Mindkét szeme alatt monoklival várakozott a háziorvosi rendelőben a 80 éves Szilágyi István, akit saját fia vert meg, három bordáját el is törte az idős színésznek – írja a Story.

Ez nem az első ilyen alkalom volt, Lópici Gáspár megformálója azonban mindig megbocsájt:

Volt, hogy fiatalkorában verekedtünk. Direkt, de csak játékból. Ez volt a mi sportunk. Volt, hogy eldurvult, de belefért. Úgy voltam vele, hogy inkább velem verekedjen, rajtam vezesse le a dühét, mint máson. Mostanában kértem, hagyja ezt abba, mert ebből már kiöregedtem. Nézetletérésünknek biztos, hogy van oka, és ebben mind a ketten hibásak vagyunk. Úgy érzem, ezeket én váltom ki. Én is ember vagyok, én is hibás vagyok. Biztos, mert engedtem neki, hogy korábban lehülyézzen. Összevert a fiam, de hazavárom.

A színész felesége, Humenyánszky Jolán sem tett vallomást a fia ellen. Szeretik és várják haza – jelentette ki.

Szilágyi a Péterfy Sándor utcai kórház baleseti sebészetére került az eset után. A rendelőben a mellkasröntgen beutalójára vártak, mert a kórházban az orvosok megállapították, több bordája is eltört.

Három is. Most megvizsgálták, hogy nem áll-e rosszul, de a délutáni röntgen után többet tudunk majd. Csak akkor szúr, ha nagyon mélyet lélegzek, ezért fájdalomcsillapítót is kaptam. Az orvosok szerint két hónap, amíg rendbe jövök. (....) Most nem láthatom a fiam. Nagyon rossz érzés. Csak úgy bicegek, a lábam is fáj. A rendőrségen van, elkülönítették. Csütörtökön voltunk látogatni, de későn értünk oda, nem tudtunk bemenni, így később megyünk be. Remélem, hamarosan hazaengedik őt. Persze hogy hiányzik, hiszen a fiam. Várjuk haza.

Bár fia a jelek szerint már több alkalommal bántalmazta a színművészt, apaként mindig megbocsát neki.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

ila51
majd ha már nincs módja megbocsátani , akkor nem bántja többé

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.