Dobozok között él, egy félig üres házban. Bútorai már nincsenek, azt elvitte a végrehajtó. Bíró Icát egy tizenhárom évvel ezelőtt, svájci frankban felvett kölcsön taszította ebbe a borzasztóan nehéz élethelyzetbe.

Devizahitel: Bíró Icát kidobják a házából

Az or­szág legelső fitneszoktatója és életmód-tanácsadója tizenhárom éve hadakozik a bankokkal és a végrehajtóval, és bármennyire is úgy tűnik, hogy vesztésre áll, a végsőkig harcol az igazáért. A Bors információi szerint Ica laká­sát nyáron a végrehajtók kipakolták, és hamarosan a házából is mennie kell.

Megfontoltan döntöttem, tisztességesen fizettem a törlesztőrészletet, ami egyik napról a másikra a duplájára nőtt. Vállalhatatlanul magas lett, nem tudtam fizetni. Megpróbáltam kiadni, eladni az egyik ingatlant, hogy ki tudjak keveredni az adósságból, de nem sikerült, és ezzel egyre csak romlott a helyzet. A bank egy idő után eladta a tartozásomat egy faktor cégnek, ahol első körben a duplájára nőtt a hitelem összege, mostanra a háromszorosával tartozom annak, amit felvettem úgy, hogy közben az eredeti adósság közel felét kifizettem

– mondta Bíró Ica.

Ne mondja nekem senki, hogy ez normális és törvényes!

(Bors)

Cikk- és címlapkép: Youtube

104 hozzászólásarrow_drop_down_circle

verőce21
"...tizenhárom évvel ezelőtt felvettem egy több tízmilliós hitelt" - itt kezdődött a baj. Mert épeszű ember nem vesz fel erőn felüli kölcsönt, vagy hitelt. Azóta beadványokat írogat és bankokkal hadakozik. Miközben a kiskutyái panzióban laknak...
Kéri, hogy ne sajnáljuk. Nem sajnálom.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
verőce21
"...tizenhárom évvel ezelőtt felvettem egy több tízmilliós hitelt" - itt kezdődött a baj. Mert épeszű ember nem vesz fel erőn felüli kölcsönt, vagy hitelt. Azóta beadványokat írogat és bankokkal hadakozik. Miközben a kiskutyái panzióban laknak...
Kéri, hogy ne sajnáljuk. Nem sajnálom.
lusta
˝Megfontoltan döntöttem, tisztességesen fizettem a törlesztőrészletet, ami egyik napról a másikra a duplájára nőtt. Vállalhatatlanul magas lett, nem tudtam fizetni.˝
1. Nincs ezzel egyedül.
2. Mikor is emelkedett duplájára a törlesztőrészlet, ami már azóta háromszoros?
3. Nem hagynak a fijjugg senkit sem az út szélén.
wagabund
..."Az or­szág legelső fitneszoktatója és életmód-tanácsadója tizenhárom éve hadakozik a bankokkal és a végrehajtóval"...

életmód tanácsadó? jéééézusom...
Jozefina
Hülyének a mocskos fideszt és főleg a kdnp-t lehet nevezni, akiknek módjában lenne (horváth mintára) egy tollvonással véget vetni minden hitel szerződésnek. De nekik eszük ágában sincs, hiszen matolcsi bankjai így csak gazdagodnak!!! Meg természetesen ök is!!??
Dr plágium
Ebből azt látom, hogy a fidesz seggnyalóit kiszedték a szarból...aki meg nem az maradhat az út szélén. Ha jól emlékszem ufós attinak kifizették...
steve82
@verőce21: Értelek, de az ugye nem jön nálad számításba, hogy akkor még bőven nem erőn felüli volt a törlesztőrészlete, ugye? És akkor ez volt a legjobb opció, és csak úgy megsúgom, hogy pl. nekem volt fészekrakó hitelem, aminek nem volt nem "erőn felüli" alternatívája. Amúgy meg állítólag a mindenbenrohadterősbüszkeéseurópai Magyarország állítólagos nemkorruptolvaj kormánya kisegítette a devizahiteleseket a bajból... Jah, mégsem... Pedig a stadionok, meg az egyéb hülyeségek helyett ha az árfolyamkülönbözetet kifizették volna, vagy leverték volna a bankokon, akkor sok embert meg lehetett volna menteni...
steve82
@Shikari: A köcsögök meg közpénzből irogatnak...
nusika
...a sok stadiont milliárdokért felépítették és üresek, mert senki nem megy , még fizetett szurkoló sem, a stadionokba!!!

