Az ország kedvenc kertésze idén tölti be 98. életévét, ám a korához képest testileg és szellemileg is kitűnő egészségnek örvend.

Szerencsére nem panaszkodom! Legutóbb voltam orvosnál, mert fájtak a térdeim, ő meg a bajaimra csak annyit mondott, hogy ne lepődjek meg, elvégre majdnem 100 éves vagyok. Azzal szoktam magamat vigasztalni, hogy bár testileg el vagyok öregedve, szellemileg azért még tudnak érdekelni a világ dolgai

– árulta el Gyuri bácsi, aki bár olykor nehezen mozog, és a hallása is megromlott, mégis fáradhatatlanul dolgozik, most épp legújabb könyvét írja.

Áprilisban jelent meg teljesen átdolgozva a Minden héten szüret című kötetem. Nem szívesen mondom, hogy siker, de azt mondják, hogy elfogyóban van. A másik kötetem pedig most készül, Kertészkedj komótosan címmel. Fizikailag sajnos már nem vagyok alkalmas arra, hogy gondozzam a kertet, de azért mindig hozzálátok, aztán legyintek egyet, és inkább bemegyek írni. Sokszor Antónia (a felesége – szerk.) is rám szól, hogy igyak egy pohár vizet, vagy azonnal hagyjam abba a járkálást.

Bálint gazda 75 éve diplomázott, ezzel egyedi eset a kertészmérnöki karon: az egész szakma nem ismer olyan szakembert, aki olyan régen végzett volna, mint ő. Ráadásul a jogosítványát is még a II. világháború előtt szerezte.

(Blikk)

Nyitókép forrása: ujszo.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
Aki olvasta/hallotta Bálint gazda fogságbeli történeteit, az bizony tátott szájjal szemléli eme idős ember optimizmusát...fantasztikus egyéniség.
Gyuri bácsi! Jó egészséget kívánok!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.