A szerda délután a floridai Parkland városka középiskolájában történt lövöldözés áldozatainak száma tovább emelkedhet. A kórházakban ápolt sebesültek száma tizenhat. A tömeggyilkosságot az iskola egyik volt diákja, Nikolaus Cruz követte el. A 19 éves tettest helyi idő szerint délután négy óra körül letartóztatták az iskolától nem messze eső lakásában. Ellenállást nem tanúsított. Donald Trump elnököt azonnal tájékoztatták a történtekről. Az elnök részvétét fejezte ki és Twitter-bejegyzésében azt hangsúlyozta, hogy egyetlen tanárnak vagy diáknak sem szabad soha úgy éreznie, hogy amerikai iskolában nincs biztonságban. Az elnök folyamatos kapcsolatban állt Rick Scott floridai kormányzóval, aki rögtön a helyszínre utazott. Scott Israel, a helyileg illetékes, Broward megyei seriff közleményben tudatta, hogy a diákot magaviselete miatt korábban kicsapták az iskolából. Több diák és tanár szerint Cruz agresszív volt, fenyegette az iskolatársait.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: durbincs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.