444.hu/2018/08/28/ismet-tomegek-buzditottak-a-felcsut-csapatat
verőce21
@steve82: (09:19) Ne röhögtess már! A felelőtlenek támogatása, nem teremt munkahelyeket. Az legfeljebb azon az egy-egy ügyeskedőn segített volna.
De volt erre segítő kormányprogram több is, nem kell másokat okolni, csak saját magát a kudarcáért.
sokanvagyunk
@wagabund: (8:04) Pénzügyi tanácsadást azért ne vállaljon.
levarosbukta
@steve82: Sok ember vette fel ész nélkül a devizahiteleket. Csak egy kis józan paraszti észre lett volna szükség. Semmi mást nem kellett volna tenni mint megnézni az előző tíz év árfolyam - főleg a svájci frankét - alakulásait és nem ért volna senkit meglepetés. Én euróban vettem fel hitelt, igaz nem több milliót de úgy számoltam már akkor ha duplájára emelkedik az árfolyam akkor se kerüljek bajba és amikor beütött a krach rögtön forintosítottam. Így sem lett magasabb a törlesztőm. Aztán meg újraszámolták a törvénytelen kamatok miatt a hátralévő adósságot és egy csomó pénzt jóváírtak - mint mindenkinek, de arról valahogy elfelejtenek említést tenni - és több mint felére csökkent a maradék hitel törlesztője.
steve82
@levarosbukta: Akkor nézzük egy kicsit mélyebben: 35e ft volt az én törlesztőrészletem svájci frank hitellel, forintosan lett volna ~80e forint és nem nagyon nézett ki úgy, hogy az árfolyam ekkorát ugrana. Ez nem ész nélkül volt, ez volt az egyetlen megfizethető értelmes megoldás arra, hogy lakáshoz jusson az ember. Úgyhogy lehet itt mindenkit hülyézni, meg eszetlennek tartani, de csak akkor ha tapasztalatból beszél.
steve82
@verőce21: Értem, tehát akkor mindenki felelőtlen, aki hitelt vesz fel a lehető legjobb opcióval. Gratulálok, lehülyézted az ország nagyrészét.
steve82
@Shikari: "A köcsögök belekötnek a véleményt nyilvánítók személyébe, mert egyszerűen képtelenek elviselni, hogy láthatóan nem tudják a nézeteiket megvédeni." :D na te pont arról vagy híres, hogy megvéded a nézeteidet, amikor elkezdesz libsizni. Meg a te nézeteid = Orbán Viktor és mocskos bandájának a propagandaszövege, attól eltérő értelmes mondat még nem hagyta el a billenytűzetedet ezen az oldalon. Még mindig nem tudod megmagyarázni, hogy miért jó neked, hogy lopják az ország pénzét, de persze megvédenek a migrásoktól tudom..
levarosbukta
@steve82: De bizony lehetett tudni előre hogy az árfolyam ekkorát ugrik, mondom csak vissza kellett volna nézni az előző tíz év árfolyam ingadozásait. Az egyetlen értelmes megoldás a forinthitel lett volna és ha akkor perpillanat nem lett volna jó javaslat a forintra érdemes lett volna várni pár hónapot amíg a devizahitel piac bedugul. Volt ismerősöm aki nem hallgatott rám és svájci frankban vett fel hitelt lakásvásárlásra, nem volt más választása mint az árfolyamgát. De ugye az árfolyamgátszámlán gyűlő pénzt is ki kell majd fizetnie. Ördögi kör, sosem lehet belőle szabadulni.
steve82
@levarosbukta: Értem, tehát akkor kalkuláljam bele, hogy mi lesz a következő 20 évben és az alapján válasszak hitelt. Kérdemén, honnan tudod, hogy épp Orbán a következő 4 évben nem cseszi szét annyira a gazdaságot a diktatorikus gerinctelenségével, meg a populista dumájábal, hogy amire felveszem a hitelt, az gyakorlatilag 0 ft-ot fog érni? Vagy épp gondol egyet és kisajátítja akármilyen okból kifolyólag? Mondjuk mert kicsit többet szippant, mint kellene?
JAJMÁR
A devizahitel kivezetése nem volt igazságos. Nem a bevezetésével, nem a világgazdasági válság okozta hatással - hiszen az kivédhetetlen volt - , van a fő baj, bár a túlzott és széles körben minden xarra kiadott devizahitelezést vissza kellett volna fogni, de ami megtörtént, azon nem lehet változtatni.
A kivezetésével, az úgymond "kártalanítással", már senki nem lehetne elégedett. Ez pedig azorbánkormány műve! Az államnak - jogállamnak - igenis van felelőssége a polgárai felé, és függetlenül attól, hogy éppen melyik van hatalmon. A felelősség átível, minden kormány magára kell vegye az előző terhét is. Ezért tökmindegy, ki, mikor és miért és mit vezetett be, amikor a másik hatalomra kerül, lehetősége van - a 2/3-madnak meg főleg -, hogy belenyúljon a folyamatokba.
Amelyik kormány egyértelműen a saját maga hasznára nyúlkál bele, az nem a polgárait védi, és az az ország nem jogállam!
Csizmás Kond
...hát ez az életmódtanácsadási szakterülete ...most megmutatta milyen tanácsokat adhatott...
JAJMÁR
Csak xólok, hogy most nagyon hirdetik - és ki is fizetnek rengeteg milliárdot - az energetikai pályázatokat a lakosság felé. Jól hangzik, hogy rakasd tele napelemekkel a házadat, és nem lesz rezsid, a pályázati hitelt, - mert hitel, csak a kamatokat fizeti az eu, mert ilyen törvény született. Nem kedvezményt, és nem pénzt adnak, hanem a kedvező hitelt, - 5 milláig jelzálogként se vezetik fel, ami elsőre nagyon jól hangzik.
De gondolkodj... és számolj! Rendesen felverték az árakat, szinte szinte minden éppen pont 5 millába kerül, ez most a kezdő szint. A vállalkozók intézik a pályázatokat, amiért sikerdíjat számolnak fel, mindenféle engedélyekre pedig 10 %-ot, és ők írják a költségvetést.
Tudja vajon a Jani, meg a Mari néni, hogy azt és úgy, beépítik, ahogy kell ? Meg ahogy majd az ő igényeinek a legjobb? Vagy úgy, ahogy a vállalkozó igényeinek a legjobb.
Hatalmas átvágás!

Pályázat nélkül, sikerdíj, meg minden tanúsítvány és áfa nélkül, felvert árak nélkül - meg egy idő múlva, ha kifut a pályázat - negyedére csökken a költség.
Leveszi a sápot az állam, a bankok, a fővállalkozók, vállalkozók, de hogy a megrendelő, a kisember mit nyer ezen, - és hogy mit veszít az a jövő titka - az rejtély.
Újra eladósítják az országot! De ismerve a kormány szövevényes gondolatait, lehet, hogy kamatot nem, de valami illetékfélét, vagy napelemadót még bevethet... Vigyázz! Veszély!
wagabund
..." Megpróbáltam kiadni, eladni az egyik ingatlant, hogy ki tudjak keveredni az adósságból, de nem sikerült,"...

...elmehetett volna egy (jó)életmód-tanácsadóhoz...az eladta volna az ingatlanját...
Aki Én
@Shikari: @verőce21: Vannak dolgok, amiket az istenért sem akartok meghallani. Ilyenek vagytok ti, fideszesek, ezért is vagytok fideszesek, vagyis értelmetlenek.

