Eddigi tanulmányozások alapján, két állapot létezik, ami kizökkent bennünket a szürkeségből. Ez a két dolog a nevetés. a másik pedig a félelem. Ugyanis soha nem mindegy, hogy mi történt velünk előző nap, előző napokban ahhoz, hogy a rá következő napokat, miként és milyen minőségben éljük meg és hogy kellő erőre és jó gondolatokra tehessünk szert, ami rávilágít és megmutatja az utat és annak célját és értelmét az életünk további részében. Gondolok itt arra, hogy a múltba nézve, pl. előző nap nagyon vicces dolgok mentek a Szeszélyes Évszakok című műsorban, vagy isten nyugosztalja szegény Géza bácsit, Hofi Géza esti tévékabaréjában, vagy éppen Markos-Nádas kabarék, a legendás Szuperbola Árkus Józseffel. Hol vannak akár manapság ehhez hasonló és színvonalas vicces műsorok, vagy éppen bohózatok, melyen akkoriban egy ország nevetett, együtt feküdt le vele, vagy éppen együtt kelt fel másnap és úgy indult munkába, amiről egy ország beszélt. Ezek a kiparodizálások, melyek akkor is nagy...

Forrás: vimeo.com
Feltöltő: MarkyMark
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
MarkyMark
Eddigi tanulmányozások alapján, két állapot létezik, ami kizökkent bennünket a szürkeségből. Ez a két dolog a nevetés. a másik pedig a félelem. Ugyanis soha nem mindegy, hogy mi történt velünk előző nap, előző napokban ahhoz, hogy a rá következő napokat, miként és milyen minőségben éljük meg és hogy kellő erőre és jó gondolatokra tehessünk szert, ami rávilágít és megmutatja az utat és annak célját és értelmét az életünk további részében. Gondolok itt arra, hogy a múltba nézve, pl. előző nap nagyon vicces dolgok mentek a Szeszélyes Évszakok című műsorban, vagy isten nyugosztalja szegény Géza bácsit, Hofi Géza esti tévékabaréjában, vagy éppen Markos-Nádas kabarék, a legendás Szuperbola Árkus Józseffel. Hol vannak akár manapság ehhez hasonló és színvonalas vicces műsorok, vagy éppen bohózatok, melyen akkoriban egy ország nevetett, együtt feküdt le vele, vagy éppen együtt kelt fel másnap és úgy indult munkába, amiről egy ország beszélt. Ezek a kiparodizálások, melyek akkor is nagy mértékben a 70-es, 80-as évek politikájáról szóltak és az akkori átlag, vagy éppen jobb életmódban élő emberek megtévedését öntötték humoros formába, ma már teljesen elvesztek minden legfőbb, valamit is jelentő, számottevő televíziós műsorok palettájáról. Se igazán színészek nincsenek manapság erre, se további művészek, akik legalább egy hasonló színvonalú új köntösbe tudnának formálni, az anno nevetéstől duzzadó, sőt mi több padló alá röhögésben fuldokló embereket. Ma már szinte mindenki kedvetlenül és savanyú arccal, megtörve indul dolgozni és úgy is tér haza a legtöbb esetben a családjához. Abszolút mókuskerékbe törve éljük meg mindennapjainkat. Nézzük a másik oldalát a dolognak. Térjünk át a félelemre. Nos bármennyire is furcsa, ez az állapot is jobb egy átlagos időszaknál, mikor arra fekszünk le és arra kelünk fel, hogy uramisten, mi fog történni, mi lesz velünk holnap. Gondolok itt arra, hogy a 60-as, 70-es és 80-as években, szinte minden híradó és sajtó, a hidegháborús időszakok miatt,...
MarkyMark
a hidegháborús időszakok miatt, állandóan odavonzották tekintetünket, továbbmegyek, egy egész család tekintetét a tévére. Mikor megjelentek az egyszemélyes bemondók, egyszerű díszlettel a háttérben és közölték, hogy fokozódik az Irak-Irán közti konfliktus, hogy kitört Romániában a forradalom, hogy Csermobilban atombaleset történt, hogy elindultak Magyarország felé a keletnémet emberek és mindezt fokozhatnám napestig. Az egész család mikor kezdődtek a híradó, pl. A Hét című műsor, bármilyen világpolitikai műsorok, magazinok vagy éppen a rendőrségi hírek (Kék fény) már előre készültek és tudták az emberek, hogy asztalhoz kell ülniük, kezükben sörrel, pereccel, egyesek egész terülj-terülj asztalkát állítottak fel maguk körül, lezuhanyoztak, megmosakodtak, lefürödtek előtte és úgy ültek a fotelba, vagy éppen a székre az asztalhoz és meredten bámulták a különböző és szép magyar kiejtéssel beszélő, könnyen érthető és értelmezhető tévébemondók műsorait, hogy majd kiesett mindenki szeme. Teljes izgalmak közepette hallgattuk a tévében és a rádióban is a híreket. Sokszor nem tudtuk melyiket kapcsoljuk be, hogy mi történik, mi várható és mire fog holnap az egész ország vajon felkelni. Sokkal érdekesebb és érdekfeszítőbb éveket éltünk át szinte mindennap, az egykori hidegháborús években, sok-sok megpróbáltatás és félelem közepette. Manapság szinte sokan egyáltalán semmilyen tévé műsort nem néznek. Valakik már tévét sem néznek, csak filmeket. Szinte az egész ország a telefonját, vagy éppen táblagépét nyomkodja éjjel-nappal, sokan alvás helyett is és kialvatlanul, álmosan, unalmas és mélabús arccal, fáradtan ülnek be autójukba, vagy szállnak fel a közösségi közlekedés járműveire és úgy mennek be a munkahelyükre. Elgondolkodva mindezen, nagyon megdöbbentő, mivé lett Magyarország, mivé alakult át az emberiség nagy része és hogy milyen rossz minőségben éljük meg a mindennapjainkat az életben. Mindezen dolgok pici megtörésére, kizökkentése céljából, szeretnék mindenki számára megmutatni egy...
