Megmentette egy kislány és egy apuka életét, így a város hősként szerette Kakas Istvánt, a Bath városban élő magyar hajléktalant, aki nemrégiben leukémiában hunyt el 52 éves korában.

Kakas István haláláról mások mellett a BBC is megemlékezett, a Big Issue és a megyei lap, a Somersetlive pedig kifejezetten részletesen írt szerepéről a közösség életében – írja a 444.hu.

Kakas István Angliában élő hajléktalan volt, aki mindennapjait az Avon folyón átívelő Halfpenny hídnál töltötte. Először csak takarítani kezdte a hidat, aztán virágokkal is feldíszítette, majd ott árulta a Big Issue című lapot is. (A brit Fedél Nélkül.) A helyi lap szerint amolyan két lábon járó városi intézménynek, sőt attrakciónak számított.

István a Big Issue-nak adott interjújában egyszer azt mondta, hogy

egykoron katonaként szolgált, később pedig séfként dolgozott olyan sztárok keze alatt, mint Gordon Ramsay és Michael Caines. 

2014-ben István igazi hőstettet hajtott végre: kimentett egy, a folyóba esett apukát és nyolcéves kislányát. Először a kislány esett a folyóba, utána ugrott be az apukája. Végül István sietett mindkettőjük segítségére, a takarításhoz használt seprűjével húzta ki őket.

István később azt mondta,

megdöbbentette, hogy az összes többi ember csak nézett és videózott a telefonjával.

A férfi életmentő tette után megkapta a Mayor’s Citizen Awardot, Bath városának lakosai pedig nagyon megszerették.

István a múlt hónapban, 52 éves korában hunyt el leukémiában.

Halála után az egész város gyászba borult, a hidat, ahol a mindennapjait töltötte, feldíszítették lufikkal és virágokkal, valamint apró üzenetekkel. Még az is felvetődött, hogy a hidat átkeresztelik a férfi neve után: Istvan’s Bridge-re.

A visszaemlékezések mind ugyanazt emelik ki:

a férfi sokat mosolygott és jókat lehetett vele beszélgetni.

Forrás: 444.hu, Blikk

Címlapi kép: Twitter/Timothy West

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Eladott Ország
Hazánkban már az is bűn ha valaki hajléktalan, ami ugye a Szovjetuniót idézi, ahol nem volt szabad egy turistának bármikor, bárhova menni, mert megláthatta volna azt a nyomort, amit ugye titkolni kellett és az orbán rendszerben is ugyanez van! Pedig én inkább az orbánt és bandáját titkolnám, méghozzá úgy, hogy ezer évre börtönbe csuknám őket és a hajléktalanokkal őriztetném, akiket az orbán ss gárdistái vegzáltak!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
Nyugodjék békében. Örülök, hogy a magyarok jó hírét közvetítette Angliában.
namihami
@justhpeter: Sajnos nincsenek sokan.
Inkább az ilyen fidesz-féléktől hangos ott is a média.
görbetükör
Nyugodjon békében.
Itthon üldözték, ütötték, verték volna. :(
CsipkeRózsa
Itthon még nem láttam mosolygós hajléktalant.
Eladott Ország
Hazánkban már az is bűn ha valaki hajléktalan, ami ugye a Szovjetuniót idézi, ahol nem volt szabad egy turistának bármikor, bárhova menni, mert megláthatta volna azt a nyomort, amit ugye titkolni kellett és az orbán rendszerben is ugyanez van! Pedig én inkább az orbánt és bandáját titkolnám, méghozzá úgy, hogy ezer évre börtönbe csuknám őket és a hajléktalanokkal őriztetném, akiket az orbán ss gárdistái vegzáltak!
dr. prédikátor
@CsipkeRózsa: De vicsorgó és vigyorgó, röhögcsélő fityfaszost anná többet látsz!!!
Eriksson
Sajnálatos, hogy aki "egykoron katonaként szolgált, később pedig séfként dolgozott olyan sztárok keze alatt, mint Gordon Ramsay és Michael Caines." annak híd alatt kell élnie, s csak azután vették emberszámba, miután kihúzott két embert a folyóból.
CsipkeRózsa
@Eriksson: Emlékszel arra a "migránsra", aki egy kisgyerek életét mentette meg Magyarországon, aki az erkélyről lógott a sokadik emeletről?

Ő nem kitüntetést kapott, azt mondták rá, hogy hazudik a média, meg egyéb leminősítő megjegyzést a férfira is.

