Naponta mintegy háromszáz rendőr biztosítja a szerdán megkezdődött Sziget fesztivált, amelyen a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) idén először bűnmegelőzési és pihenőpontot is nyitott.

Megkezdődött a Sziget – napi háromszáz rendőr biztosítja a fesztivált

Fotó: MTI/Mónus Márton

Európa egyik legnagyobb fesztiválja rendőri szempontból is kiemelt feladat, ennek érdekében a BRFK folyamatosan elemzi és értékeli a hasonló hazai és külföldi rendezvények tapasztalatait – mondta el a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatóján Budapest rendőrfőkapitánya.

Bucsek Gábor közölte:

rendészeti, közlekedésrendészeti, bűnügyi, felderítői és bűnmegelőzési feladatokat egyaránt el kell látniuk; a terrorcselekmények elhárítására például kamerarendszert telepítettek és a gépkocsis behajtást akadályozó biztonsági elemeket építettek ki.

A közlekedésrendészeti intézkedések során a BRFK ügyel a környék lakóinak nyugalmára, igyekszik mozgásukat csak a lehető legkisebb mértékben igyekszik korlátozni, de úgy, hogy közben a vendégek minél gyorsabb ki- és bejutását is biztosítsák – ismertette.

A terrorcselekmények megakadályozása mellett kiemelt figyelmet fordítanak az erőszakos, a vagyon elleni, valamint a kábítószerrel kapcsolatos bűnesetek megelőzése.

Több rendőr a kilétét fedve, akár a Szigetre beköltözve igyekszik megakadályozni a zseblopásokat, a sátrak fosztogatását

- árulta el, hozzátéve:

idén francia rendőrök is szolgálatot teljesítenek a Szigeten.

A rendőrök idén már kizárólag környezetkímélő, elektromos rollerekkel, robogókkal, kisautóval, illetve kerékpárokkal közlekednek a Sziget területén – hangoztatta.

Bucsek Gábor hangsúlyozta, hogy a BRFK jelentős paradigmaváltást hajtott végre, az elmúlt években "nyitott" a lakosság és a látogatók felé, idén pedig bűnmegelőzési pontot is nyitott.

A programhelyszínen többek között biztonságiöv-szimulátor, motoros szimulátor, kvízek, többnyelvű tájékoztató anyagok és pihenőpont várja a fesztiválozókat, de lesz karaoke is, a bűnmegelőzési ponton dolgozó rendőrök pedig a bűnesetek áldozatainak is segítséget tudnak nyújtani.

Megkezdődött a Sziget – napi háromszáz rendőr biztosítja a fesztivált

Fesztiválozók fürdenek a Dunában. MTI Fotó: Mónus Márton

Kilenc mentőautó állandóan jelen lesz a fesztiválon

Minden nap kilenc mentőautóval lesz jelen az Országos Mentőszolgálat a szerdán kezdődő budapesti Sziget fesztiválon

- közölte a szolgálat szóvivője az MTI-vel.

Győrfi Pál a közleményben azt írta,

a mentők előre kidolgozott mentési terv alapján dolgoznak, és a kilenc autó mellett szükség esetén a mentőszolgálat teljes háttérkapacitása rendelkezésre áll.

Hangsúlyozta, a fesztivál egészségügyi biztosítása a lakosság mindennapi mentőellátását nem érinti, mert a szolgálat a pluszkapacitásával, a tartalék járműveivel és szabadnapos dolgozóival biztosítja az egyhetes rendezvényt.

A közlemény szerint a Sziget egészségügyi mentőbázisára érkező fiatalok egy első, az állapotuk súlyosságát felmérő betegvizsgálat után kerülnek az ellátóhelyre vagy szükség esetén mentővel a megfelelő kórházba.

A fesztiválon a résztvevők egészségi állapotát figyelő önkéntesekből, úgynevezett helperekből álló elsősegélynyújtó rendszer is működik majd – tette hozzá.

Győrfi Pál fontosnak nevezte, hogy a fesztiválozók is betartsanak néhány szabályt az egészségük érdekében.

Például igyanak legalább három liter folyadékot, ne hagyjanak ki étkezést, védjék a fejüket a napsütéstől és vigyázzanak a körülöttük lévőkre is.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Sziszifusz
Nem derül ki, hogy kit terhel a rendezvény rendőri biztosításának, költsége ?
Az lenne igazságos, ha ezt nem az állami költségvetésből biztosítanák, hanem azt a rendezvényt szervezői állnák.
advocat
És ha végre befestenék azt a nyomorult hidat! Persze az más pénz. De a tulajdonosoknak kellene megcsináltatni. Talán futja a belépti díjból. Jó egy kicsit kevesebb maradna. Mert így borzalom. És ide jön a "nyugat", mert azért a heti belépődíj nem semmi! Ők még meg tudják fizetni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.