A Diplomata Házaspárok Budapesti Egyesülete a hétvégén rendezi meg a Diplomata Vásárt, amelyre meghívták Gáspár Győző lányát is. 

Az esemény a kultúrán keresztül mutatja majd be a hazai diplomaták országait, a befolyó pénzből pedig magyar intézményeket, szervezeteket támogatnak. Gáspár Evelin értelmiségiként képviseli majd a romákat a rendezvényen.

Gáspár Evelin értelmiségiként képviseli a romákat a Diplomata Vásáron

Fotó: TV2

Azért hívtak meg, hogy én képviseljem a roma kisebbséget. Az Instagram-oldalamat több mint kilencvenezren követik, így sok embert elérek, ráadásul egy roma alapítványt is támogatnak a bál bevételével, ezért szeretnék, hogy én is a résztvevője legyek. Él egy általánosító, kissé lealacsonyító kép az emberekben a romákról, és a szervezők úgy gondolják, én jó ellenpélda vagyok, mert több helyen tanultam külföldön, és nyelvvizsgáim is vannak

– nyilatkozta a Borsnak Gáspár Evelin, aki azt is elújságolta, hogy a hónapban, ez már a második jótékonysági esemény, amin részt vesz, ami azért is jó, mert így a családja neve nem csak a NAV ellenőrzések kapcsán merül fel.

(Borsonline)

50 hozzászólásarrow_drop_down_circle

TASzSz
Fárkás Flórinák nincs egy hásoló korú fija??? Hozzá kéne ádni, oszt órijási kárrier kerekedne belőlük: a roma Jekyll & Hyde...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Borsodi
Erre mondják azt ha a szart felteszik a polcra még nem lesz befőtt! szar marad.
KisGenyo2
@Mézike: "A cigányság zöme nem fogja fel hogy emberileg nulla a Gáspár család."
Szerintem ez sajnos származástól függetlenül is így van. Ez szomorít el a legjobban...
kokopelli
@namihami: nálad a pont! Én beszélgettem a haver fiával csak úgy kötetlenül
azon a nyelven amiből nyelvvizsgázott!Elmesélte,hogy őt egy angol cég felvette
Münchenbe ,és sajnos az elején vért izzadt,mert szembesült a nyelvvizsga valós
értékével!Azzal untattak a rokonok,hogy a lányuk kimegy bajorhonba,és az ALDI
vagy a Lidl kasszájában eldolgozgat,mert tanult németül a gimiben is! Megmoso-
lyogtam! ;-)
Mézike
@KisGenyo2: Ebben van valami... nálad a pont.
namihami
@kokopelli: Ott még csak hagyján, mert ekhúzigálja a leolvasó előtt és köszönni talán két nap után fog.
A gond akkor volt, amikor a család barátjának a fia szakácsnak ment ki és a húsok neve még csak hagyján, de a fűszerek már szinte megoldhatatlan feladat elé állították.
Még röhögtem is rajta, hogy milyen lehet a cukros kacsa vagy a borsos torta.
kokopelli
@namihami: ..ha még a "dialektusokat" (szász,frank,schwáb min.5-6 féle stb...)hozzá-
veszed a helyi szlenggel együtt,akkor nagyon eladva érezheted magad a nyelvvizsgával!
Borzalmasan nehéz,mert egymástól 5-10km -re fekvő települések más szavakat használ-
nak ugyanarra a tárgyra,élőlényre stb..stb!...a cukroskacsánál a cukor gondoskodik arról
kogy a bőre ropogós legyen,de nem szabad nagyon édesnek lennie! (Mézet is szoktak
használni,nagyon csípem Karácsonykor!!) ;-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.