Kihirdették a Budapesti Operettszínházban a 2018-2019-es évad műsortervét. Kiderült, hogy Szinetár Dóra csak havonta 1-2 előadást vállal az Ének az Esőben című már műsoron levő produkcióból, de új darabban nem fog szerepelni.

A színésznő és Makranczi Zalán kisfia, Benjámin tavaly szeptemberben született, a születése után kiderült, hogy Down-szindrómás. A színésznő azonban a Borsnak elárulta, a genetikai eltérés egyáltalán nem befolyásolta abban, hogy, bár megtehetné, mégsem megy még vissza teljes munkaidőben dolgozni.

„Benji csodálatos kisfiú, mindenki el van ájulva tőle, hogy milyen szépen fejlődik.

Vannak fejlődési szakaszok, amelyekben a korát is meghazudtolóan előre jár, végtelenül ügyes, értelmes és okos. Nincs szüksége több törődésre és odafigyelésre, mint egy vele egykorú babának. Nem az ő fejlődése az oka annak, hogy még itthon maradok, nincs extrán igénye rám. Egyrészt Marci és Zorka születése után is így tettem,

egyszerűen szeretem kiélvezni és kihasználni a babázás minden pillanatát. Nem azért szültem negyvenévesen, hogy aztán azonnal visszaálljak a színpadra.

Végtelenül szerencsés vagyok, hogy ebben a tervemben az Operett is támogat, nem minden színház engedi ezt meg a kismamáinak”– mondta Szinetár Dóra.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Szinetár Dóra Official Fanclub

(Bors)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Commenter
@Edmond Dantes: Egyetértek. Dóra gyerekkora óta színpadon van, rengeteg szerepet kapott és játszott-énekelt is el kiválóan. Persze hogy most a harmadik gyereke Benjámin a legfontosabb számára hiszen a kicsi mindennél jobban igényli a szülők gondoskodását, jelenlétét, hogy minél jobban fejlődhessen. Tisztelet Dórának és a férjének. Emberségből jeles. És köszönet a remek alakításokért.Boldog babázást kívánok nekik!
Fradigege
Szinetár Miklós elvtárs lányának nem nehéz babázni. Dórika egy "kicsit" áltatja magát.
Down-szindrómásként valóban szép kislegény, Dóri! Szépen készül a Down-szindrómás életre! Van ott lóvé. Sok sikert Dóri!
terlasz
@Fradigege: Te most irigykedsz a pénzére? Húzzál bele és máris felülmúlhatod mindenben!
Macskaszem
@Fradigege: Undorító a megjegyzésed, megérdemled a kerékbilincset gyökér.
Cicamama55
A döntése nyilvánvaló. Nem értem, miért kell ezt nyilvánosságra hozni.
Fradigege
@terlasz: @Macskaszem: Dórika folyik a vízcsapból. Diszkrétebben kellene élnie, nem kell orbánrasikát lepipálnia. Egyáltalán nem irigykedem. Ebben mi az irigykedés? Nem kell túlkombinálni semmit. Azt gondoltok, amit akartok. Kicsit sűrűn cserélgeti a pasikat. Tűzről pattant, kikapós menyecske. Örülök, hogy nektek ez szimpatikus.
mariaberta
Ahány férj, annyi gyerek. Ezzel kell híresnek lenni. Azt nem árulta el véletlenül, hányférje lesz még? Egy öreg, egy fiatal, egy idősödő. ... következik egy fiatal. stb. Ezek Dórácska hírei?
terlasz
@Fradigege: Lehet, hogy a pasik cserélgetik őt. Nincs hozzá közöm. Rólad, a véleményedről sem gondolok semmi különöset csak kíváncsi voltam a mondandód bővebb kifejtésére.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.