Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója tiszteletbeli diplomát kapott a Harvardon, az Egyesült Államok egyik legrégibb, a világ egyik legjobb egyetemén.

 

Zuckerberg, aki annak idején kimaradt a Harvardról, csütörtökön visszatért a Massachusetts állambeli Cambridge-ben lévő tekintélyes tanintézménybe, és ő mondta el az amerikai egyetemeken hagyományos ünnepi évzáró beszédet.

Mielőtt szólásra emelkedett, átvette az egyetem tiszteletbeli doktori címéről szóló oklevelet.

Beszédében a többi között arra hívta fel a hallgatók figyelmét, hogy "ne csak új munkahelyeket teremtsenek, hanem újfajta céltudatosságot is". Szólt arról, hogy a globalizálódás vesztesei úgy érzik, nem törődnek velük, emiatt befelé fordulnak, és fontosnak tartotta leszögezni, hogy "az egyenlő esélyek" érdekében kötendő "új társadalmi szerződésre" van szükség.

"Valami baj van a mi rendszerünkkel, ha én itt hagyhatom az egyetemet és tíz év alatt milliárdokat kereshetek, miközben diákok milliói nem tudják fizetni a diákkölcsöneiket, arról nem is beszélve, hogy saját vállalkozást sem tudnak indítani" – fogalmazott. Majd azt fejtegette, hogy a mai világban a küzdelem "a szabadság, nyitottság, globális közösség és a tekintélyelvűség, a bezárkózás és a nacionalizmus" között folyik.

Elemzők szerint Zuckerberg olyan beszédet mondott, mintha politikai pályára készülne.

A most 33 éves Mark Zuckerberg 2004-ben alapította meg a Facebook közösségi oldalt, amelyet ma már naponta csaknem kétmilliárdan használnak.

(MTI)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
A hasonlóan sántító hvg.hu-s cikkről írtam:de úgy tűnik aismát az MTI a vesdki:

Egy kis kekeckedés

egy díszdoktori cím kapcsán

Hogy pontos legyek igazából nem is az esemény, hanem a derék hvg.hu vonatkozó gondolatai kapcsán kell néhány dolgot megjegyeznem.
Azt írja az ójság, pontosabban a portál, hogy „Édesanyjának üzent a Harvard Egyetem diplomaosztó ünnepsége után közzétett bejegyzésében Mark Zuckerberg.”
Nos a helyzet az, hogy tartok tőle nem a mamának, hanem a világnak üzent, hisz a kép tanulsága szerint a mama ott volt!
Egy kicsit zavaró a díszdoktori avatást egyetemi diplomaosztónak nevezni. Ráadásul ezzel is akadnak némi gondok. A derék portál így vélekedik: „Helyi idő szerint csütörtökön délután viszont átvhette oklevelét, ami ha nem is egy hagyományos diploma, de egy díszdoktori cím. Amit ugyan nem tanulással lehet elérni, tehát tudományosan súlytalan papír, viszont sokkal nagyobb teljesítménnyel lehet kiérdemelni, mint egy sima diplomát.”
Nos én egy csöppet sem kétlem, hogy Zuckerberg kiérdemeltségében nem lehet találni semmi kivetnivalót, de úgy általánosságban ez nagyon nem igaz.
Eklatáns példaként álljon itt a közelben lévő TUFTS egyetem egy általunk jól ismert (sőt ha lehet hinni a helyi magyar közösségnek általunk jól megfizetett) díszdoktorsága. Amihez hozzá kell tenni, hogy a derék illető ezt úgy regisztrálta, Bostonban kapott díszdoktori diplomát, aminek külön pikantériát ad, hogy az egyetemnek a lelki betegségekkel foglakozó kara van a városban.
Nessy
Mészáros Lőrinc még nem kapott??? Felháborító, hiszen "okosabb, mint Zukkenberg"!
justhpeter
@Nessy: Jogos. Mészáros nagyobb dolgot tett. Létrehozta a totális lopást.
szép új világ
Az semmi! Polihisztor Pénztáros Lőrinc meg általános iskolai bizonyítványt Felcsúton!
wagabund
ha Trump a szerény négy milliárdnyi vagyonával elnök lett, akkor Zuckerberg a 80 milliárdjával?

Aki látta a róla szóló zseniális filmet, az nem lepődik meg semmin.
Ördögvadász
Zuckerberg, akár Larry Page, Steve Ballmer, Bill Gates...a titkos szolgálatnak dolgoznak, vagyis a nagy Rothschild családhoz tartoznak. Ezektõl büdösödik a világ! Igazából.

Amint egy bírósági ZeniMax jegyzõkönyvbõl kiderül, ezek a mega-kémek a képernyõs Smartphones telefonokat be fogják szüntetni és teljesen új technológiával - Augmented end Virtual Reality - fogják pár éven belül felváltani. Hogy mi áll mögötte?...
mariaberta
Nahát... nem tévesztették el a személyt, nem Mészárost akartak kitüntetni?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.