Győzike adószakértője szerint hamisított a NAV, és sem az adócsalás, sem pedig a sikkasztás gyanúja nem megalapozott.

Angyal József okleveles adószakértő szerint Gáspár Győző ártatlan, és nem csalt adót, mert az szándékosságot feltételez. Szerinte ügyfele minden forinttal el tud számolni.

Először is: ez nem bűnügy, hanem kőkemény adóügy. Az adóhiány önmagában még nem bűncselekmény, ennek egy részhalmaza az adócsalás, amihez szándékosság kell

- magyarázta a Borsnak az adószakértő.

Az adószakértő szerint a NAV egyértelműen hamisítást követett el.

Példátlan dolog történt: a NAV egy közhiteles nyilvántartást hamisított meg, amit értékelt és elküldött a bíróságnak. A bíróság pedig ezt a NAV-nyilatkozatot egy az egyben átmásolta és be­építette az ítélet indoklásába úgy, hogy Gáspár Győzőt nem is értesítette. Így esélye sem volt, hogy igazolja a pénz eredetét. Emellett azt állították, hogy az ügy­ben emlegetett román cég ifjabb Gáspár Győző tulajdona, pedig az ügyfelem már a gyanúsítotti meghallgatáson közölte, hogy az édesapja a tulajdonos. Teljesen egyértelmű a hamisítás.

- mondta el Angyal, aki szerint a sikkasztás gyanúja sem áll meg, mivel az apjától felvett kölcsönt már rendezte Győzike.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
silber13
Ennek az " adószakértőnek és gáspáréknak most lesz csak igazán melege! Nem szerencsés dolog a NAV-valujjat húzni!
wagabund
nabaszki...a NAV-nak annyi... még a végén ő lesz a homo habilis...
Főlökött
Először is, legjobb védekezés, a támadás...

A csoda szakértővel pedig, csak egy hangyafülnyi gond van, hogy nem iü.-minősítéssel rendelkezik. Azaz Igazságügyi szakértő lenne, véleményét elfogadná a bíróság. Egy mondvacsinált szakértő álláspontja viszont nem mérvadó :) sem nekem, sem a bíróságnak.

Tisztán látszik, hogy a NAV megrettent, ezen bejelentéstől :)

Jön majd az új lemez -> Zárka Blues Band :)
Clavigo
Kész csoda,,hogy Farkas Flórjjaaáán még nem figyelt fel erre az értékre,,ékkőre...
colibri
Ismerős volt Angyal József neve, már hallottam valahol. Utána néztem. Angyal József okl. matematikus, szoftverfejlesztő, okleveles könyvszakértő, Igazságügyi adó- és járulék szakértő. Ezek után érdekes lesz, ha mint szakértő szembe megy a véleménye a Navval, igazságügyi szervekkel. Egyébként az bárki mondhatja, hogy ártatlan, mert nem szándékosan bűnözött, de ki hiszi ezt el pont Gáspár Győzőről?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.