Több mint nyolc év után véget ért Kárász Róbert párkapcsolata.

A Blikk információi szerint az ATV műsorvezetője és menyasszonya hónapokkal ezelőtt közösen döntött a különválás mellett. Egy évtizede nagy ellenszélben vágtak neki közös életüknek, hiszen amellett, hogy Róza 17 évvel fiatalabb Róbertnél, a műsorvezető kilépett a házasságából a lány miatt. A lap szerette volna megkérdezni az ATV Start műsorvezetőjét, miért tört meg szerelmük, 

de Kárász annak ellenére, hogy a szakítás tényét megerősítette, nem akart nyilatkozni – de később közleményt juttatott el szerkesztőségünkbe.

„Elejét véve mindenféle találgatásnak, félreérthető írásoknak, megjegyzéseknek, szeretnénk veletek tudatni, hogy több mint 8 évig tartó kapcsolatunk a végéhez ért.

Róza és én külön úton folytatjuk életünket.

Mindenkinek köszönjük a szeretetét, kedvességét, akik mellettünk és velünk voltak az elmúlt években. Rengeteg csodálatos élményben és emlékben volt részünk, sok embert megszerettünk, amelyeket és akiket méltó módon szeretnénk megőrizni és megtartani. Éppen ezért arra szeretnénk kérni mindenkit, így a sajtó képviselőit is, hogy a találgatások mellőzésével tartsák tiszteletben döntésünket és kérésünket.

Ennél többet nem szeretnénk mondani és nyilatkozni különválásunkról”

– írta levelében Kárász Róbert.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Kárász Róbert – official

(Blikk)

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kakaósbögre
már azon is csodálkozom hogy ennek a sötét senkinek egyáltalán volt párkapcsolata.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Levendula
Várható volt... Öreg róka nem tudja a tempót tartani a fiatal csajjal... :)
kakaósbögre
már azon is csodálkozom hogy ennek a sötét senkinek egyáltalán volt párkapcsolata.
ágimami
Húha! Ez aztán hír! Szerintem magánügy!!!
Eriksson
@kakaósbögre: Én hallottam már Kárász Robi nevét, úgy tudom műsorokat is szokott vezetni valamelyik tv-nél. És te ki vagy, angyalom?
namihami
De ez nem baj. A baj az, hogy döglenek a nyulak.
lampa laz
@Eriksson: @kakaósbögre: régi motoros itt a propin, Ő ilyen tömör frappáns kis mondatokban szokta a véleményét kifejteni, de ami a fontos, a lényeg mindig bent van...
Eriksson
@lampa laz: Köszönöm szépen az értelmezési tanácsot. :)))
Te tudod ki Ő? Valami országos ismeretségű politikus? Celeb? Tudós? Akinek a nevét álmomból felriasztva tudni kell?
Szóval amíg valaki nem tud többet mutatni annál mint akit leszól, jobb, ha nem mond semmit.
volvós
Rájött a kis csaj, hogy a pasija meleg...és lepattant
lampa laz
@Eriksson: Ő is egy kommentelő mint Te, én meg a többiek, ennyi... ja, még annyi, h bögrét bírom, kárászt viszont nem.
Eriksson
@lampa laz: Nem bögre, vagy kárász a lényeg. Hanem a hozzáállás.
Sámannus
@kakaósbögre: Pedig állítólag mindig keres valakit ezer lámpással...
Nékem is feltűnt, hogy műsorvezető társait is csipkedi néha. Ez biztos a társtalanság jele.
A fiúkat akkor szereti, ha fideszes.
lampa laz
@Eriksson: Te a Kárász Robi vagy??? Jaj! Ennek ellenére azt a bögrés mondatot én is írhattam volna...
Micike
Kárász egy buta Fideszes fajankó, az ATV szégyene, csak az a kérdés szegény Bombera Kriszta meddig bírja mellette. Szerencsére Krug Emíliát már kimentették mellőle. A párja Róza meg ha nem erre a randa protkós tuskóra pazarol el 8 évet, már boldog feleség, családanya lehetne egy normális pasi oldalán.
Egyébként Róza volt az a nő, aki miatt Moldovát ez az észlény Kárász leugatta az öregecskedő feleségek emlegetése miatt, mert azt hitte a balga, hogy Moldova nem Gyurcsányról, hanem az ő lecserélt feleségéről beszél: :D:D:D
www.youtube.com/watch?v=KyiXxjlmMT4
kakaósbögre
@Eriksson: úgy hiszem semmi közöd a személyes adataimhoz.
Eriksson
@kakaósbögre: Ne izgulj angyalom. Csak költői kérdés volt.
simmering73
@Micike: Ezért védi ez az illiberális csótány.
Hofipisti
Úgy tűnik időnként a nők is képesek értékítéletre!
nezelodo
@Micike: Bizony, amennyi esze van, lehet, hogy megint leugatja valamelyik riportalanyat, ha válásról lesz szó, mert azt hiszi, körülötte forog a világ! Moldova a korát meghazudtolva pengeéles aggyal kapcsolt, és vette hülyére ezt a ripacsot.
Eladott Ország
Kérész Róbert...Ha mondjuk villanyszerelő lett volna, akkor ezzel a tehetséggel már réges rég megbaszta volna az áram. De bérszámfejtőként sem dolgozhatott volna sokáig.
A médiában azonban...
DR PRÉDlKÁTOR
17 évvel fiatalabb nő??? Hőőőőőőőőőőőőőőőőő Hááááááááááááááááááá Hűűűűűűűűűűűűűű
Alena
Szeretnéd megtalálni egy nő egy éjszakát? Üdvözöljük ==> bit.do/eCNPE

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.