Kerényi Miklós Gábor (KERO) úgy látja, a mostani igazgató azért rúgta ki a nyugdíjazása előtt három hónappal, mert negatívan írt róla.

Mint ismert, csütörtökön derült ki, hogy az Operettszínház kirúgta Kerényi Miklós Gábort (KERO), az indok az volt, hogy a tavaly szexuális zaklatási botrányba keveredett rendező többször is rossz színben tüntette fel munkahelyét a nemrég adott interjúiban.

KERO szerint semmi rosszat nem mondott az Operettszínházra

Fotó: wikipedia CC BY-SA 3.0/Takkk

Kerényi a Facebookon reagált a kirúgásának hírére:

Már megint rólam szólnak a hírek, hogy április 13-án pénteken kirúgtak az Operettszínházból. Még három hónapom lett volna hátra a nyugdíjig. A hír igaz.

Az viszont nem, hogy bármikor is rossz hírét keltettem volna imádott színházamnak. Írásaim a Facebook oldalamon, valamint interjúim semmi ilyet nem tartalmaznak. Lőrinczy György a róla szóló, valóban negatív állításaimat próbálja így értelmeztetni, miközben állításaim igazsága könnyen bizonyítható.

Azért távolítottak el rendkívüli felmondással, mert hosszú hónapok után a nyilvánosság elé léptem, reagáltam a korábbi alaptalan rágalmakra és mert mindent megteszek annak érdekében, hogy a darabjaim – különösen a Rómeó és Júlia – műsoron maradjanak. Korábban azt mondtam, az utolsó véremig küzdeni fogok az ikonikus, 15. évfordulóját jövőre ünneplő Rómeó és Júliáért. Ebben a küzdelemben áldozatokat kell hozni, az eltávolításom és az ezzel járó jelentős anyagi veszteség egy ilyen áldozat. Ahogy az a javaslatom is áldozat volt, hogy nem megyek az Operett környékére, ha a Rómeó és Júlia, valamint a többi előadásom műsoron marad.

Sajnos egyelőre úgy tűnik, hiába hoznék, hozok áldozatokat, a jövő évi műsorrendben nincs benne a Rómeó és Júlia. Lőrinczy György csatát nyer velem szemben. Egy olyan csatát, amelyben elvérezhet Kero, a színészek és a közönség is. Az a közönség, amely rajong az Operettért és rajong ezért a darabért.

Nem ezt érdemlik…

KERO

Áldozatok Már megint rólam szólnak a hírek, hogy április 13-án pénteken kirúgtak az Operettszínházból. Még három hónapom lett volna hátra a nyugdíjig. A hír igaz. Az viszont nem, hogy bármikor is...

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Kerényi Miklós Gábor – aki szerint a vállfával elfenekelés dehogy zaklatás, hanem sima oktatási-nevelési módszer – nyolchavi fizetéssel távozhat az Operettszínháztól, vagyis nem kirúgták, hanem ünnepélyesen felmentették a munkavégzés alól, miután a művészeti igazgató úr nyugdíjazását kérte. Nem az a lényeg, hogy a havi 800 ezret – 1 milliót be kell szorozni nyolccal, hanem hogy az intézmény nagy szavak szintjén ítélte el csupán a dolgot, és ahelyett, hogy azonnali hatállyal felmondtak volna neki, esetleg bűnösségét vagy ártatlanságát tisztázó, szabályozott munkaügyi eljárásra kényszerítették volna, hozzávágtak egy kegyes ajándékot.
De úgy látszik a Kerényi féle vállfával elfeneklésnek és "oboatanszaknak" vége.
Csak még annyit mondanék még, hogy rendesen köll viselkedni, mert akkor a Jézuska sok ajándékot hoz. Például 15 milliárdos stadiont a pénzünkből.
youtu.be/Zkkwxxhosfs

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.