Vivi öt hete már kitett egy sejtelmes posztot tragédiájáról közösségi oldalára, most derültek ki a részletek.

Vasvári Vivien második gyereke áprilisban született, aztán csupán három hónappal később, a Nyerő páros című műsor forgatásán kiderült, hogy ismét babát vár, az orvos akkor két hónapos terhesnek saccolta.

A luxusfeleség a műsorban végzett pozitív terhességi tesztet. Vivien örült a hírnek, ugyanakkor aggódott is, mert amíg nem tudta, hogy ez a helyzet, edzett, és egyáltalán nem vigyázott magára.

Terhességéről azonban azóta nem beszélt, nem véletlenül – a Story magazinnak adott interjújából kiderül, hogy spontán vetélése volt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Wiwkoo (@vasvarivivien) által megosztott bejegyzés,

Elmondhatatlanul fáj! Tudom, sokan átélték azt, amit én, de én most nagyon megtörtem! Az elmúlt hetekben az interjúkban nem válaszoltam egy babával kapcsolatos kérdésre sem, mert amikor a műsorban kiderült, hogy terhes vagyok, valójában már nem voltam az

- nyilatkozta.

Rettenetesen féltem, és tartottam attól, hogy a baba nem fog megmaradni. Valamiért ezt éreztem. Eljött a 12. hét, amikor következnie kellett volna a genetikai szűrésnek. Ezt megelőzően egy héten keresztül azt álmodtam, hogy meghal a baba. Minden egyes nap sírva keltem! Amikor elkezdődött az ultrahangos vizsgálat, már láttam, hogy nem mozog, nincs szívhang. Annyira összetörtem, mint még soha.

Hozzátette:

Nagyon szerettem volna őt, annyira vártam, és most eljött újra egy óriási tragédia az életemben. Annak idején tizennyolc évesen volt egy abortuszom – akkor döntenem kellett, hogy megszülöm a gyereket, vagy sem. Az az én döntésem volt. Most viszont a baba döntött. (…) Az orvosok elmondták, minden bizonnyal nem volt egészséges, és ő ezért ment el.

Vivi elmondta, reméli, hogy a jövőben még két egészséges gyereke születik.

Forrás: Story MagazinVelvet, Origo

Fotó: Instagam 

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
Amúgy smink nélkül ugy néz ki, mint egy szövőlány, aki 3 müszakban dolgozik...
és 2 naponta megdugja a művezető elvtárs !! :-)
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Amennyi méreganyag bekerül a szervezetébe, hajfesték, alapozók, krémek, rúzsok,, hát... az nem biztos, hogy jó a magzatnak.
volvós
Amúgy smink nélkül ugy néz ki, mint egy szövőlány, aki 3 müszakban dolgozik...
és 2 naponta megdugja a művezető elvtárs !! :-)
simmering73
Nem is lehet büntetlenül szülés után egy hónappal újra teherbe esni. Ennyi eszük sincs ezeknek?
anima
Ez szomorú.
De tényleg.
Eltekintve attól, hogy egy magyar celeb mindent bevet, hogy cölöpködjön, hogy hírbe hozzák.
Nagyon sokan vannak ebben a helyzetben, de róluk semmi hír - mintha nem is számítanának, a magyar családok évében - by Novák Katalin.
anima
Szőke nő a halálos ágyán (képaláírás)
"Nem vagyok rákos, de lehetnék." (Szőke Nő)
Most akkor antiszemita vagyok?
Megbélyegző vagyok?
Érzéketlen vagyok?
Vagyok, aki vagyok?
anima
Cinikus vagyok - asszem.
Már nem hiszek a könnyeknek a hazugság korában.
ila51
@volvós: elég szimpla...pedig hogy rázta a rongyot a villamoson...a híres 1- esen
nekem nem a szövőlányok , hanem a III. világháború ugrik be
vukkocska
Ez egy végtelenül hisztis, korlátolt ember. Azért szavaztak rá, mert meghatotta őket, hogy terhes. Kiderült, hogy már nem is az, a műsor felvételénél már nem is volt meg a baba. Ezzel a hazugsággal nyerték meg a valamivel több mint 3 millió forintot. Gusztustalanul viselkedett, káromkodott, amíg Gáspár Laciéknál egy hihetetlenül aranyos párt lehetett megismerni. Övéké 5 millió forint lett volna, amit összegyűjtöttek. Én ennek a nőnek a helyében valami barlangba zárnám magam. Egy hülye hazug 3,14csa.
Micike
Aha, terhes volt, öt percig, mert beleírták neki a forgatókönyvbe. Talán a forgatókönyvet vesztette el, nem a gyereket. :))
Győzike is mindig jókat röhögött anno, hogy a sok gyagyás néző elhiszi, amiket ők családilag előadnak a tévében, pedig csak az előre megírt, nekik kiosztott történetet követték.
Egyébként ez csúnyácska nő mitől luxus?! Arannyal van kibélelve a micsodája? XD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.