A George Cloney aktatáskában adott 1-1 millió dollárt a legjobb barátainak, így köszönte meg, hogy segítették őt.

A nagylelkű ajándékról Rande Gerber lebbentette fel a fátylat. A szórakoztatóiparban dolgozó üzletember, aki nem mellesleg Cindy Crawford férje, évek óta közel áll Clooney-hoz.

„Valóban fontos számomra, hogy amíg így itt együtt vagyunk, visszaadjak nektek valamit” – elevenítette fel Gerber a színész szavait. Clooney 2013-ban jutott a fenti elhatározásra – az 1 millió dollárt meglepetésnek szánta.

George Clooney milliókat adott a legjobb barátainak

Forrás: Mark RALSTON / AFP

„Van egy csapatuk, csak úgy nevezik magukat, hogy  »a Fiúk«” – folytatta a történetet az üzletember.  Clooney mindenkit meghívott a házába 2013. szeptember 27-én. A társaságot aktatáskák fogadták az asztalon. A színész ekkor azt mondta:

„Figyeljetek srácok! Szeretném, ha tudnátok, mennyit jelentetek nekem és mekkora szerepet töltötök be az életemben. Amikor Los Angeles-be jöttem a kanapétokon aludtam. Nagy mázlistának érzem magam, hogy vagytok számomra és nélkületek ma nem tarthatnék ott, ahol.

Amikor a barátok kinyitották a táskákat, 1 millió dollárt (vagyis 265 millió forintot) találtak bennük 20 dolláros címletekben. A csapat nem akart hinni a szemének, nem értették mi történik” – idézte fel Gerber.

Clooney ekkor hozzátette, hogy

mostantól nem kell törődniük a nehézségekkel, a hiteleikkel, jelzálogaikkal vagy a napi betevővel, az 1 millió dollár mellé ugyanis minden adósságukat rendezte.

Gerber szerint nem mindenki tehetős közülük. A 14 fős társaság egyik tagja például egy texasi reptér bárjában dolgozott és biciklivel járt be minden egyes nap.

Címlapkép: Mark RALSTON / AFP

(BBC)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
Sajnálom, hogy az én címemet nem tudja!!! De egyébként nagyon szép gesztus. Kevesen lennének képesek rá!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.