Szeptember 1-3 között tart az erzsébetligeti mulatság.

A Vingardium Borliget néven tavaly életre keltett borfesztivál idén is neves zenei fellépőkkel, új játékokkal, meglepetésekkel, különleges gasztronómiai kiállítókkal és persze sok jó magyar borral várja az érdeklődőket szeptember 1-3-ig az Erzsébetligetben. A fesztivál a sikerét a mögötte álló összefogásnak is köszönheti, hisz a rendezvény a XVI. kerületi önkormányzat és az Erzsébetligeti Színház közreműködésével valósul meg.

 Három napig folyik a bor a Vingardium Borligetben

A Vingardium Borliget elsősorban borfesztivál, de a színes program-kavalkád családi eseménnyé is varázsolja. Bor, napsütés, koncertek, piknik a fűben, gasztrocsodák, gyerekprogramok – ez a VINGARDIUM BORLIGET!

A Vingardium Borliget hangulata egyedi és magával ragadó. A standoknál a borászok és a vendégek filozofálgatnak, a sétányon kis motorral döngetnek a gyerekek, a színpad előtti placcon fiatalok ücsörögnek a földön, az pihenőkertben amőba foteleken sziesztáznak – ki kutyával, ki macskával érkezik. Aztán este beindulnak a koncertek, és együtt bulizik a punk, a családos, a hipszter, a nyugdíjas.

Három napig folyik a bor a Vingardium Borligetben

Az idén már három napos esemény az aszfaltos belváros helyett a ligetbe csábít mindenkit. A több száz éves fák árnyékában hangulatos zene, fűben fekvős borozgatás, kalandos gyermekprogramok, érdekes bor- és gasztrokurzusok és számos élmény vár a vendégekre. Nézzük is, mire számíthatunk!

BORLIGET

A Borligetben egy hétvége alatt szinte az összes borvidéket végigkóstolhatjuk, hiszen közel 30 borászati kiállító mutatkozik be a fesztiválon. A teljesség igénye nélkül: Csányi, Dubitz, Gere és Schubert, Günzer, Harsányi, Kristinus, Nobilis, Ostoros, Pro Secco, Sárospataki Borterasz, Varsányi és még sokan mások.

KONCERTEK

A zenei kínálatot idén is a sokszínűség jellemzi. Délután kellemes kikapcsolódás, chill a program, estére pedig megtelik a tér, és fergeteges buli hangulat várható. S hogy kik lépnek fel?

Szeptember 1.: Savages Y Suefo, Kéknyúl, Cimbaliband és Danics Dóra

Szeptember 2.: Blooming Blue, Dynamite Dudes, Barabás Lőrinc Quartet, Carbonfools

Szeptember 3.: Fák Alatt Zenekar, Jász András és barátai, Gájer Bálint

Újítás, hogy idén a pihenőkertben komolyzene szól majd a Klasszik Rádió kisszínpadon.

GASZTROSÉTÁNY

Itt egyszerűen nem lehet éhen maradni, annyi lesz a finomság. A vendégek többek között beleharaphatnak a szaftos Kolbice-ba, csipegethetnek kézműves magyar sajtot a Zsendicétől, kipróbálhatják a Smoking Guns Barbecue szószait és megkóstolhatják a Steamboo-t, Szabó Győző forradalmi falatkáit. Bemutatkozik a környék foodtruckja, a Kalóz Burger, és a Szittya Pita „buciját” is érdemes próbára tenni.

GYERMEKLIGET

A gyerekek idén még több programból választhatnak. Az Ökojátszóház és a Hórakukk színes játékkínálata mellett kipróbálhatják a segwayezést és a Hintayo óriáshintáját. A Gibbon Slackline-on megtanulhatnak kötéltáncolni, és számos társasjátékkal játszhatnak a Játszóház projekt közreműködésével. Műsor is szórakoztatja őket: szeptember 2-án 11 órától Kovácsovics Fruzsina, majd 12-től Együgyű Mihók meséje, szeptember 3-án 11 órától Tamás Éva Játéktára.

ÉS MÉG NINCS VÉGE!

Ha a fenti kavalkád nem lenne elég, van még ötletünk. A pihenőketben raklap bútorokon lehet lazítani, amőba fotelek és függőágyak. Lehet utazni az IKARUS nosztalgia járatával az Örs vezér teréről, lesz fényfestés és borkurzus sommelier-ek vezetésével. A gyerekprogramok idején az édesanyák pilates órákon vehetnek részt. Az idei év nagy újdonsága pedig egy boros tematikájú szabadulószoba!

HOL ÉS MIKOR?

2017. szeptember 1-3.

Budapest, XVI. Erzsébetliget

A RENDEZVÉNYRE A BELÉPÉS INGYENES!

A borozgatás azonban nem. A standokon a vendégeket kizárólag VINGARDIUM pohárban szolgálják ki! Bizonyos szolgáltatások kizárólag a pohárhoz kapott karszalaggal vehetőek igénybe!

Árak:

Bérlet: 3.200 Ft

Napi jegy: 1.600 Ft

XVI. kerületi lakosoknak lakcím kártya felmutatásával:

Bérlet: 2.600 Ft

Napi jegy: 1.300 Ft

A bérlet 1 db poharat, 1 három napra érvényes karszalagot és 3 db kóstoló kupont tartalmaz.

A napi jegy 1 db poharat, 1 napi karszalagot és 1 db kóstoló kupont tartalmaz.

Pohárjegyeket elővételben a tixa.hu –n, illetve a helyszínen, a pohárpontokon lehet megvásárolni!

A boros standoknál és a gasztronómiai kiállítóknál készpénzes fizetés közvetlenül a kiállítóknak.

NYITVA TARTÁS

Péntek: 15:00-23:00

Szombat: 11:00-23:00

Vasárnap: 11:00-21:00

HELYSZÍN

Az Örs vezér tere metróvégállomástól induló HÉV Imre utcai megállójánál, illetve a 176E és 276E autóbuszok Hunyadvár utcai megállójánál található.

Örs vezér teréről közvetlen fesztiváljárat indul a helyszínre. (IKARUS nosztalgiajárat)

(X)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.