A népszerű rádiós már konditerembe jár: három kicserélt szívbillentyűvel kezdi újraépíteni a fizikumát.

Boros Lajos már konditerembe jár, hogy fejlődjenek az izmai, felesége, Vali pedig a súlyos operáció és az azt követő öthetes kóma után hízókúrára fogta párját, aki újabb műtétre készül. Ezúttal a prosztatáját kell operálni néhány hónapon belül. 

„A szervezetem úgy döntött, jobb nekem, ha egy filmvágással átalszom a sebgyógyulást” – mutatja a hegeket a Blikknek Boros, akinek a fiai és a felesége már nagyon várták az ébredését.

A rádiós úgy meséli, a család komoly pánikhelyzetet élhetett át, hiszen rajtuk volt minden teher. 

„Döntési helyzetbe is kerülhettek, mert egy darabig semmi sem volt biztos” – magyarázza az átaludt élet-halál harcát Boros, aki a beavatkozás előtt nem rendelkezett arról, életben tartsák-e gépekkel.

Újra megműtik Boros Lajost

„Ez az én hibám volt, de egyszerűen nem is számoltam ilyesmivel, ahogy végrendeletet sem írtam. Nem fogtam fel olyan súlyosnak az egészet.

Nem halni készültem, hanem egészségesen élni. Tulajdonképpen Vali kezébe tettem az életemet, mert voltak kétséges napok, percek, amikor alig volt esélyem a túlélésre” – tette hozzá.

Azóta azonban edzésbe is állt, sőt, újra hízókúrába is fogott, mert annyira legyengült.

Cikk- és címlapkép: Blikk

(Blikk)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kripton
@Kookas: Ha hetven éves leszel, megtudod. Egyidős vagyok vele, nagyon régóta ismerem, mindig ellenszenvesnek tartottam, de most szurkolok neki.
És gondolom, sokan vagyunk így...
Kookas
@kripton: ellenszenvesnek tartod de azért szurkolsz neki . ez a hír akkor sem közügy.
kripton
@Kookas: Boros közszereplő. Innen már megy?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.