,, egyik napról a másikra a duplájára nőtt. "
,,első körben a duplájára nőtt a hitelem összege, mostanra a háromszorosával tartozom annak, amit felvettem úgy, hogy közben az eredeti adósság közel felét kifizettem"
vladimir putin
Ha a fideszre szavazott volna, akkor most milliárdos lenne.
advocat
Kérem szépen. Ott ,lett elcseszve, hogy az egykor 140.- Ft-os svájci frank felment, majd a duplájára. Akkor az euró kb. 235.- volt (most 330.-). Erre ki számított. Senki. Hiszen a frank évekig 170 körül járt. És bizony a szegény ember hitelből kénytelen vásárolni. (csak ajánlom: Arthur Miler:Ügynök halála).
verőce21
@steve82: (09:56) Aki a költségvetését "kisámfázva" vesz fel hitelt ("a legjobb opcióval"), sőt devizahitelt, amelyben nincs tartalék, valóban csak a hülyék közé lehet besorolni. Bár az eredetiben nem írtam ezt.
Persze vannak akik azt trombitálják állandóan (és ostobán), hogy "hát a fidesz találta fel a devizahitelt" - ami nem igaz, mert már '98-ban volt devizahitel szgk.-ra -, de maradjunk ennél a tévhitnél, akkor is volt lehetőség válogatni a devizák között és megszívelendő lett volna, hogy az eurozónába tartunk, nem a svájci valutáéba. (A futamidő alatt) 2005-ben volt pl. CHF, EUR, JPY hitel a forint mellett, - persze a bankok azt favorizálták, ami nekik legjobban tejelt. Nem beszélve a "pénzügyi tanácsadókról".
És később is volt lehetőség átváltani CHF-ről EUR-ra, már fele akkora lett volna a baj. Ezt sokan tudták és meglépték (sőt forintra). Egyszóval csak magát okolhatja a nagyot szakítani akaró CHF-hiteles. Tényleg nem kell sajnálni, mert amibe belevágott, semmilyen más pénzügyi konstrukcióval nem lett volna megvalósítható, ha nem lett volna szerencsejáték!
Mégsem a bankokat okolja senki miatta. De legalább élvezte 13 évig. :)
@Aki Én:
Rockxy
Bármennyire hihetetlen, sehol sem a politikusok irányítanak.
A tőke irányítja a folyamatokat.
Mindig azt figyeld, hol van a legtöbb pénz!
Onnan jön a diktátum, ahol a legtöbb lóvé van, de nem elég, mert mégtöbb kell, és az a cél, hogy a tömeg nagy része csóró legyen, de azért legyenek gazdagok is. Ezzel elérik hogy megosztott lesz a nép, és egymásra acsarkodó.
És ez így is van, olvasd vissza a kommenteket!
verőce21
@Horizont: (11:24) Pedig úgy gondolom, hogy nagyon jól látom. A CHF húsz évente mindig megháromszorozta az árfolyamát korábban a forinttal szemben. Lásd 2010-1990-1970-1950. Ezt nagyon jól tudták a bankok, amikor húsz évre tolták a hiteleket! Kockázatmentes üzlet volt számukra, csak a bankok nyerhettek rajta. És a közvetítők.
Nem kell ehhez semmiféle kósa-szíjjártó duma, ment az nélkülük is, korábban is.
Aki Én
@verőce21: ...de, a bankokat okoljuk, illetve a mindenkori kormányt, aki szabályozhatja őket. Ez csak nálunk történhetett meg, mert kormányunk ezt a lehetőséget kreálta a bankoknak. Már ott sántít, hogy nem is kaptak devizát, csak forintot.
Egyébként valóban a fidesz találta fel, vagyis tette lehetővé ezt a világra szóló csalást.
Eladott Ország
Matolcsy egy szerencsés elmebeteg! Sajnos abban a pozícióban, ahol van - MNB elnökként - elég sok kárt tud okozni az országnak. Én ezt, hogy az elmebeteg MNB elnök lehet, csak azzal a szándékkal tudom magyarázni, hogy később nem vonható felelőssége a tetteiért.
youtu.be/1MefH57jhpI
levarosbukta
@steve82: Pontosan, hiszen a hiteledet is hosszútávra veszed fel nem? Nemcsak azt kell nézni hogy perpillanat tudom-e fizetni hanem minden eshetőségre fel kell készülni.
levarosbukta
@verőce21: Így van! Ezt mondom én is! Ha valaki vette volna a fáradtságot hitelfelvétel előtt kicsit körülnézett volna az elmúlt időszak árfolyam alakulásai közt nem érte volna meglepetés. Az euróval mivel viszonylag fiatal valuta nagyot nem lehetett bukni, főleg ha időben forintosított az ember.
verőce21
@Aki Én: (11:57) De volt ez más országban is, pl. az osztrák kormány már 2004-ben betiltotta a CHF hiteleket Ausztriában. A maszop kormányok pedig csak nézték, hogyan húzzák csőbe a magyarokat az otthon már letiltott labanc bankok. És, hogy "csak forintot adtak".
Nem gondoltam korábban, hogy ennyire kretén vagy.
steve82
@verőce21: Értelek én, de egy 3x-os vagy nagyobb törlesztőrészlettel szerinted ki kalkulál?
"És később is volt lehetőség átváltani CHF-ről EUR-ra, már fele akkora lett volna a baj.", aha biztosan szuper lehetőség, főleg ha már elszállt az árfolyam.
Nem értem, szóval te gondolom a korodból adódóan kimaradtál a svájci hitelfelvételből, akkor szerinted ott mindenki hülye volt? Most lenne olyan lehetőség és csak azt engedheted meg magadnak, akkor te biztosan nem ugranál bele, ugye? Főleg, hogy mindenki azt ajánlotta, mert az volt az egyetlen épeszű és normális befektetés. Komolyan annyira bírom az ilyen okoskodást :)
steve82
@levarosbukta: : D Baszki ti itt olyan okosak vagytok, hogy ti tudjátok mi fog történni előre, és mi a jó megoldás, ha az ember tervezni akar, figyelmen kívül hagytok minden jó ajánlatot, csak akkor nem tudom, hogy mi a francért itt irogattok és miért nem a bahamákon nyaraltok, hiszen teli vagytok pénzzel!?!?! Ja, vagy mégse?
steve82
@Shikari: Te is magadat, úgyhogy húzzál a narancsportálokra kis fizetett troll. :)
csak úgy....
@steve82: Hidd el nekem,hogy @Shikari: egy ingyen hülye! ;)
Aki Én
@verőce21: @Shikari: ...szomorúan buták vagytok :(
cikicakk55
