Madár a vasárnap esti A Nagy Duett első elődöntőjében folyamodott a trükkhöz.

Kézfejére írta fel Erdei Zsolt a P. Mobil Kétforintos dal című számának szövegét, amit a produkció alatt se a zsűri, se Tilla nem vett észre.

A második dalnál már feltűnt a műsorvezetőnek a turpisság, Tilla ekkor megjegyzést is tett rá, milyen szép tetoválása van.

Még mindig ott díszeleg a kezemen a dalszöveg, azóta sem jött le, hiába sikáltam. Így jár az, aki alkoholos filccel irkál magára. Azóta természetesen többször mostam már kezet, sikáltam is, de nem nagyon akart eltűnni. De majd kölcsönveszem a párom körömlakklemosóját, és eltüntetem onnan

– mesélte a Blikknek.

Kisiskolás cselhez folyamodott Erdei Zsolt A Nagy Duettben

A fotón jól látszik, nem a teljes dalszöveg, csak a sorok eleje került fel. A nagyításon jól látható az „Ismerős arcokat”, a „Szép emlékeim”, a „Várom, jössz felém” és a „Hallom léptedet” kezdetű sorok.

Viszonylag kevés időm volt mostanában a tanulásra, rá­adásul ennek a dalnak a szövege valahogy nem adta magát, nagyon nehezen rögződött. A próbák alatt is vagy a táncra figyeltem, vagy a szövegre. Amikor a koreográfiára koncentráltam, nem ugrott be a szöveg. Így kitaláltam, felírom a kezemre, hogy ha kell, akkor mankóként használjam. Nem volt rá szükség, csak egyszer-kétszer.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Köb Jani
Erdei Zsolt előttem egy celebbé vált alj volt sportoló, gerinc nélkül, lealjasodva a pénzért önmutogatós hulladék.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.