Az akkor 14 éves lányt fogdosta a hatvanas éveiben járó férfi, s meg akarta csókolni.

"Turné után hívott fel a karnagy, hogy ugorjak át hozzá, szeretne egy fényképet nekem ajándékozni kettőnkről, ami az egyik fellépésen készült. A szomszédos utcában laktak, jól ismertem a házat, hiszen korábban a feleségéhez jártam zongorázni. Egyedül volt, nyájasan fogadott, és hölgyemnek szólított. Leültetett a kanapéra, és Unicummal kínált. Amikor mondtam, hogy nem kérek, próbálta rám tukmálni, mondván, hogy egy ilyen nagy lány már biztos kipróbált ezt-azt. Nem ittam. Aztán a fiúkról kérdezgetett. Itt már erősen mehetnékem volt, és azt se bántam volna, ha soha nem kapom meg a fotót, amin szerinte gyönyörű vagyok. Mondtam, hogy mennem kell. Előkotorta a képet, és hosszan, hízelgően elemezte minden porcikámat."

- írta Török Illyés Orsolya a Facebook oldalán, amit a hvg.hu szúrt ki. 

A színésznő jóban van korábbi társaival, nekik sem mondta el a régi esetet. Egyszer mégis leírta, de akkor kiderült, hogy a csoporttagok épp a kórusvezetőt gyászolják. Akkor törölte írását. Most azonban, ahogy írta, lányáért, Sárosdi Lilláért és más áldozatokért mégis közzétette, min ment keresztül.

Nyitókép: Török Illyés Orsolya Facebook oldala

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Milyen unalmas lett, ez a régi mánia felújítva...
Mindenki molesztálva lett úgy 30 évvel ezelőtt...:-))))))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Kereszténybűnözés, de ugye a magyarok egy agyhalott része a muszlim migránsoktól retteg miközben saját maguk fajtája gyilkol, erőszakol, de ezeket az ügyeket elfedik.
volvós
Milyen unalmas lett, ez a régi mánia felújítva...
Mindenki molesztálva lett úgy 30 évvel ezelőtt...:-))))))
Levendula
A karnagyon jó nagy kujonok... többsége...
Equus1
végre itt a lehetőség: anyuci felülhet a lánya által keltett hullámok hátára. Húúúú, de király, mindenki róluk fog beszélni. Lesz még itt szó Ferenc József császárunkról is, ha így folytatják...

Nevetséges.
vitamin51
@volvós: nyugi ez így megy ma is, és ilyen meg a hasonló megjegyzések miatt marad évtizedekig titokban!
volvós
@Levendula: 15:56

...hát persze, ha eltörik a pálca, van mivel vezényeljen tovább...:-)))
simmering73
Potyognak a szekrényből a csontvázak álló brokikkal.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.