Hosszú Katinka és Shane Tusup házasságának megromlásáról a DIGI Sport reggeli műsorában szólalt meg Csurka Gergely, a Magyar Úszó Szövetség sajtófőnöke.

A 24.hu cikke szerint a műsorban Csurka Gergely emlékeztetett arra, hogy Tusup mindent feladott, hogy felesége sikeres legyen.

Ő maga mondta, hogy feladta a karrierjét, ideköltözött és mindent alárendelt Katinkának. Azért is ment neki nehezen a Nemzet Színházban előadott beszéd, mert Tusup egyszer megemlítette, hogy nem ér rá a magyar nyelvvel foglalkozni, mert minden idejét Katinkára fordította

– fogalmazott Csurka.

A sajtófőnök szerint Tusup a tokiói világkupán veszhetett össze feleségével, mert ott nem úgy sikerültek a versenyek, ahogyan azt előzetesen várta. Katinkának becsúszott egy harmadik és egy nyolcadik hely is, amit edző férje nem tudott elfogadni.

A 2017-es novemberi verseny után még posztoltak egy közös képet a közösségi oldalon, utána viszont már mindketten csak a saját oldalaikon kommunikáltak a rajongóikkal. A decemberi dániai rövidpályás úszó-Európa-bajnokságra pedig már férje nélkül utazott el Hosszú Katinka.

Csurka szerint

Hosszúnak a pályafutása szempontjából szüksége lenne Tusupra, mivel közösen változtattak technikát pár éve.

A teljes beszélgetés ITT nézhető meg.

Forrás: Blikk, 24.hu

Címlapi kép: Instagram

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
@wagabund: Jó a leírás, de tudod legyen ez az ő gondjuk...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
wagabund
évekkel ezelőtt a következő történet hangzott el..
Ott Amerikában Katinkát már nem látta szívesen az ottani egyetem edzője, mert nem hozta az elvárt eredményt(szerinte)...Katinka az uszodában csak téblábolt...ott szédelgett a munka(tanítvány) nélküli Tusup, aki látta Katinkát úszni, és hallotta mi a baja az akkori edzőnek..(igazából az amcsi edző látta, hogy Katinka konkurense lehet az amerikai lányoknak)

Nos (a munkanélküli)Tusup tett egy edzői ajánlatot Katinkának, aki elfogadta...aztán lett ami lett...
Amúgy egy lófaszt adott fel Tusup,, de nem a karrierjét...mert akkor épp semmije sem volt, csak a csupasz valaga.

Az, hogy nem beszél magyarul, érthető, ugyanis alkakmatlan a nyelvtanulásra...ezt mondta többször is.

Ez a faszi jellemhibás minden edzői zsenialitásával együtt. Nos ezt már Katinka nem tudta kezelni.

Mindenki néz ki a fejéből, és vár...
papa.49
@wagabund: Jó a leírás, de tudod legyen ez az ő gondjuk...
Edmond Dantes
@wagabund: ".mert akkor épp semmije sem volt, csak a csupasz valaga."
Azért a dollármiliomos bankár apukája tudna neki venni egy alsógatyát.Feltételezem,hogy ezt a Katinka projektet kimondottan egy szakmai kihívásnak tekintette,aztán lett belőle az,ami lett.Ő alapjában véve nem úszóedző,hanem általános,minden sportágat érintő fizikai és mentális képességeket mozgósítani tudó speciális szakember.Ezt ő maga mondta és nem hülyéskedett,amikor azt ajánlotta,hogy elvállalja a focisták szövetségi kapitányi feladatát.Szerintem a fiúk megérdemelték volna,hogy valaki kihajtsa belőlük még a sz..t is,Katinka esetében ez bevállt.Bár ezek a zselézett frizurás majmok ebbe belehaltak volna.
Csizmás Kond
...szerintem fordítva van...Katinka által lett valaki...
keresztapa
Mindig kettőn áll a vásár, ezek után vagy a sport, vagy a házasság a nyerő? Eddig a bulvár a nyerő mivel celebbé váltak, nem sportoló, v edző, hanem a média szereplés a lényeg.
kokopelli
@papa.49: én biztos vagyok,hogy a Katinka kirúgta őt,
mert a buta amerikai nem hajtotta le a klotyó fedelét!
..olvastam!...hogy hol?...nem mindegy? ;-))
papa.49
@kokopelli: Végül is tökmindegy az ő dolguk, elég lenne a végeredményt tudatni a közönséggel ...
kokopelli
@papa.49: természetesen,hogy nem lehet megállapítani!Passzolnak egymáshoz
megy a "kocsi" magától! Kirúgnak egy edzőt és a másik csapatnál bajnok,a régi egye-
sülete meg az új edzővel csak-csak kiesik! ..,de a nézők tudják...biztosra! 90 000-es
stadion 88 000 szakértő! Kivétel nélkül mindenhol a világon!
havasigyopár
@Edmond Dantes: Igazad van. A focistákhoz elkelne egy ilyen vehemens edző. De a Katinka ettől sokalt be.Neki elege lett belőle.
kokopelli
@papa.49: a mutter válasza volt mindíg ha mi valami lényegtelent kérdeztünk:
"Kicsi fiam!Nem vagyok olyan buta,hogy mindent tudjak!" ;-)
Fradigege
Tusup szerintem egy rendkívül bunkó és lekezelő pali. Otthon is ezt művelte, akkor el tudom képzelni, hogy Katinkánál betelt a pohár.
bakegya
Minden egyéni sport eredményt,ha ilyen magas szinten működtetni képes bár ki-nagyra értékelendő-ők ezt ketten jól működtették.A legjobbakat nekik akár együtt akár egymás nélkül folytatják tovább,remélve hogy egyikük is másikuk is minél kevesebbet sérül.Ezt volna jó segíteni igen tisztelt honfitársak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.