Aki azt hitte, hogy Alekosz már nem tud semmi meglepővel előrukkolni, az nagyot tévedett.

Alekosz túl van az első melegrandiján, íme a tapasztalatai

A Való Világ széria egyik győztese úgy gondolta, elege van a nőkből, és ad egy esélyt az őt vonzónak találó férfiaknak is.

Mint írja, keserű tapasztalatai oda vezettek, hogy néhány napig kipróbálja, milyen lehet melegnek lenni:

Bejelentem! Kísérleti jelleggel péntekig homoszexuális leszek! Az érzelemvilág, ahogyan a homoszexuálisok tekintenek rám, csodálatos. Valahogy át kellene ültetni ezt az érzést a nőkbe is. Szeretném megérteni azt, hogy amit a homoszexuálisok látnak bennem, azt a nők miért nem. Lehetőséget adok egy vagy több homoszexuálisnak arra, hogy kiélhessék rajtam a vágyaikat, ezáltal közelebb kerülhessek a megoldáshoz, azaz a nőkhöz.

Alekosz már túl is van az első randiján, és egészen jó tapasztalatokat szerzett. Az persze kérdés, hogy csak az egóját legyezgette ezzel, vagy tényleg képes egy 180 fokos fordulatra a nemi élete terén is.

Azt kell, hogy mondjam, nőtől évek óta – évtizedek óta nem kaptam, nem hallottam annyi csodálatot, mint tőle.

Kísérletemet a nők kigúnyolják, nem értik azt. Pedig mindent értük teszek. Ebből is jól látszik, a női agy primitívebb mint a férfiagy még akkor is, ha a férfiagy női érzelemmel van átitatva

- írja Alekosz, aki pénteken vonja le a kísérleti homoszexuálisság tanulságait.

24 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
" Kísérleti jelleggel péntekig homoszexuális leszek! " A tudomány mai állása szerint senki nem "lesz" homoszexuális, főleg nem péntekig..:) Szóval vagy minidig is az voltál vagy nagyon hülye vagy, persze a kettő együtt nem zárja ki egymást
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@csak úgy...: Egyébként még annyit hozzátennék hogy nem véletlenül van Shikari, Durbincs meg a többiek, mert ahogy az ember veletek elkezdene normálisan társalogni, kifejteni a véleményét ha nem ért valamiben egyet egyből jön az hogy hazudós, csókos, Fidesz nyalonc, stb. Ha az ellenzéki oldal tudna értelmesen társalogni mindezekre nem lenne szükség. Mindenesetre én nem fogok veled leállni ilyen stílusban társalogni, mert nekem annyit nem ér az egész.
csak úgy....
@durbincs: oszt mi a dörgés durbincs bácsi ? má megent nem müködnek az agy alapi mirigyei?küldjem a shikari növért egy szájból-szájbára?
csak úgy....
@durbincs: eszem az együgyü szívecskéd, remélem azt a csónya vérömlenyt,eccer sikerül a lódoktornak kikaparni az agyadbu.
Dr plágium
Ez egy idióta! A nemi identitást nem választás kérdése (kivéve ha prostinak áll). Hamarosan kiderül mennyit kóstál a marha egy dugásért...vagy neki kell fizetni?
Pálinkafőző Rézüst
Melyik fideszes fiúcska nézte ki magának??? :))))
Aki Én
@Shikari: Akkor neked nem úgy jött be Alekosz, mint ahogy te neki?
Vagy csak megint nekünk játszod meg magad?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.