Na Őt nem tudom sajnálni.Amint azt olvastam,hogy megpróbálta az egyik ingatlant eladni,egyből elszállt minden szánalmam.Mások,az első közös kicsiny lakásukra vettek fel 10 millió körüli hitelt.Őket sajnálom,mert nem luxusra kellett a hitel,hanem egy önálló lakásra,a leendő vagy a már meglévő gyerekekkel. A hétköznapi ember ráadásul nem is tudhatja meddig lesz munkája.Hiába van munkaerőhiány,ha nem ott van ahol az emberek laknak. Ica tudta kb mennyit keres havonta,azt is tudhatná,hogy a nem forint alapú hitelek igen csak bizonytalanok.Mondjuk a forint alapú sem népünnepély,de akkor annyira kecsegtető volt a kamat a forinthoz képest.Icuka,így jártál! Költözz be valamelyik konditermedbe.
levarosbukta
@steve82: Nyugi! Ha nem is a Bahamákon de nyaralásra fussa. Na viccet félretéve. Minden jó ajánlatot gyanakvással kell fogadni és megnézni hol a csapda. De tudom rajtatok ez már nem segít, és hidd el ha tehetném és lenne rá hatásom már rég megoldottam volna a devizahitelesek problémáját, főleg azokét akik a lakhatásukra vették fel. Mert én bizony ismerek olyat aki nyolcmillát vett fel és az ő meg a lánya lakása volt a fedezet, jelzálog került a lakásokra, persze a megemelkedett törlesztőt nem tudták fizetni. Aztán a lánya lakása ment a levesbe az amiben laknak meg az eszközkezelőé lett. Amikor kérdeztem mire vették fel a kölcsönt azt mondták mert adták. Az égadta világon semmit nem tudnak felmutatni abból a pénzből semmit. Azoknak sem segítenék akik többmillás autóra vettek fel hitelt. Csak és kizárólag a lakásra felvett hiteleket raknám rendbe. Mert a legtöbben nem lakáshitelre hanem szabad felhasználásúra vették fel, minek fedezete a lakás. A love eltapsolva és most megy a nagy siránkozás.
csak úgy....
@Rockxy: "Bármennyire hihetetlen, sehol sem a politikusok irányítanak.
A tőke irányítja a folyamatokat.
Mindig azt figyeld, hol van a legtöbb pénz!
Onnan jön a diktátum, ahol a legtöbb lóvé van, de nem elég, mert mégtöbb kell, és az a cél, hogy a tömeg nagy része csóró legyen, de azért legyenek gazdagok is. Ezzel elérik hogy megosztott lesz a nép, és egymásra acsarkodó.
És ez így is van, olvasd vissza a kommenteket! "
Akkor most a Lölö bácsi vagy a Csányi irányít? A jó magyar,tökével rendelkezö kapitalistákról ne feledkezz meg,eselleg ez csak nyugatra érvényes? ;)
steve82
@levarosbukta: Jólvan, Te az összes devizásnál okosabb vagy, értemén. Fussa nyaralásra? Képzéld, nekem legalább 2-re. Ez hogy lehet? Pedig amilyen okos vagy, egész évben nyaralhatnál : )
levarosbukta
@steve82: Ha már itt tartunk arról igazán nem tehetek hogy több az eszem mint nektek! A nyaralásról meg annyit hogy azt nem írtam hogy mennyi ideig tart. :) Egy évben egyszer, de az egész évben :)
cikicakk55
@wagabund: Na ez épp olyan,mint mikor nekem kellett hordanom a családsegítőbe az iskola előtti évben a fiamat.Nem tudták eldönteni,hogy Hiperaktív,vagy csak hipermotív a jövőjére nézve nem volt mindegy. Olyan pszichiáter fogalakozott a gyerekkel,akinek a gyereke az oviban csoport társa volt a fiamnak. Az a gyerek úgy beszélt az anyjával,mint egy fuvaros. Egy részeg disznó nem beszél úgy,mikor a tetőfokon nála a kultúra. Akkor gondoltam bele,hogy egy ilyen akarja eldönteni,hogy a fiam milyen minősítést kapjon? Saját gyerekével nem boldogul. Na icuka is így van.Hogy tud az ilyen életmód tanácsot adni,mikor a sajátját is csődbe vitte?
cikicakk55
@levarosbukta: Szerencsére az én dősebb fiam is előre látó volt,pedig nincs semmilyen közgazdász képzettsége,csak gyanús volt neki a túlságosan kedvező hitel a forinthoz képest.Ezért Ők 2005-ben forint alapú hitelt vettek fel.Igaz,még mindig nyögik,de legalább a 13 év alatt csak havi 22.000 ft különbség van a 2005-ös kamathoz képest.
csak úgy....
@levarosbukta: Te egy utólag okos ,de egy elöbb-utóbb (lekváros) bukta lehetsz...
verőce21
@steve82: (12:22) A CHF alapú hitelbe valóban nem ugrottam volna bele, hiszen gyerekkoromtól követtem az árfolyamváltozását. És másoknak sem javasoltam, hiszen ott volt az EUR alapú is. Az utólag nézve sem volt olyan veszélyes.
A svájci frank a világ legszenzibilisebb menekülővalutája, már ezért sem választottam volna. A CHF-alapú hitelt tényleg a hülyéknek találták ki a bankok, Ferenc testvérék pedig hagyták, hadd folyjon.
Amikor az osztrák kormány 2004-ben megtiltotta Ausztriában a CHF hitelezést, 2005-ben már nálunk is kapcsolni kellett volna a kormánynak. És ez nem utólagos okoskodás.
Eladott Ország
@verőce21: Horvátországban eltörölték a devizahiteleket. Hazánk drága politikusaink, ezt miért nem teszik meg? Azért nem mert csak lopnak!
titokterminal.com/a-horvatok-eltoroltek-a-devizahiteleket-hazank-draga-politikusai-ezt-miert-nem-teszik-meg/
Eladott Ország
@verőce21:Elsőnek 2018 januárjában a szlovén legfelsőbb bíróság mondott ki semmisnek egy bankkal kötött devizahitel-szerződést. A szlovén panaszos keresete nyomán a bíróság megállapította: a bank nem világosította fel kellőképpen az ügyfelét a devizahitel kockázatairól. Júliusban a horvát legfelső kereskedelmi bíróság is hasonló döntést hozott. ( volt engedély pofázni?!)
24.hu/kulfold/2018/07/18/horvatorszag-devizahitel-bankok/
csak úgy....
@verőce21: "@steve82: (12:22) A CHF alapú hitelbe valóban nem ugrottam volna bele, hiszen gyerekkoromtól követtem az árfolyamváltozását" GYEREKKORODTÒL? na ne baxx ,hazudj valami szépet...,Ámen
bringád nem vót?
verőce21
@Eladott Ország: Amikor az osztrák kormány 2004-ben megtiltotta Ausztriában a CHF hitelezést, 2005-ben már nálunk is kapcsolni kellett volna a kormánynak.
wagabund
@cikicakk55: ..folytatom a sort...Falusi Mariann is párkapcsolati tanácsokat adott, vagy Kánya Kata társkereső irodát működtetett...

