Nem érti, hogyan állapíthatták meg azt, hogy ő a felelős a balesetért.

Kiakadt az ítélet hallatán a nő, akivel Kozso karambolozott
Fotó: Facebook/Kozso

Tavaly augusztusban történt egy furcsa baleset Kozsoval. A zenész-producer hátulról nekiütközött egy motorosnak, de akkora erővel, hogy a robogót vezető nő több métert repült és súlyos sérüléseket szenvedett.

A baleset körülményeire a két fél máshogy emlékszik, a robogós nő szerint elképzelhetetlen, hogy ő legyen a hibás. Kozso viszont azt mondja, a másik fél okozta a karambolt azzal, hogy nem tartotta be a balra kanyarodás szabályait.

A bíróság végül Kozsonak adott igazat, a robogós nő pedig fizetheti a nyomozati költségeket (140 ezer forint), továbbá ott van még a totálkáros motor (1 millió forint) és a rehabilitációs költségek is.

Nem is értem, hogyan lehetne más a hibás, mint ő. Bár van, amire máig nem emlékszem pontosan, mivel elveszítettem az eszméletemet

- mondta a Blikknek L. Ivett, aki végül letett arról, hogy polgári peres úton harcoljon az igazáért.

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Yoda69
Kozso biztos jol zenel a fideSSnek. Ennyi.
Ha egy motorost hatulrol elcsapnak, akkor az autos a hibas. Egyebkent milyen balra kanyarodasi szabalyt nem tartott be? Nem tette ki a kezet, vagy nem indexelt? Az meg nem mentesiti az auto vezetojet.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
lópicigáspár
@papa.49: És mellé bayer féle lovagkeresztet is!
namihami
Hátulról ütközött és az előtte levő lett a hibás?
Nem erre az esetre áll az ún. "" Követési távolság be nem tartása"" szabály?
Mindig azt mondtuk, hogy ha hátulról ütnek, akkor nyugodtan dőlj hátra, mert a vétkes adott. Már nem igaz? Vagy csak bizonyos, brancsbeliekre nem igaz?
papa.49
@namihami: Sőt balra akart kanyarodni a nő a robogóval, és ugye a balra kanyarodót CSAK JOBBRÓL LEHET MÉG ELŐZNI IS, belemenni meg végképp nem muszáj !!!
advocat
Érdekes eset! És furcsa. És hogyan kell balra kanyarodni? Elütni - hátulról - biztosan nem lehet.
simmering73
Döbbenetes. Ezt nem lenne szabad annyiba hagyni.
Equus1
minden szőke nő tudja, h balra kanyarodás előtt jobbra le kell húzódni, aztán nyomás balra... vmi csak lesz... lett. A tükör arra való, h megnézzük, mennyire vagyunk csinosak bukóban; az irányjelzőt meg nem mindegy, mikor kapcsolja be az ember? Kozsó meg egy celeb, hátha lehúzható lenne... de - egyelőre -- nincs ügyvéd, aki beállna a töribe

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.