Kiderült, miért nem tettek feljelentést és miért csak most beszélnek a több éves esetekről.

Két, névtelenségbe burkolózó nő beszélt most az Indexnek arról, ők mit éltek át Marton László mellett.

Két újabb nő jelentkezett: ezért nem jelentették fel Marton Lászlót

Fotó és nyitókép: youtube.com

Az első nő frissen végzett színházi szakemberként került a Vígszínházba.

2012-ben kezdtem Marton Lászlóval dolgozni. Mikor felkért, nagyon örültem és kiválasztottnak éreztem magam. Az irodájában kezdtünk a munkához. Az első alkalommal belekezdett egy történetbe arról, hogy Kanadában egy igazgató megerőszakolt, molesztált lányokat, és csak nyitott ajtónál lehet tárgyalni azóta, ezt törvénybe is foglalták. Nem értettem, hogy ez most mi. Mindenesetre nálunk csukva volt az ajtó. Aztán idővel elkezdődött a comb tapi. Vonakodtam, és nem nagyon értettem, mi van. Majd jött a mellem tapizása. Megpróbáltam odébb ülni, és kértem, hogy kávézóban dolgozzunk.

A „megbeszélés” után szólt egy-két szakmabelinek az esetről, mondván, azért ez egy kicsit furcsa. De ők azt mondták:

Ja, a tanár úr szereti a fiatal, csinos lányokat, jár a keze

- írta az index.hu. Többszöri próbálkozás következett, a nő azt állítja, Marton magával akarta vinni külföldre, aztán végül letett erről. De a nő maradt a színházban, s látta, mi történik.

Lett egy másik fiatal lány. Egyszer odajött hozzám, és azt mondta, tudja, hogy a tanár úr öreg, de akkor is olyan furcsa, hogy folyamatosan tapizza. Nagyon rosszul érzi magát. Ezen nagyon felbasztam magamat. Megkerestem a színházban egy-két embert, és mondtam nekik, hogy beszélnék erről a vezetőségnek, mert ez így gáz. Azt felelték: figyelj, azt fogják mondani, hogy csitri vagy, te leszel a hibás, téged fognak meghurcolni. Inkább fuss, menj el innen, hidd el, máshol sokkal jobb.

A másik fiatal lány színházrajongóként engedélyt kért, hogy bejárjon a próbákra, ám állítása szerint Marton megfogta a combját, majd ő nyúlt a lány két lába közé. A nő úgy emlékszik, nagyon zavarba jött, de arra gondolt, ez mégis csak egy előadás, nem tehet semmit, ha ellenáll. Így nekidurálta magát.  

Kivettem a kezét, és még valami olyasmit is suttoghattam, hogy kérem, ne, vagy nem szeretném, vagy valami ilyesmit. Mosolygott, megpaskolta a lábamat és kiment. Többé nem nyúlt hozzám.

Hogy hogyan történhet meg ez egy jó esetben felnőttkorú nővel?

A 80-as, 90-es években nem volt internet, nem ömlöttek ránk történetek, az újságok csak a nagyon durva eseteket írták meg. Tudtuk, hogy idegennel nem szabad szóba állni, egyesek cukros bácsival is találkoztak, de a szüleinktől kapott intő tanácsok és a Bravo magazinban olvasott rovatok nem adtak felvilágosítást, hogy mi a teendő abban az esetben, ha egy általunk tisztelt férfi visszaél az ártatlanságunkkal, naivitásunkkal, rajongásunkkal. Visszaélt azzal, hogy pontosan tudta, nekünk fogalmunk sincs, mire megy ki az egész

- próbálta megvilágítani a helyzetet a második nyilatkozó. S hogy miért voltak naivak? Mert egy fiatal, rajongó lány

nem feltételezi, hogy az az ember, akinek a rendezése olyan érzékeny, olyan erős, és amit már legalább nyolcszor megnézett, és hogy az az ember, aki barátságos, kedves, partnernek tekinti, cukin mosolyog és szép a zakója, hogy az az ember két-három találkozás után az autóban majd előkapja a himbilimbit. Nincs a mátrixban olyan elem, ami arra figyelmeztetné, hogy olyan helyzetbe fogja hozni, ahonnan nem lehet elmenekülni. A Vígszínházban minden szép, minden rózsaszín, mindenki kedves, ez egyszerűen nincs benne a képben.