az, hogy a gyerek hogy beszél az anyjával, az néha rémísztő...számomra az okoz sokkot, amikor a hülyegyerek az anyját simán a keresztnevén szólítja...kérdezem a gyereket,- ki az a Sári?...-hát ez! ..és rámutatott a szülőanyjára...

már csak azért izgul némelyik szülő, hogy az ő gyerekét le ne húzza az a "jólnevelt" osztálytárs a saját szintjére... a tanár nem akar beleszólni..neki is egy idegrendszere van..
verőce21
@csak húgy...: És nemcsak a CHF-nek! :)
Rockxy
@csak úgy...: Fejtsd meg nélkülem ezt a kérdést, nincs időm mindent leírni, sok oldal lenne...
Macskaszem
Én csak azt nem értem, mért nem tett semmit 13 év alatt. (a levelezésen kívül) Csomóan így vannak, nem tudnak fizetni, csak várják a sültgalambot. Ha fájó szívvel is, de régen el kellett volna már adni önként, mert minél tovább vár, annál nagyobb lesz az adósság, aztán jön a végrehajtó, és kiderül, hogy nemcsak háza nem lesz, hanem még így is tartozik egy rahedli pénzzel a banknak.
Edmond Dantes
@wagabund: Lehet,hogy meglepi,de a világ arrafelé halad,amitől magának frásza van.Nekem csupán furcsa,de azért elgondolkodtató.Az mondja,hogy a gyerek a keresztnevén szólítja az anyját és ettől kiakad.Miért,az anya hogyan szólítja a gyerekét.A keresztnevén.A gyerek tegezi a szüleit.Miért,mert a szülő is tegezi a gyerekét.Ez az egyenlő méltóság jele gyermek és szülő között.Gondoljon bele,hogy a királyi vagy arisztokrata családoknál,sok helyen még polgári családokban is magázzák a gyermeket,természetesen,mert ő is magázza a szüleit.A kis herceg a szüleit a monarchiákban nem keresztnéven nevezi,hanem a rangjukon.(persze hogy a zárt ajtók mögött hogyan diskurálnak,azt nem tudjuk és az elfenekelés sem elképzelhetetlen). Végül is nem az a tisztelet jele és megnyilvánulása,hogy a gyerek tegezi,vagy magázza,netán az,hogy milyen módon szólítja meg a szüleit.Ez családon belül kialakult szabadon választott szokás,és szigorúan magánügy!!! Nekünk gyerekeknek természetes volt,hogy mi is tegeztük a szüleinket,igaz a keresztnéven szólításuk fel sem merült.De nem azért mert tiltották volna,gondolom én sok-sok évvel később,hanem mert akkoriban ez nem volt divat.Sajnálom,hogy ezt már soha nem próbálhatjuk ki.
cikicakk55
@wagabund: ma 14:33
Nem is nagyon szólhat bele a tanár,mert erősen meg van kötve a kezük. A másik meg a tanárok jó nagy része mára kiégett.Inkább csak azért jár be dolgozni,mert bár keveset keres,de az is több mint a segély. Ami ma oktatás néven fut az iskolákba,az minden,csak nem tanítás. Mikor járok az orvoshoz,egy iskola mellett megyek el.Délután szoktam menni,olyankor a gyerekek kinn vannak az udvaron.Alsós gyerekek,a tojáshéj még a seggükön van,de már K. anyáznak,Köcsög, f...sz szopó, cigányoznak, a "b...d meg" náluk már kötőszó. Nem beszélgetnek,ordítanak ilyeneket egymásnak. A tanárok meg ülnek a padon és beszélgetnek. Én nem lennék tanár az biztos.
levarosbukta
@csak úgy...: Mint a példa mutatja hogy én nem utólag voltam okos mert nem sétáltam bele a hitelcsapdába. Egyébként meg világéletemben közgazdasági-pénzügyi területen dolgoztam, tanultam azért valami rálátásom van a dolgokra.
terlasz
Matolcsy tovább szipolyozta az embereket a devizahitelek forintosításával, százmilliárdokat nyúlt le.
division
@steve82: Neked annyi a bajod hogy nem tudod fizetni, és ezért mindenki mást okolsz csak magadat nem. Tipikusan magyar, ha én szarul élek arról a másik tehet. Ez is egy szemlélet végül is. Aki képes 25 évre bármilyen hitelt felvenni ott eleve gondok vannak.
steve82
@division:
1. Aztán meséld már el, hogy kit okoltam? Ha elolvasod amit írtam, akkor láthatnád, hogy az okostojásokat oktattam ki, de úgy látom te is nagyon tudorka vagy. Nyilván neked olyan baromira jó volt az anyagi helyzeted, hogy nyugodtan választhattad a forintos hitelt, aminél legalább 2x annyit kellett fizetni. De gyanítom, hogy akkor még anyádék tartottak el...
2. Nekem nincs devizahitelem, amikor elkezdett felugrani az árfolyam, még akkor meg tudtam tőle szabadulni.
"Aki képes 25 évre bármilyen hitelt felvenni ott eleve gondok vannak." :D értelek, akkor most lebénáztad a csokosokat, meg úgy egyáltalán bárkit, aki lakásvásárlási célra vesz fel hitelt. Csak akkor ha Te ennyire gondtalan vagy, akkor miért ide irogatsz, és miért nem éled a luxusemberek gondtalan életét???
steve82
@Shikari: Te már csak tudod fake commenter! Baszki én abban az időben vettem fel hitelt, tudom miről beszélek, te meg csak pénzért gyártod itt a hozzászólásokat Tóniék parancsára, mert képtelen vagy normális munkából megélni, még rakodó munkásnak is alkalmatlan lennél.
steve82
@Shikari: Hülyegyerek olvasd már el amit írtam: a forintos hitel törlesztője volt 2x annyit mint a devizásé. Fúapám, még erre a melóra is alkalmatan vagy...
steve82
@Shikari: Szerinted nem baszki, mert Te olyan baromira okos vagy itt mindenben és mindenkinél mindent jobban tudsz. Már pénzügyi zseni is vagy. Így születtél, ugye?
steve82
@Shikari: Pont Te mondod propagandamatyi? Mást nem tudsz mantrázni, csak amit a szádba adnak Rogán Tóniék...
steve82
@Shikari: Nézz már magadba, csak vegyél előtte a kezedbe egy szatyrot, mert büdös lesz a ruhád a hányástól.
steve82
@Shikari: Meséld már el melyik dumám a propagandaduma? Ellenben neked a mocskolódáson kívül csak a fidesz propagandadumából állnak a szavaid.
wpym
Megfontoltan döntött...

