Nagyon nehéz végignézni az Elhagyni Neverlandet, de sajnos muszáj. Jackson életműve könnyen a kukában végezheti, és ez nem biztos, hogy baj. A film körül már jóval januári premierje előtt alakult a botrány, és amikor januárban a Sundance Fesztiválon bemutatták, még tüntetők kisebb csoportja is megjelent a vetítőterem előtt. A film készítőit és két áldozatát azzal vádolják, hazudnak a popsztárról, és csak azért csinálják az egészet, hogy lerombolják Jackson egész életművét. Csakhogy azután, hogy valaki megnézi mindkét részt, aligha gondolja, hogy itt bárki is hazudik, és nehéz nem úgy érezni, hogy az egyetlen helyes dolog az lenne, ha a popsztár örökségét bulldózerrel rombolnák le, és még Neverland romjait is sóval hintenék be. Párizsban megtanított maszturbálni. Az ausztrál Wade Robson ötéves korában már hardcore Jackson-rajongó volt, lemásolta minden táncmozdulatát, és voltak saját Jackó-jelmezei is. Amikor Ausztráliában koncertezett, a kisfiú találkozhatott Jacksonnal, aki azt...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Megnéztem a Neverlandes sztorit.. Nem tudom láttam e valaha nyomasztóbb doksit. Tudtam, vagyis eddig is úgy hittem, hogy a világ talán valaha volt legnagyobb zenei és előadói géniuszával valami nem volt rendben, de a részletek levertek. Nagyon... Idolom volt, de már hallgatni is képtelen vagyok! Mondanám, hogy nem kellett volna így megrángatni őt, de igenis kellett! És kell mindenkit, aki...
Manhattan
Számomra sokat jelentett... Nagyon nehéz volt megnézni! Sok szünettel... Nem gondoltam, hogy sírva nézem majd, de így lett. A tehetségét nem veszi el senki, nem szídják, nem anyáznak és ami a legfurább, ma sem gyűlölik. Mindketten szeretettel beszélnek róla...Engem szőrnyen megrázott. Jackson, aki mind közül a legnagyobb sztár volt? Ha vele szemben megengedőek a tömegek, más tette miért bűn? Az egyik fiú 6 éves volt! HAT! A szó legigazibb értelmében bántott! Ezek a gyerekek egész életükre lelki nyomorultak lettek! Csak felnőttként értették meg, mi történt velük! Gyerekként nem tudták, hogy amit Jacko velük tesz, az mi is pontosan. A sok játék részének érezték. Hát nem az volt...
Manhattan
@Mirabilis: Akkor szólj bármit, ha megnézted a filmet! Az összes kérdésedre választ kapsz. Ha valaki alaposan és jó helyről tájékozódik, rájön, hogy Jackson bizony egy szociopata ragadozó volt... Akik pedig azt mondjak, h halálában megrúgni gáz, gondolkodjanak egy kicsit. Az áldozatok megérdemlik az igazságot! A szülők pedig a négy óra jelentős részében hibáztatják magukat! Ahogy sajnos az áldozatok is. Akik egyébként dollármilliomosok, tehát pénzt szimatolni, butaság! Az alkotók is világossá tettek, hogy senkinek nem fizettek egy buznyákot sem!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.