Egy hónapra elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki zaklatta és késsel akart rátámadni Pásztor Annára zenekara pénteki, a Budapest Parkban tartott koncertjén – tudta meg a Blikk.

A rendelkezésre álló adatok szerint P. J. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2017 novemberében személyes Facebook-profilján keresztül felvette a kapcsolatot a sértettel, akinek 2018 februárjától rendszeresen, visszatérően, a sértett kifejezett tiltakozása ellenére olyan üzeneteket küldött, amelyekben bántalmazást helyezett kilátásba, fenyegette. Amikor a sértett a gyanúsított profilját letiltotta, blokkolta, akkor az új profilt alkotva a fenyegetéseket tovább folytatta, majd üzenetben jelezte a sértettnek, hogy az augusztus 3-i koncertjén megkeresi. A gyanúsított augusztus 3-án a koncertre elment, és a beléptetésnél – a biztonsági szolgálatot kijátszva – a cipőjében egy piros nyelű bicskát becsempészett. Amikor észlelte, hogy az előzetes figyelmeztetés hatására a biztonsági szolgálat őt észrevette, felsőjét átcserélve próbált meg előlük elrejtőzni. A biztonsági szolgálat tagjai a helyszínre érkező rendőrökkel együttműködve a gyanúsítottat a cselekmény folytatásában, illetve az esetleges támadásban megakadályozták

– áll a közleményben.

Pásztor Anna (@pasztorannaenekes) által megosztott bejegyzés,

A Fővárosi Főügyészség tehát elrendelte a gyanúsított letartóztatását, a védő pedig a gyanúsított szabadlábra helyezését kérte. A megalapozott gyanút nemcsak a lefoglalt kés, de a férfi beismerő vallomása is alátámasztja,

ráadásul elmeorvos-szakértői vizsgálatának is alávethetik a férfit, aki megígérte: felhagy Pásztor Anna zaklatásával.

Ám mivel a cselekményét az interneten keresztül, számítógép és telefon használatával követte el, így sem a bűnügyi felügyelet, sem pedig a távoltartás nem lenne képes megakadályozni, hogy a gyanúsított a cselekményét folytassa.

Pásztor Anna (@pasztorannaenekes) által megosztott bejegyzés,

Mint ismert, P. J. több hónapon keresztül küldözgetett Pásztor Annának üzeneteket, és ezekben úgy fogalmazott, hogy kijelentései az énekesnőben félelmet keltettek.

A férfi ráadásul a vérével is üzent neki.

Forrás: Blikk

Fotó: Instagram

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.