Ha így lett volna, akkor most nem lenne ebben a helyzetben. Ennyi.
steve82
@Shikari: Aha, ha az enyém ilyen, akkor a tiéd milyen? :) A tiédbe van egy csepp jóindulat is? Segítesz az ország kirablásában és akkor én vagyok rosszindulatú? Értemén :)
division
@steve82: Nyugodt lehetsz, azt élem, és hitelem az életben nem volt, meg nem is lesz, se forint, se deviza alapú. Az ember a nagy jólétben is írhat néha fórumokra, nem gondolod? :-) Egyébként meg messze nem az általad felsorolt emberekről beszéltem, hanem azokról akik elhitték hogy a deviza árfolyam nem fog változni és ezt 25 évre bevállalták.
steve82
@division: Értemén, csak ha akarsz vásárolni lakást és átlagkereseted van akkor ahhoz, hogy ki tudd gazdálkodni, minimum 20 éves hitelben lehet gondolkodni.
"Egyébként meg messze nem az általad felsorolt emberekről beszéltem, hanem azokról akik elhitték hogy a deviza árfolyam nem fog változni és ezt 25 évre bevállalták."
steve82
@division: "Egyébként meg messze nem az általad felsorolt emberekről beszéltem, hanem azokról akik elhitték hogy a deviza árfolyam nem fog változni és ezt 25 évre bevállalták."
Akkor neked biztosan remek anyagi háttered van, fényes jövővel, és abszolút nem érintett a svájci frankos hitel, mert nem szorultál rá, csak akkor nem tudom, hogy miért gondolod, hogy ettől a többieknél baj van?
steve82
@Shikari: Országrablásában jah. Gerinctelen féreg vagy, mint a gazdád...
steve82
@Shikari: Mondod ezt te, talpnyalóka :)
division
@steve82: Nem mai gyerek vagyok már hogy fényes jövő kelljen álljon előttem:-)
Egyébként igen, nem szorultam rá soha hitelre, előteremtettem saját magam mindent amire az embernek csak szüksége lehet, és most ugyanezt teszem a gyerekeimért.
steve82
@Shikari: Attól még, hogy magadat lájkolod ugyanúgy nem kivácsni rád itt senki. :)
steve82
@division: De azt vágod, hogy a többségnek szüksége van hitelre, hogy boldoguljon, ugye? Mert pl. egy ápolónak, mentősnek, rendőrnek, közalkalmazottnak stb. bizony nem olyan egyszerű a lakásravalót sem előteremteni és én nem nézném le őket és nem mondanám, hogy "ott eleve gondok vannak"...
steve82
@Shikari: Hol? :DDDDD durbincsra gondolsz? :DDD
silber13
@steve82: Hódolói??:-))))Ennek a fideszes köcsögnek??:_))))) Vannak hódolói, a verebek a szemétdombon! Gyakorta keresik!:-)))
division
@steve82: Senki nincs lenézve. A lényeget nem érted, hogy 25 évre nem veszünk fel hitelt, akkor inkább bérlakás mint ami nyugaton is dívik, abból ha menned kell nem marad adósság a nyakadon, és akár másik helyet is találhatsz. Ennyi időre több tízmillót felvenni öngyilkosság még annak is aki jól keres.
anima
Miért adtak ennyi kölcsönt neki?
Mi az, hogy a lakás árát meghaladó tartózást próbálnak beszedni - főleg a a lakás eladása után?
Ez rablás.
Uzsora.
Büntetendő.
szaboria1
@division: Csak halkan jegyzem meg a bankok amikor már látszott, hogy nem igazán jó a deviza hitel még egy dobása volt az 5 évre felvett hitelt is 10 re beszélték rá az embereket a 10 évre felvetett meg 25 évre. Sajnos ezután jött az igaz meg lepetés amikor minden borult. Azért Orbánék is felelősök Járaival egyetemben mert a deviza hitelt ők vezették be 2001-ben. Ráadásul svájci frankra.
Nem voltak a bankok sem korrektek mert a deviza hitel 5% alatti volt míg a forint hitel 17% feletti volt. Ugyanis nem kellően tájékoztatták az embereket a svájci frankot is átlehetett volna rögtön euróra váltani, mert annak is kevesebb volt a kamata.
Én is forintban vetem fel de 3 év után átváltottam euróra így nem lettem becsődölve. Mert a forint hitelem havi 33000.-ft volt az euróval 27000.-ft lett. Így nem évek lettek hosszabbítva.
division
@szaboria1: Te akkor körültekintően jártál el. Így is lehet.
steve82
@division: "A lényeget nem érted, hogy 25 évre nem veszünk fel hitelt, akkor inkább bérlakás mint ami nyugaton is dívik" - aha, de akkor bizony gyereket se szüljünk, mert lehet, hogy nem tudjuk eltartani. Meg tudod az albérlet az nem sokkal kerül kevesebbe mint a törlesztőrészlet, akkor miért is más zsebébe fizessem a pénzt? Azt ne mond, hogy nincs 20 évre eladósodott hiteles a környezetedben, mert akkor te egy irigyelhető mesevilágban élsz az elitek között... Amúgy nézted, hogy most akkora a hitelállomány mint 2008-ban? Hát bizony öngyilkos egy ország ez elég durván :)
verőce21
A lakosság pénzügyi ismereteinek hiánya tolja a szakadékba ezt az országot. Eladósította magát életreszólóan a lakosság gerincét adó korosztály, nincs aki fogyasszon, pörgesse a gazdaságot.

