Leszűkítette a lehetőségeit a társulati tagság, miközben sok feladattal keresték meg, emiatt az évad végével Stohl kiszáll a Vígszínház társulatából – értesült a Blikk.

András nagyon szeret a Vígszínházban dolgozni, fantasztikus szerepeket kapott, azonban egyre több feladattal is megkeresték kívülről, más színházaktól, ezek a kihívások pedig érdekelték. Néha kifejezetten problémás volt az egyeztetés a Víggel, leginkább más színházak ese­tében okozott kellemetlenséget

- mondta el a lapnak egy színházi forrás.

Stohl András egyelőre maga sem tudja, hogy milyen formában lesz az elválás.

Magam sem tudom még pontosan, hogy fizetés nélküli szabadságra megyek, vagy szabadúszó leszek ettől az évtől. Nyáron egy olyan munkába vágok bele, amilyennel eddig még nem foglalkoztam, és ezt nem fogom tudni összeegyeztetni a színházzal. Még nem sikerült megegyeznem a színházzal, hogy társulati tagságom hogyan alakuljon a továbbiakban

- mondta el a Blikknek a színész.

Stohl 2013-ban csatlakozott a Vígszínházhoz, miután Alföldi Róbert pályázatát nem támogatták, és Vidnyánszky Attilát nevezték ki igazgatónak a Nemzeti Színház élére.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
"Biztosan sokan emlékeznek arra milyen volt, amikor az Alföldi Róbert által sikeresen vezetett Nemzeti Színház élére Vidnyánszky Attilát erőltette a kultúrát is háborús övezetként definiáló, a Kerényi­ félék által meghirdetett (kultúr)harc szellemében minden lehetséges pozíciót politikai alapon kisajátító szotyolaköpködő kultúremberek csőcseléke. Igen, ez volt az az Alföldi Róbert, akinek az előadásaira hónapokkal előre elfogytak a jegyek, aki – Jordán Tamáshoz hasonlóan – felépített egy színházat. Minőségi színházat. Magas nézettséggel, nemzetközi perspektívákkal és elismertséggel, elgondolkodtatóan aktuális felvetésekkel. Talán túlságosan is aktuálisakkal. Történt mindez Budapesten, ahol számos kiváló színház működik sikeresen, nem úgy, mint a 3-­as metró."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.