Most kezded a hitetlenkedést ebben az esetben is.
csak úgy....
@Eriksson: jellemzö rád,hogy csak az önzetlen, böcsületes ,nem pézhajhász emberekben kételkedsz...
CsipkeRózsa
@Eriksson: Rosszul fogalmaztam, a mentés Párizsban történ, csak a leminősítés történt Magyarországon.
Edmond Dantes
@CsipkeRózsa: Nem Franciaországban történt az eset? Az idióta és egészen aljas reakciók azok valóban Magyarországon jártak csúcsra!
CsipkeRózsa
@Edmond Dantes: Következő hsz-ben javítottam. De köszönöm, hogy szóltál.
Csizmás Kond
...hős hajléktalan nincs...ez a mese csak a mai gendergyerekek szédítésére jó.
Az hogy ma ki hogy él azt nehéz megfogalmazni, hogy jó vagy rosz, de hajléktalannak lenni soha nem volt jó és soha nem is lesz az. A hősiesség pedig abból állana, hogy ki segít kihúzni valakit a vízből akkor az emberség fogalmát törölni kéne.
kulabombaafityiszre
@Eriksson: ma, 15:35
Persz,ha meg itthon marad már rég lecsukták volna.
Kivéve,hogy előtte nem verték agyon.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Nem tudom milyen hitetlenkedésre gondolsz.
CsipkeRózsa
@Eriksson: Előbb is emberszámba vették, hiszen látod, hogy nem egy elhanyagolt, nem egy lerobban állapotú, mosolygós ember van a képen. El tudod képzelni, hogy akit semmibe vesznek, így néz ki?
ila51
Bath...ha tovább megyünk az A4-es úton Chippenham , egy Szeged nagyságú város . Ott éltünk , az Avon folyó összeköti a két várost. Ott is voltak hajléktalanok. Reggel tisztán kijöttek , kis útielemózsiás táskájukkal a városban lehettek. Este nem mehettek be akár narkósan , akár ittasan. A belvárosban a folyó mellett elüldögéltek , beszélgettek , tök normálisak voltak. Nem hiszem , hogy sok eljátszotta volna ezt a lehetőségüket.
CsipkeRózsa
@Eriksson: Ismerem a szokásos kérdésed, ha valakit hülyének akarsz nézni, akkor szoktad feltenni.
Eriksson
@CsipkeRózsa: Te kezdted. Én semmi dehonesztálót nem írtam a hajléktalanról. De te rögtön megláttál valamit. Hacsak nem az @Eriksson: név az, ami böki a csőrödet.
Eriksson
@ila51: Itt is meg lehetne csinálni, de kettőn áll a vásár.
ila51
@Eriksson: Teljes mértékben egyetértek. Ott mindenkinek van egy lehetősége , és kötelessége .
Eriksson
@ila51: Itthon állítólag normális emberek azért tüntetnek, hogy a hajléktalanoknak joga van utcán élni csak azért, mert szállásra csak józanul mehetnének.
Lehetőség itt is lenne, de a kötelességérzet nincs meg hozzá.
ila51
@Eriksson: Azért így sarkítva nem biztos hogy azért tüntetnek szó szerint ...itt azért a szociális háló még nincs erre fordítva . Ha ilyen helyzetbe lennék , hogy se erőm , se egészségem , se perspektívám nem lenne , magamra lennék hagyva , és még sok ha...lehet hogy én is az italhoz fordulnék , nem tudom , mert nem iszom a szeszt feszt...nem bírom a szagát sem
Eriksson
@ila51: Az ital nem gyógyít. S ha belegondolok, hogy mennyibe kerül a szenvedély, abból egy szerény hajlék kijönne.
ila51
@Eriksson: sok olyan van , akit egyik napról a másikra kisemmiztek , az már nem igen gyűjtöget össze még egyre
Eriksson
@ila51: Az már igaz, hogy ahány ember, annyi sors. De amelyik nem akar leadni a méltóságából, az úgy él, ahogy te is írtad. 18:14-kor. Normálisan, kötelességtudóan.
kulabombaafityiszre
@Eriksson: tegnap, 17:54
@kulabombaafityiszre: Ha te mondod.
Ja ha én mondom.Játszod itt a független okoskodót te fasszopó sunyi fideszes geci.
A drága fideszes barátaid vezették be,három felszólítás után bírósági tárgyalás.
Utánna elzárás.Nem igaz,hogy ezt nem tudtad,te kis sunyi emberfejü kutya,bár jellemedhez az emberfejü patkány jobban illene.Egy jellemtelen rogyadék ember vagy meg leszel,a nagy általános semmitmondó hozzászólásaiddal együtt.Tudod ha én mondom akkor igaz is.
Nessy
Nahát ezek a britek! Egy bevándorló hajléktalant nem becsuknak, hanem szeretik, hősként tisztelik, halála után megemlékeznek róla. Hiába, hiányzik a keresztény gyökerük!
kulabombaafityiszre
@Eriksson: Böffentettél sunyi kis emberfejünek látszó patkány.
Vigyázz nehogy egy fideszes a szádba fingjon,amikor a seggét nyalod.
papa.49
Nyugodjék békében EMBER volt a szó legigazabb értelmében !!!
dr. prédikátor
@Eriksson: Nagyon mondod a magadét!!!mert azt hiszed igazad van.Akkor is így böfögnél ha mondjuk a magyarokat is így vegzálnák külföldön mint ahogy a fityfasz csürhe teszi itthon???
Eriksson
@dr. prédikátor: ??? Melyik beírásomhoz szóltál?
Maganarra
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Látogatás a = = > www.3xDate.top

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.