Kitört a botrány a Mokka ma reggeli adásában. A TV2 reggeli műsorában Pintér Tibor és 23 évvel fiatalabb barátnője, Frida volt a vendég. A szerelmesek dúlva-fúlva érkeztek a stúdióba. 

Botrány a képernyőn – Tenyát élő adásban, káromkodva hagyta ott 23 évvel fiatalabb barátnője – videó

Fotó: YouTube

Már eleve úgy érkezett meg a pár a stúdióba, hogy jól látszott rajtuk, veszekedtek a műsor előtt. Friderika végig könnyes szemmel hallgatott, és hiába próbált jópofizni Tenya a műsorvezetőkkel, Frida nagyon szótlan volt.

A fagyos hangulatot a műsorvezetők, Mádai Vivien és Pachmann Péter próbálták kedvesen oldani.

A fiatal lány végül mindössze pár mondatot mondott A legbátrabb páros forgatásáról, amin Tenyával részt vettek. Azt mondta, pár nap után élvezte, de ő nem is akart részt venni a vetélkedőben, a párja erőltette, mire a színész kissé leteremtette.

Kicsim, azért nem kellett bilinccsel meg gumibotokkal taszigálni Máltáig, hogy fölszállj arra a rohadt repülőre. Azért ne úgy add elő, légy szíves, hogy én egy terrorista vagyok, hogy kényszerítettelek, szerepelj Magyarország egyik legnézettebb tévéműsorában

- mondta neki Pintér Tibor.

Pintér Tibor ráadásul még ezután is folyamatosan piszkálódott vele. Mikor a műsorvezetők megkérdezték, mi a baj, Pintér Tibor csak rámutatott a szerelmére, és annyit mondott:

Nem tud ébredni reggel, borzasztóan viselkedik.

Aztán kiderült, hogy azon balhéztak össze, hogy Tenya rendetlen volt, nem pakolt el maga után otthon.

Végül a 21 éves Frida kirohant a stúdióból.

Pintér Tibi próbálta nyugtatni:

"Nyugi, kicsim, nyugi!"

Erre búcsúzóul a lány odavágta még Tenyának:

Hülye f.sz!

Ezzel zárult az interjú.

Mindezt a Ripost szúrta ki és a YouTube-ra is feltette a jelenetet:

A káromkodás előtti beszélgetés pedig itt nézhető meg:

Forrás: BlikkRipost, Femina

Címlapi kép: Instagram

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
A kis ribanc még finoman fogalmazott...Tenya ( Genya )
nem egy hülye f*sz, hanem egy velejéig romlott mocskos
f*sz*póóóóóóóó köcsög !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
human
@Horizont: Szerintem van akit vonz az ilyen ember. Aztán mikor túltolja a bunkóságot hisztizik egyet a csak. Aztán a durci a következő esedékes plázázásig tart.
Cicamama55
@Horizont: Eleve amikor megismerkedtek és tele volt velük a sajtó, már akkor ezt a kérdést tettem fel én is...Egy ilyen szép, fiatal nőnek egy magamutogatós, egocentrikus, gusztustalan idősödő pasi hogy lehet vonzó?! Csak a hírnév...Elég gyakran láthattuk a képeiket a különböző médiákban, sokat foglalkoztak velük. De úgy látszik, az sem minden! Ő nem a "Télapó!" :))))
parasutyo
@human: vagy mát este a békülős cuminál végetér... XD
Dr plágium
Nem először kaptak össze, majd béke lesz. Nem bírom Tenyát, de a csaj is jó nagy bunkó ha nyilvánosan így beszél. Megérdemlik egymást :)
simmering73
Ez a románc már születése pillanatában halott volt.
Aki Én
Ritka gusztustalan egy pasas ez. És mintha egy picit sötét is lenne...
A nő meg pont neki való.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.