Milliókkal rövidítette meg a brit hatóságokat és az adófizetőket az a kurd illegális bevándorló, akit nemrég börtönre ítéltek.\n\nA 49 éves Kerim Koruglu még 2002-ben érkezett a szigetországba egy kamion hátuljában és még abban az évben beadta a menedékkérelmét, amelyet elutasítottak.\n\nMégis valahogy sikerült szereznie egy hamis tartózkodási engedélyt, amellyel 15 éven át Nagy-Britanniában élhetett. – számolt be róla az Express.\n\nA kurd férfi a hamis dokumentummal jutott lakhatási támogatáshoz és önkormányzati adókedvezményhez, amely a briteknek 32 ezer fontba, azaz kb. 11 millió forintba került.\n\nA hatóságok csak tavaly novemberben kezdték gyanítani, hogy a férfinél valami nincs rendben és csalással vádolták meg. A tárgyaláson még a belügyminisztérium illetékeseitől is azt kérdezték, hogyan fordulhatott elő mindez. A kurd bevándorlót végül bűnösnek találták és 30 hónap börtönre ítélték.\n\nAzonban az ügy több kérdést is feszeget, elsősorban azt, hogyan tudta a férfi a...

Forrás: orientalista.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
aktuális:

-mondja Sztóksz, maguknál mindenki hülye?
-igen mylord, nálunk mindenki...

(egy angol tvsorozatból)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.