Kevesen tudják és élik meg tudatosan, hogy a forinthitel mindig állandó és elinflálódik a futamidő előrehaladtával, egyre könnyebben lehet fizetni.
A devizahitel soha nem inflálódik el a futamidő során, mert az átváltási árfolyam együtt emelkedik a forint romlásával, sőt még jobban is. Tehát egy devizahitel mindig emelkedő törlesztővel jár, a forinthitelé nem. A kamatos kamat pedig a hosszabb futamidővel ajándék a bankoknak. Húsz-huszonöt év nagyon sok, (egy aktív élet) sokminden történik a pénzügyi világban.(pl. kósa-szíjjártó is beleszól:D).
A viccet félretéve, mindig arra kell törekedni, hogy lakáshitelt 9 évnél hosszabb futamidőre nem szabad felvenni! (gépkocsiét max.4 évre) Olyan lakást/házat kell választani, amit max. 8-9 év alatt ki tudsz fizetni! Legyen az kisebb is akár. Nem egyszerre kell felugrani az "emeletre", hanem lépcsőfokonként. Élete során cseréljen akár 2-3-szor is lakást, de biztos alapokon. (Tudom, hogy az élet pont a fordítottját diktálja, hogy fiatalon kell nagyobb lakás, amíg gyereket nevelünk, idősebb korban pedig egyre kisebb, de akit nem gazdagon engednek el a szülői házból, mégis ezt az utat kell válassza.)
A hirtelen jött CHF alapú hitel olyan hatást keltett, mintha ingyen lenne a pénz. "Ingyen hitel" - sokat is reklámoztak így a bankok termékeket, sok embert megtévesztettek. Ma is ömlenek a tévécsatornákon a különböző hiteltukmáló reklámok, cenzúrázatlanul. Nem kell meghallgatni sem.
Ha pedig azokat az "elveket" figyelembe veszik az emberek, amiket leírtam a futamidőkről, máris kisebb a csábítás ereje és sikeresebb élet várja. Persze a bankok éppen ellenérdekeltek ebben, de elégedjenek meg azzal, hogy megtiszteli őket az ember, hogy használja a pénzüket.
steve82
@verőce21: "A lakosság pénzügyi ismereteinek hiánya tolja a szakadékba ezt az országot."
Egy nagy büdös francot. Orbánék, meg a NER lovagok pénzügyi trükközései, a hatalommániájuk és gerinctelenségük tolja szakadékba az országot. Aki teheti húzzon ebből az országból, mert itt a jövő a csókosoké, amíg van kit lenyúlni, meg rettegésbe tartani... :(
verőce21
@steve82: (18:43) Rosszul feleltél! Kétmillió-hatszázezer ember csak nem lehet hülye.
Tiberiusék tudták a titkot: nem szabad sajnálni senkit.
Atha
2001-ben vettem egy új autót. Bár volt rá pénzem, a gazember kereskedő (aki amúgy akkoriban haver volt), rábeszélt hogy vegyem fel a Merkantil hitelt, mert jó az a konstrukció, meg fogja érni.
Erős kételyeim ellenére belementem a dologba. Nagyon megbántam.
Másfél év múltán, mikor még alig fogyott a tőke az annuitásos konstrukció miatt, tököm tele lett az egésszel, és diszkontáltam, kifizettem az összes hátramaradó részt.
Alaposan utánajártam a dolgoknak, és azóta is azt tanácsolom mindenkinek, ha nem feltétlenül szükséges, kerülje el a hiteleket.
Nem kell az a nagyobb autó, a lakást apránként is fel lehet újítani, kicsit szerényebben, amíg a takaró ér, sokkal biztonságosabb az élet!
Ma már a gyermekeimnek is ezt tanítom.
Semmilyen hiteltartozás nincsen a családunkban, ezt minden eszközzel megakadályozom, ha valaki ilyesmire szánja magát!
Vannak jó konstrukciók is. Ja, a leggazdagabbaknak!
Ők még a hitelt is olcsón kapják, mert ahol van pénz, oda még megy.
Baszott igazságtalan világban élünk!
A jövőben kötelezővé tenném:
1. Iskolában elkezdeni az alapvető pénzügyi ismeretek oktatását!
2. A hitelfelvétel feltételeként, szakértő vizsgálja, és értékelje az adott ügyfél kondícióit, a legnagyobb rizikófaktorok tekintetében is!
3. Megvizsgálni, valóban van-e szüksége hitelre az ügyfélnek!
verőce21
@Atha: A válság idején a korábban ügyesen kihelyezett hitelek jutalékaiból éltek az autókereskedések. Hitel 10 évre, csak személyigazolvánnyal, önerő nélkül!
Nem volt könnyű, még megszüntetni sem ezeket a hiteleket, mert a pénzintézet elkötelezett volt az autókereskedések és közvetítők felé is. :)
verőce21
Most különösen olyan időket élünk, amikor nem szabad lakáshitelbe beleugrani!
Az "alacsony kamatok" most éppen olyan délibábot keltenek, mint annak idején a CHF hitel kínált.

