Egy börtönben ülő férfi azt állítja, tudja, mi történhetett Novozánszki Fanni holttestével.

Fordulat VV Fanni eltűnésének ügyében – egy tanú szerint ez történhetett a nő testével

Tavaly november óta folyik a nyomozás Novozánszki Fanni eltűnésének ügyében. Eddig annyi derült ki, hogy B. Lászlóval találkozott utoljára, majd a férfi az eszméletlen testet állítólag átadta valaki(k)nek. A férfi közel egy éve előzetesben ül, de érdemi információval nem szolgált a rendőrség felé.

A Blikk  szerint új információk láttak napvilágot, egy jelenleg is börtönben lévő, titokzatos férfi 

azt állítja, pontosan tudja, hogy mi történt a lány halálakor. Elmesélte, hogy az éjszakai életben sokan ismerik azt a férfit, akit a lány megölésével gyanúsítanak.

A lap úgy tudja, hogy a gyanúsított imádta Fannit, a halálának napján pedig intim kapcsolatba is kerültek, de akkor valami balul sülhetett el.

A rab azt állítja, hogy a lány teste egy olyan társasághoz került, akik ha szükséges, akkor nyom nélkül eltüntetnek bárkit. Módszerük, hogy elégetik a testet.

Fanni eltűnésének ügye összefüggésben lehet a Hajógyári-szigeten eltűnt fiatal ügyével, amelynek aktáját a rendőrség újra megnyitotta.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
@Aki Én: Tulajdonképpen amíg nincs holttest, addig milyen alapon folyik gyilkossávi nyomozás és állíthatnak fel egy csomó feltételezést.
És ha mondjuk egy európai környezettől elzárt, de jólfizető háremben éppen néhány pasa cerkáját kezeli a hölgy? Előélete alapján, ez a szakma nem idegen vagy szokatlan lenne. Nem most kezdené az ipart.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
namihami
@simmering73: vagy...vagy
Esetleg nehéz altesti munkás.
papa.49
Nem is érthető miért foglalkoznak ilyen intenzíven egy eltűnt szexipari munkásnő hollétével !!!
Ez bizonyosan kínos kérdéseket is felvett, csak nem a csuti kretén is ,,ügyfél,, volt ???
F_Viktor
@papa.49: Politikai okokból. Végre le tudnának ültetni súlyos évekre egy volt szocit.
maci0427
Nem semmi ahogyan "pörögnek" az események ! Majd csak kiderül valamikor valami ! Amúgy a pacák aki a börtönben / gyanúsított/ van és "átadta" a becsomagolt embert / csomagot / , fingja sincs , hogy kiknek adta át ??? Ez marha jó basszus !!!
papa.49
@maci0427: Ezekben a ,,körökben,, nem divat a ,,bemutatkozás,, ha bemutatkozott akkor te is arra a sorsra jutsz mint az áldozat !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.