Nyári szünet van a Parlamentben, több politikus fesztiválozni megy ilyenkor. Van, aki az EFOTT-ra esküszik, egy KDNP-s honatya pedig a Soundon csapatja.

Véget ért a nyári ülésszak a Parlamentben, a képviselőkre hat hét szünet vár, ilyenkor többen mennek nyári fesztiválokra lazítani. 

Kunhalmi Ágnes, az MSZP budapesti elnöke és Tóth Gyula, a párt elnöke az EFOTT-on lazítottak a Societas baloldali ifjúsági szervezet sátránál, Kunhalmi még egy vörös csillagot is felfújt Tóth karjára, érezve a korszellemet.

Fesztiválkörkép: meglepő, van egy KDNP-s, aki a Soundra esküszik

Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Z. Kárpát Dániel a Blikk körkérdésére elárulta, ő is az EFOTT-ra esküszik, de a VOLT Fesztivált, Campus Fesztivált sem veti meg a rockfesztiválok mellett. Ezekre a bulikra általában a barátaival, és nem a politikustársaival megy el.

Szabó Tímea, a Párbeszéd párt társelnöke a Szigetet favorizálja (már 1993-ban is kint volt), de a csöndesebb fesztiválokat is kedveli.

Az elmúlt években már kevesebb idő jutott a fesztiválozásra, de idén is ki szeretnék menni legalább az egyik napon a Szigetre. A másik kedvelt fesztiválom az Ördögkatlan, ahova a párommal, barátokkal tervezek elmenni néhány napra

- mondta el a Blikknek.

Fesztiválkörkép: meglepő, van egy KDNP-s, aki a Soundra esküszik

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor

Hollik István, a KDNP minden ügyben megszólaló és az ellenzéket keményen ostorozó országgyűlési képviselője a Balaton Soundra szavaz.

Évente legalább egy fesztiválra ellátogatok, a Sound az egyik kedvencünk a feleségemmel, de idén a kisvárdai fesztivált sem hagytam ki

- mondta el a lapnak Hollik, és hozzátette, zenében "mindenevőnek" számít. 

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Elekes Andor)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
A kisvárdai fesztivált találom nekivalónak, míg a Soundon úgy képzelem el, mint egy fekete bárányt a nagy fehér birkanyájban és mondom ezt úgy, hogy még egyik helyen sem jártam, csak a Soundról láttam a tv-ben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.