Hogy miért nem szóltak senkinek?

Tessék mondani, kinek kellett volna szólni? Kinek mert volna szólni bárki is? Ki hitte volna el? Hogyan lehetett volna bizonyítani? Fizikai nyom nincs. Jelentsem fel a rendőrségen, hogy jó napot kívánok, a Vígszínház igazgatója elvitt egy parkolóba, hogy leszopjam, pedig nem gondoltam, hogy ezért megyünk oda, tessék kivizsgálni az ügyet? Marton László kontra 18 éves, névtelen lány, kacagnom kell.

A lemondott főrendező éppen ma kért bocsánatot, egy nappal azután, hogy elállt a pertől, amit Sárosdi Lilla kiállása után azonnal kilátásba helyezett.

(Index)

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Sokan felhánytorgatják,hogy miért csak most szólnak,miért hallgattak eddig a zaklatott hölgyek?Azért mert mindig a megalázott az,aki szégyelli,szégyelli azt,hogy ez vele akár ezért,akár azért,de megtörténhetett.Tudom,hogy erős a hasonlat,de megdöbbentő, sőt érthetetlen volt az is,hogy a holokauszt túlélői is nagyon,nagyon sokan évekig nem beszéltek a tragédiájukról,az unokák elől elhallgatták,szégyellték azt,hogy megalázták őket,hogy mint a birkákat vitték őket a vágóhídra.Miért nem lázadtak fel,kérdezik könnyedén.Kívülről nézve könnyen ítélünk, nagy mellénnyel elmondjuk,hogy mi aztán mit tettünk volna.Igen,voltak akik ellenálltak,de itt most a gyengékről,a többségről van szó.Senkinek nem kívánom,hogy bebizonyíthassa,hogy ő aztán mennyire tudta volna,hogy miként kell viselkedni.Akkor ugyanis nem lenne történet,legalább is nem ez.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
wagabund
érdemei elismerése mellett el van bocsájtva a Vígből.

(pedig nem titkoltan azért kért bocsánatot, hogy továbbra is bejárhasson "dolgozni")
Csizmás Kond
Elmegy a nő az orvoshoz és elpanaszolja, hogy neki nem elég a férje. Az orvos azt tanácsolja tartson szeretőt mire a nő azt mondja az is van...akkor tartson többet...több is van doktor úr, mire az orvos hát ez már betegség hölgyem...na ere kérek egy igazolást, mert már mindenki kurvának tart.
wagabund
@Horizont: az érdemei azt jelenti, hogy mindent megtarthat...baromi nagy nyugdíj, és a jogdíjak...

a fiatal feleséget, és a három kiskorú gyermekét el kell tartani...asszem menni fog.

inkább a csodáló fognak hiányozni..a sok fiatal..
csupi
Mária Törteliné Bereczki,mint tudja nem vagyunk egyformák,van aki vagány,talpra esett,van aki szerényebb,csendesebb stb.A fenti cikkben olvashatta,hogy a hölgy szólt,sőt kérte tegyenek ellene,a választ is olvashatta...mit nemnem ért?!Felháborítónak tartom,hogy pont nők hibáztatják az áldozatokat,remélem nincs lány gyermekük ...sem,mert mi van ha,nem olyan génjei vannak mint az anyukájánsk???!!!Gyűlölök mindenkit nemétől függetlenül,aki zaklat nőket,férfiakat,gyerekeket,ne adj isten még erőszakot is elkövet visszaélve a korával,poziciójával,ezek mind genetikai hulladékok!!!
wagabund
@Horizont: hát ez az...mint valamennyi pasi, ő is a tűzzel játszott...csak ő megégette magát...sőt..

keress rá a nejére, akkor meglátod, hogy neki mégnehezebb lesz megmagyarázni a megmagyarázhatatlant...mint egy országnak.

valahol azt írja róla a kandúrunk, hogy "életem szerelme"...
wagabund
@Horizont: Verebesnek volt pofája azt mesélni a tévében, hogy egy kávéházban találkozott Martonnal, aki láthatóan belehal ebbe a kudarcba...nagyon nem halhat bele, ha kávéházban múlatja az időt...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.