MarkyMark
...megmutatni egy igazi nevettetőt, akit ugyan sokan ismernek, de mindig és mindenkor, szinte mindenkinek mosolyt képes csalni az arcára, vagy éppen megbotránkoztató humorával, mely sokszor egész várakat rombol le a keresztény és zsidó emberek életének körében, görbetükröt tartva az emberiségnek. Ő nem más mint a legendás Woody Allen. Fogadjátok őt szeretettel és úgy szeretném látni mindenki arcán a mosolyt vagy éppen megdöbbenést, amit eme csúcs színész és nagyszerű forgatókönyvíró képes előcsalni belőlünk Hollywoodi profizmusával.
ila51
Jajj bizony , ahhoz is bizalom kell , hogy valakivel úgy igazán együtt nevessünk . Ahhoz meg még több , hogy ki merjük mutatni a félelmünket. Elszigetelődünk . Félünk az ünnepektől , ünnepléstől .
GergoCikkely
Teljesen igazad van öcskös! De most mond meg mi a megoldás? Vegyük el mindenkitől a telefonját, táblagépét, miegymás és műsorújságot adjunk a kezükbe helyette? :D Valóban szomorú amit írtál voltaképpen és tanulságos is. Nagy szar van itt a palacsintában és ezt valahol minden ember érzi ha bevallja magának, ha nem. Valóban tenni kellene valamit, de a megoldás, akár az igazság is odaát van. Majd a nagyokosok és a „Nagy Testvér” kitalálja nekünk a tutit ne félj, pontosabban félj, vagy éppen nevess rajta, vagy csinálhatsz amit akarsz, aztán kinek jó lesz, vagy kinek nem, az már senkit sem fog igazán érdekelni. A múlt elmúlt és most itt áll előttünk a "szép új világ".:(
MarkyMark
@GergoCikkely: Műsorújságot? Abban is mi állna? „Jönnek a migránsok megállás nélkül, árkon-bokron át...”, „Soros bérencek újra akcióban, fene a mocskos pofájukat...”, „Rodrigo már megint letépte Julietta szoknyáját ez;rt Sanchez lelőtte mint a kutyát”, „Belehajtott az árokba a részeg disznó ittas-vezető”, „Annácska vetkőzik az ágyneműtartó előtt”, vagy „Már megint emelkednek az árak, esetleg, „Már megint nem te voltál aki megnyerte az ötöslottót”, esetleg az, hogy „A tigrisek falkában követik az orrszarvút”. vagy „Hitler hadserege, nagy erővel áttörte a déli határzónát”... Műsorokat sem érdemes már nézni, hiába van teljes előfizetéssel akár 700-nál is több kábelcsatorna. Valami rettenet, amilyen műsorok vannak. Talán még legjobb a superone, ahol „Lana nyitogatja a szép bukszáját”. Mond meg, mit nézzenek az emberek? Rémes ami itt van és itt megy ebben a világban :((
GergoCikkely
@MarkyMark: Na ezen besírtam :D :D „Annácska vetkőzik az ágyneműtartó előtt”. Tök igaz. Ez van, ezt kell szeretni, vagy menekülni amerre csak látsz...
Zsuzsimaci
@MarkyMark: Ezt kihagytad, ejnye-bejnye micsoda dolog ez... * Rendkívüli Hírek: * "Orbán Viktor Miniszterlenök Úr, élére vasalt öltönynadrágban, sötétkék iskolatáskával megérkezett ismét a Sándor-palota díszes bejáratához, fontos tárgyalások ügyében, melynek napirendi témája: "Miként tegyük lapátra az országot Szilveszter napjáig ütemterv alapján..."
GergoCikkely
@Zsuzsimaci: Ez már megtörtént sajnos! Inkább ezt, hogy ,,Miként rúgják be az utolsó könyörtelen gólt a magyar ellenzéki pártoknak és a magyar embereknek, hogy a kapu is kiszakadjon címmel...'' Talán ez így jobban hangzana. :( De az az igazság, hogy itt már majdnem minden mindegy sajnos.:(
Katalinka
jesszusom ennyi agymenő embert még nem láttam egyszerre!Ti szedtek valami méregpirulát ehhez? :-))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.