Régóta vágyott élményekre számít Muri Enikő a TV2 új utazós realityjében, az Ázsia Expresszben – mondta a Blikknek.

Az énekesnő hatalmas áldozatot hozott a műsorért: a Budapesti Operettszínház amiatt vált meg tőle, mert igent mondott erre a kihívásra. Habár Enikő nem számított arra, hogy döntésének ilyen súlyos következménye lesz, nem haragszik, úgy érzi, ez a lépés valami újnak a kezdete.

Sokan ismerik az Ízek, imák, szerelmek című filmet, amely egy nőről szól, akinek gyökeres változásra van szüksége az életében, és ezért gondol egy nagyot, és nekivág a világnak. Valahol én is ezt érzem most, hogy alig három hét múlva betöltöm a 27. életévemet. A film arról szól, hogy megtaláljuk önmagunkat, és éppen ezért azt gondolom, a műsor az én életembe sem érkezhetett volna jobb időben

– vallotta be Enikő, akinek az utóbbi hónapokban valóban sok változást kellett megélnie: otthagyta a régi menedzsmentjét, és az eljegyzését is felbontotta.

Nagyon vonz Ázsia, a kultúra, a mentalistás, és mindig is érdekelt a buddhizmus is. El sem hiszem, hogy eljuthatok végre ezekbe az országokba, nem is beszélve arról, hogy én szeretem a versenyhelyzeteket, inspirálnak, motiválnak. Én nem bizonyítani akarok, hanem élni, megélni és élvezni az életet

– mondta.

Pénz nélkül kell megtennie az Ázsia Expressz hét sztárpárjának közel 5000 kilométert, Vietnamon, Laoszon, Kambodzsán és Thaiföldön keresztül. Muri Enikő mellett Kulcsár Edina és párja, valamint Berki Krisztián is nagy valószínűséggel részt vesz majd ebben a versenyben, de szóba került még Baukó Éva és Alekosz is.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
Ízek , imák , szerelmek , meg a crocs papucs ...a tökéletes hiánypótlók a reményteleneknek...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.