Kevesen tudják, hogy van egy második keresztneve, amit nem használ a médiában.

A showmanről emellett az sem közismert tény, hogy strandfoci-bajnokságon játszik. Szeptember végéig versenyengedélyt kapott az MLSZ-től, így nyáron bármikor összefuthatunk vele a Bodon FC tagjaként.

A Blikk szúrta ki Hajdú Péter igazolásán, hogy bizony van egy kevésbé reklámozott harmadik neve is: eszerint a Frizbi műsorvezetőjét 

Hajdú Péter József 

néven anyakönyvezték. Lehet Józsikázni.

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Valahogy megint úgy adódott, hogy tudományos-fantasztikus hírekkel voltam kénytelen
elkezdeni a napot. Ez azért jó, mert most már kétségem sem fér ahhoz, hogy az aggasztó
méreteket öltő szanatórium és elmegyógyintézet-szindróma teljességgel elhatalmasodott az
országon, innen felállni nem mindennapi kihívás, lehet Józsikázni. Ezek az intellektuális és erkölcsi pöcegödrök jelentik a Fidesz hátországát, övék az örökkévalóságnak tűnő pillanat, amit maximálisan uralnak. Mint annyiszor, most is kénytelen vagyok megismételni: nem az ellopott csilliárdokban mérhető a pusztítás, hanem a szellemi, lelki amortizáció az, ami visszafordíthatatlan. Na és, akkor most hova szarjak?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Fradigege
Ezentúl Józsikának fogom becézni. Nem Frízbi, hanem Józsi-show!
kokopelli
@Fradigege: ... Józsi-show?
..ezt kikérem magamnak! Küldd a segédeidet...! :--(
Fradigege
@kokopelli: ezt nem értem... ne légy szomorú
kokopelli
@Fradigege: ...kimeríti a keresztnévvel való engedély nélküli visszaélést!
Minden József,Joseph,Josip,Joe... stb. nevében! :--)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.