A lakásárak aranyáron vannak, a hitelkamatok szándékosan alacsony szinten. Kínálja magát, hogy a bankban semmi kamatot kapok a pénzemért, vegyünk ingatlant! Ez természetes reakció.
Csakhogy a bankok kitalálták a mézeskalácsház hitelezésének az extranyereségét. Évente, vagy kétévente, max. ötévente megújíthatják a szerződést. Ez azt jelenti, hogy az annuitásos hitel mindig újraindul a még fennmaradó hitelösszeggel. Tehát mindig csak a nagy kamatrészt fizeti a paraszt, a tőkerész alig fogy. Így kamatból az eredeti terv szerintinek két-háromszorosa befolyik a bank kasszájába, a számítógép memóriájában teremtett hitelpénz pedig alig csökken. Majd tíz év múlva veszi észre a paraszt, hogy jujj, becsaptak! A bankok pedig röhögnek, és a vállukat vonogatják.
1magyar
@verőce21: Ezt bizony jól látod! A bankok szinte mindig átverik, (állami segédlettel) a hitelfelvevőket. Aki ezt megint felveszi kilakoltatásnak nézhet elébe.
Öt évente megújítani szerződést ??? milyen átkozott törvényrendszer engedi ezt meg?
Legfeljebb, ha a bank elenged egy jórészt a hitelből.
Rockxy
Idézek egy szöveget.
Lehet egyetérteni vagy cáfolni.
A cáfoláshoz baromira naivnak kell lenni.

"A devizacsalásról annyit,hogy szándékosan és előre megfontoltan becsapták az embereket,hogy kifoszthassák,kilakoltathassák őket. Ezt egy jól behatárolható fajta tette,akik a háttérből sunyi,aljas módon irányítanak mindent! Ma rákenik az emberekre a felelősséget,hogy magukról hárítsák,zavarkeltő hitvány szarjankókkal bűnösnek,ostobának beállítva a sok százezer kifosztott,jogaiban eltiport embert.

Aki jogosan felszólal ez ellen a mára már nyílt cionista agresszió ellen,azoknak "mit pattogsz,ne sírjatok" meg hasonló kioktató meg rendreutasító szövegeket nyomatnak.Meg nincs jogotok.-Megjegyzem,ennél még sokkal több joga van a kisemmizett magyar embereknek,mint felháborodásuknak hangot adni,de akkor nektek menni kell.

Végül: Ha egy embertől aki 150 ezer körül kap fizetést,100 ezret jogtalanúl levonnak a zsidó pribékek devizacsalás címén havonta,azt KIFOSZTÁSNAK nevezik keményen.Lehet hazudozni ,meg zavarkeltő fizetett faszfejekkel okosságokat mondatni,de nem érdemes.

Az egyént magára hagyták,a kormány nem hogy nem segíti őket,pedig korlátlan lehetőségeivel,kötelessége volna,hanem a kifosztó cionista-zsidókat támogatja a rendőrökkel,ügyészekkel,bírókkal.

Mikor maga az egész amiről szó van törvénytelen a devizacsalás,akkor kár egymásra mutogatva,időt húzni és törvényekre hivatkozni.Már rég meg kellett volna szüntetni.
Miért is nem teszik?
Tegyék már fel a kérdést,mert ez a lényege!"
Rockxy
Úgy látom, ha másokat is lehetne hibáztatni a fideszen kívül, akkor csend van.
Inkább nem, igaz?
Micike
Metal Lady az or­szág legelső fitneszoktatója és életmód-tanácsadója (atyavilág :D:D:D!) nevén volt egy ház és egy lakás, amikor az olcsó hitellehetőséget megragadva vett még két ingatlant, így most a nevén van egy felújított lakás (240m2, 100 milliós értékben), egy felújításra váró lakás és egy ház, egy lakást pedig nemrégiben átíratott az anyja nevére.
A kis hitelkéből összehozott 2006-ban "Buda szívében, a Krisztina körúton egy Megújulás Klubot, ahol modellképzés, kineziológia és kozmetikai kezelések kaptak helyet, most azonban üresen áll, mert svájci frank alapú devizahitele miatt képtelen volt fenntartani, vállalni az üzlettel járó költségeket, kifizetni az alkalmazottak bérét és a törlesztőrészleteket.
Tavaly januárban kénytelen volt eladásra vagy kiadásra bocsátani ezt az apróka 100 millió forint értékű, 240 négyzetméteres ingatlant, amelyre 140 forintos kezdő árfolyamon vett fel ki tudja mennyi hitelt..
Most azért ugye nem baj, ha nem érdekel a problémája, dugig van ingatlanokkal a puttonya. Hadd ne sajnáljam annyira, mint akiket most lakoltatnak ki a paneljukból 3 gyerekkel.
Rockxy
@Horizont: Tévedésben élsz, ha azt gondolod, hogy ez az összes izraeli állampolgárról szól.
És a magyar gané uralkodókat, harácsolókat vajon mi okból lehet vég nélkül kritizálni?
A burzsoá tolvaj elit ha magyar, akkor mindent ki szabad mondani, de ha van köztük más nemzetiségű, az miért tabu?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.