A Blikk szúrta ki a szexpartnerkereső hirdetést, meg is próbáltak utánajárni, valóban Kelemen Anna hirdeti-e saját magát az oldalon.

A megadott telefonszámon érdeklődtek, szerintük a telefont felvevő nő hangja nagyon is Annácskáéra emlékeztetett.

Százezerért hirdeti magát a neten Kelemen Anna?

Igen, abszolút jó számot hívtál, tényleg én vagyok Annácska, a képeken valóban én vagyok. Egy kellemes randi velem – ami egy bő fullos óra – 100 ezer forintba kerül. Én egy nagyon nyitott szellemiségű lány vagyok, úgyhogy ez mindent tartalmaz, amitől mindketten jól érezzük magunkat

– magyarázta a lány, majd azzal váltak el, hogy az időpontot még egyeztetik.

A hirdetést azóta már levették az oldalról, miután kiderült, hogy nem a celeb adta fel, csak felhasználhatták a képeit. A "valódi" Annácska ledöbbent a hír hallatán:

Úristen, ez nagyon durva. Ez nem tudom, hogy lehet. Utána fogok járni ennek az egésznek. Teljes képtelenség, hogy én lennék. Saját célra szoktam ilyen képeket csináltatni magamról, amiket egy-két embernek – úgymond hálószobatitokként – át szoktam küldeni. De jelenleg boldog párkapcsolatban élek, és nagyon sok évembe telt az, hogy levetkőzzem magamról ezeket a jelzőket. Én már nem efelé gondolkodom, nem vagyok szexmániás, és pénzre sincs ilyesmiből szükségem

– mondta.

Kelemen Anna 2014-ben szerepelt legutóbb szexhirdetésben, akkor elismerte, hogy valóban ő áll emögött. Azzal védekezett, hogy szereti a férfiakat, és különben is csak egy készülő könyvéhez gyűjt anyagokat, a férfiak viselkedését akarta tanulmányozni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lampa laz
Remélem a NAVelső embere is kér tőle időpontot...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
desiro
@lampa laz: Én arra gondoltam, mi lenne ha az összes celebtől
lampa laz
@desiro: Akkor kiderülne az adócsalás és menten "rádugnák" őket az online péztárgépre is, mert nyugtát nem ad egyik sem az biztos.
Képzeld el a blokkot, oda tételesen felsorolva beütné a szolgáltatás formáját, 1 ilyen, 1 olyan ... stb. + 27% Áfa, és nyoma lenne a bevételnek.
papa.49
Ja persze nem ő volt hanem a rút boszorka))))))))))))
quadrocopter
100 rugóért megmutatom, merre van a bordély!
namihami
Az sem okozna túl nagy égzengést, ha az eredeti feladó is ő lett volna. Éppenséggel nem nagyon lógna ki ez a funkció se az eddigi életművéből. Nem testidegen tőle a ""ceruza"" kezelése. Bármely testnyílásában nem tűnne idegen anyagnak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.