Tíz héten keresztül bírta a modell a kizárólag hámozott uborkából és tilápia halból álló diétáját, most viszont végre megengedett magának egy kis lazítást.

Linda azért követte az eszement étrendet, mert élete első fitnesz-megmérettetésére készült, amit kiváló eredménnyel sikerült teljesítenie: második lett a hétvégi Fitparádén.

A modell eddig természetesen az alkoholt is megvonta magától ebben az időszakban, tegnap viszont végre egy pohár borral ünnepelhetett.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

human
Palvin Barbi, Zimányi Linda, Sarka Kata, Vajna Tímea. Ez a propeller sugar daddy hirdetésrovata?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
36
@papa.49: De most komolyan. Szomorú téma-aminek fel sem szabadna merülnie-hogy a társadalmak egyre elutasítóbbak az idősekkel. Érdekes, sosem okolják emiatt, ezeket a ki kent, fent, számítógépen kiretusált képű lényeket. Pedig, szerintem nagyban ők az okozói. No meg, a divat, kozmetika, orvosi plasztika és média ipar. Rengeteg embert gazdagítunk azzal, hogy elutasítjuk a természet egyik törvényét, az öregedést.
papa.49
@36: Igazad van, én 69. éves vagyok erősen őszül már a hajam, nehezem mozgok, ráncos a képem, de nekem így jó ...
Régen az öregek megbecsült tagjai voltak a családnak, mára már a családok is atomjaira hullottak, már nem kíváncsiak az idősek tapasztalatára, mert a internetről bármit megtudhat, és el is fogad lehet akármekkora baromság !!!
Az a szenny ami a képernyőkről ömlik az emberre nap, mint nap, ha nincs helyén az eszed eltemet maga alá...
Vagy csak vegyük példának a gyógyszergyártókat, ha a tv ben reklám van 5 perc alatt legkevesebb 5-6 gyógyszer reklámot láthatsz, ami minden gondodra megoldást ígér, persze ha megveszed semmi nem változik a gyártó viszont gazdagodik rendesen !!!
Közben arról papol a hivatalos propi, hogy ,,túl sok, és sok féle gyógyszert fogyasztunk,, !!!
36
@papa.49: Én 39 éves vagyok, de már úgy ajánlják nekem a programokat, hogy "retro zene is lesz, úgyhogy önnek való..." eszem megáll.(Azt azért meg kell jegyeznem, hogy valóban leragadtam, legalább is valahol a 80-as évek vége, 90-es évek divatjánál, de nekem meg ez a jó.) A lányom már hetek óta egy bizonyos divat újságra vadászott. Hát most megvette. Ajaj...mert tele van kedvezményes kuponokkal, amit mindenféle kence fice vásárlásánál fel lehet használni. Nagy vakítás ez az egész és mondom is neki és a párom is, hogy spóroljon inkább, de hát, nagy a csábítás. Mindíg újabb és újabb vegyszereket kennek magukra és közben rettegnek az öregedéstől.

A másik őrület, a testkép zavar. Barátunk lánya, hashajtózza magát, mert be beszélte magának, hogy túl kövér. Most azt sem tudják, mit csináljanak vele, mert lassan tényleg semmi sem marad meg benne, de belőle sem!
papa.49
@36: Ez borzasztó lehet, mikor az én lányom volt serdülő korban elkezdte ő is a kenceficéket magára kenni, míg nem töltötte be a 18. megtiltottam neki, és következetesen be is tartattam vele, ellenőriztem naponta ... A haját azért sikerült el baltáznia, gyönyörű göndör gesztenye barna haja volt abban az időben fodrász csak akkor kellett ha vágni kellett belőle, elkezdte kiegyenesíteni, most 30 éves, és van neki seprű szerű haja, tudod nem rég mondta ,,hallgattam volna jobban rád,, erre mondtam neki mivel akkor már nagykorú voltál amit tettél magad viseled az ódiumát ..
A testkép zavar ezen 16 évesen esett át a lányom fogyózni akart mert már 42 kiló volt 158 cm magasan, szóltam hagyja abba, persze nem hagyta akkor jött a zord apa, és nem volt barátnőzés, meg egyáltalán semmi, érdekes mire benőtt a feje lágya rájött ebben is nekem volt igazam, most terhes ,,mindenórás,, már alig várjuk a 6. unokánk megszületését ...
36
@papa.49: Szívből gratulálok az unokához/unokákhoz.

És, igen. A vívódásaik meg vannak az apáknak/nagyapáknak.
papa.49
@36: Kösz szépen, ők azok aki bearanyozzák a hétköznapokat, ha itt vannak nálunk ...
Meg őszintén nem annak kell örülni egy szülőnek, vagy nagyszülőnek, hogy a gyermeked, vagy az unokád fejlődik okosodik, halad az életben ...
Én nagyon szeretem a szakmámat a munkámat, de a gyermekeimre, az unokáimra mindig van időm ...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.