Curtis pénzbüntetésre számíthat a kihagyott próba miatt.

Curtis vasárnap nem jelent meg a Csak show és más semmi próbáján, cserben hagyva így partnerét, Köllő Babbettet. A Feleségek luxuskivitelben sztárja és produkciójuk felkeszítője több mint egy órát vártak a rappere, ám az nem jelent meg, telefonja pedig kikapcsolt állapotban volt, így sem ők, sem a produkció készítői nem tudták őt elértni – írta meg a Bors.

„Mivel Curtis nem jelent meg a korábban diszponált vasárnapi forgatáson, így a csatorna a szerződése értelmében kötbér megfizetésére kötelezte. Reméljük, hogy kedden nem hagyja cserben Babettet és a produkciót”

– nyilatkozták a a TV2 munkatársai.

A rapper viselkedése nem csak a csatorna, de Köllő számára is zavaróan hatott.

„Kicsit vegyes érzelmek vannak bennem, most aggódom, félek, nemcsak a produkció miatt – nyilván amiatt is –, de nekem nagyon jólesne, ha egy erős férfi állna mellettem.

Egyébként amikor mi maradtunk a műsor végén Attival, nagyon megörültem neki, mert ő egy erős pasi, és azt érzi az ember, hogy mindenen keresztül tud vinni egy nőt. Én ezt nem szeretném nélküle csinálni, re­ménykedem benne, hogy a kö­vetkező próbára már együtt me­gyünk” – mesélte a luxusfeleség, aki egy fakírprodukcióval készülne Curtisszel.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Curtis

(Bors)

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

keresztapa
A drog mindent felejt, még a luxus partnert is, igaz a luxus igényli a drogot is.
qui
Nehogy már a szar húzza le a vécét! Beteg ennek a feje, hány ember életét akarja már veszélyeztetni? Ittas vezető=potenciális gyilkos. Má' mé' kéne elengedni a büntit?
qui
Hát ez az ittas vezetgető viszkis úrhoz ment volna, ha egy óvatlan pillanatban a macs nem gyalogolt volna a klaviatúrán végig. Nem találok más magyarázatot, hehe!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.