A 72 éves ikon nemrég egy interjúban fedte fel, hogy milyen körülmények között találkoztak először a színésszel 1985-ben.

Tom Cruise az öt legjobb szeretőm között van

– szögezte le Cher egy beszélgetős műsorban.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Cher (@cher) által megosztott bejegyzés,

Az éne­kesnő elárulta, sok évvel ez­előtt meghívást kapott egy fehér házi rendezvényre, ahol a diszlexiáról, vagyis az olvasási nehézségről tartottak előadást.

Mivel Tomot és engem is érint, mindketten ott voltunk, és egy kicsit összegabalyodtunk

– ismerte el az énekesnő.

Hozzátette:

Ugyan később kezdtünk csak el járni, de ott már éreztük, hogy megvan kettőnk között az a bizonyos kapocs

Cher a műsorban azt is elárulta, hogy már egy jó ideje szingli.

Forrás: Bors

Fotó: Instagram

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Akkor Cher bírja a strapát. Az öt legjobb szeretőn kívül a többit már nem is számolta. Mindent ő sem tarthat fejben.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Eladott Ország
Akkor Cher bírja a strapát. Az öt legjobb szeretőn kívül a többit már nem is számolta. Mindent ő sem tarthat fejben.
Dr plágium
Megnyugodtam, de azért kíváncsi lennék az öt legrosszabbra is.
papa.49
@Dr plágium: Szerintem eltapogathatna egész Európáig a fütyiken ami megfordult a ,,kezében,, vagy máshol is ))))))))))))))))))
Dr plágium
Vagy ahogy öreg szomszédom mondogatta a kikapós menyecskékre : A sok f@sz Mekkáig érne ami megfordult benne :)
sokanvagyunk
72 évesen szingli... :D - még mindig jobb, mintha családalapításon törné a fejét.
Edmond Dantes
Szerintem még mindig jobb elfoglaltsága volt,mintha egymaga jógázott volna.Bár a lótuszülés is alkalmas lehet valami hasonlóra.
CsipkeRózsa
Cher miért mondta ezt jelen időben, hiszen csak volt.
Veleda
Lehet, hogy a Tomi boynak sámlira kell állnia, ha smárolni akar, köztudottan alacsony termetű. De lehet, hogy jó fickós állapotban van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.