Bár épp a kapcsolata helyrehozásán dolgozik párjával, de megtalálható a Tinderen is.

A Blikk úgy tudja, hogy válságba jutott Sáfrány Emese, azaz Aleska (29) és focista párjának kapcsolata, külön is költöztek, és most a kapcsolat helyrehozásán dolgoznak. A lap azonban kiszúrta, hogy a sportolónő már egy ideje újra fenn van a Tinderen (a fotó itt megtekinthető), ahol idén áprilisban jelenlegi exével is találkoztak. A sportolónő meg is erősítette nekik mindezt, majd meg is magyarázta, hogyan lehet úgy dolgozni egy épp szünetelő párkapcsolat helyreállításán, hogy közben az ember aktívan társkeresőzik.

Aleska társkeresőzve dolgozik párkapcsolata helyreállításán

"Ádámmal szétmentünk, volt egy kis szünet. Nagyon elfoglaltak vagyunk mind a ketten, sokat dolgozunk, ez az oka a szétválásnak. Nem volt vita vagy veszekedés, de úgy döntöttünk, hogy megpróbáljuk külön, Ádám el is költözött. Ekkor újra felmentem az oldalra, hogy megnézzem a felhozatalt – magyarázta a történteket a légtornász, aki szerint ennél több nem is történt, csak levelezett pár jelentkezővel.

A szünet után azonban párjával újra beszélgetni, találkozni kezdtek, s azóta is ebben a fázisban van a kapcsolatuk. Bár a focista vissza még nem költözött, ami kicsit nehezíti az újra egymásra találást, Aleska szerint "lehet, hogy pont erre van most szükségünk", úgyhogy a fennmaradó idejét inkább munkára fordítja. 

Nem költözött vissza Ádám, ami egyrészről jó, mert este, amikor hulla fáradtan hazaesem, akkor tudok pihenni. Másfelől viszont így sokkal nehezebb megoldani a találkozókat, sokkal kevesebb időt töltünk együtt, de lehet, hogy pont erre van most szükségünk – árulta el Aleska, aki nem szomorkodott sokáig, ugyanis belevettette magát a munkába. Készül a szlovákiai légtornász- Európa-bajnokságra, ahol nemcsak ő, de két tanítványa is versenyez majd, és új hobbijával a festészettel foglalja el magát.

Fotó és clk: Aleska FB

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
""Nagyon elfoglaltak vagyunk mind a ketten, sokat dolgozunk, ez az oka a szétválásnak. ""
Hát, frankón mondom, ugató kutya legyek, ha ezt értem.
Ha sok a munka és keveset találkoznak, annál inkább együtt kéne lakni, hogy ne kelljen még utazgatni is a másikhoz. Kivéve persze, ha az az utazás egy-egy harmadik-negyedikhez történik, mert akkor sokkal tisztább a kép.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.