Szakított vőlegényével Köböl Anita, a Ripost és a Falforgatók című lakásátalakító show műsorvezetője. A nő a hírt a Mokkában jelentette be. Elmondása szerint habár a kapcsolat harmonikus volt, nem volt meg az az erős összetartó kapocs, amitől az szintet léphetett volna. Az esküvőt először csak halasztották, aztán egy idő után rájöttek, hogy nincs tovább, le is kell mondaniuk.

Mégse lesz esküvő! Szakított vőlegényével a TV2 műsorvezetője

Fotó: napidoktor.hu

Nagyon szép kapcsolatunk volt, és jól éreztük magunkat együtt, valami lényegesen erősebb kötelék azonban mintha végig hiányzott volna, de ezeket a dolgokat picit a szőnyeg alá söpörtük, és ha beszélgetést kezdeményeztem, sokszor vitás helyzet alakult ki belőle. Hiszek abban, hogy egy kapcsolatban fontos, hogy megbeszéljünk dolgokat, mert pont a sok söprögetés miatt lesz nagy szakadék a két ember között. Végül nálunk is ez lett az eredmény

– mondta el Köböl. A kapcsolat egyébként már egyszer zátonyra futott, de akkor még úgy gondolták, képesek lesznek azt megmenteni párjával, így újrakezdték. A szakítás végül pár hónappal ezelőtt történt meg, de erről egészen eddig nem beszéltek a nyilvánosság előtt.

(24.hu)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
De ez nem baj. Baj az, hogy döglenek a nyulak...
papa.49
Talált egy VASTAGABB BUKSZÁT ))))))))))))))))))))
simmering73
Na végre, ezeknek a vergődéséről sem kell többet hallanunk.
csipetke
Mekkora hír! Nem tudom,hogy fogom majd feldolgozni.Egyébként ki ez a nő?
papa.49
@csipetke: Nem mindegy egy senki akit a média NAGYNAK AKAR FELTÜNTETNI ))))))))
,,Hatalmas,,, műsorok vezetője volt )))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.