Együtt 40 éve!!! címmel új stúdióalbumot készített a Karthago együttes. A négy évtizede változatlan felállásban játszó rockzenekar április 13-án különleges koncerttel ünnepli a kerek jubileumot.

Már másfél évvel ezelőtt, 2017 augusztusában elkezdtem szervezni ezt a koncertet. Azóta dolgozunk rajta, próbálunk, új dolgokat találtunk ki, összeállítottuk a látványvilágot, a fénytechnikát, a hangot, mindezt egy koncertért. A Karthago folyamatosan fellép, de Magyarországon sajnos nincs több ilyen méretű aréna

– mondta a Karthago vezetője, Szigeti Ferenc, aki a koncert után két nappal, április 15-én lesz 70 éves.

A Sportarénában mintegy két és fél órát játszik a zenekar. Az első blokkban elsősorban az új lemez dalai szólalnak meg, lesz egy akusztikus rész, és azután következnek a slágerek, azok a dalok, amelyeket a közönség elvár tőlük.

Három stúdióalbum (Karthago – 1981; Ezredforduló – 1982; Senkiföldjén – 1984) után a csapat 1985-ben beszüntette működését, részben az akkori ifjúsági sajtó cikksorozata hatására, amely a hazai rockzenekarok ellen irányult. A Karthago öt évvel később állt újra össze a Petőfi Csarnok kérésére egy fellépésre.

A váratlanul nagy siker, a telt ház és a tévéfelvétel meghozta a folytatást, azóta folyamatosan koncerteznek, járják az országot és a környező magyarlakta területeket, változatlan felállásban. 2004-ben egy új lemez is született ValóságRock! címmel, régi és új számokkal vegyesen. Ezt azóta két új anyag követte, az Időtörés (2009), majd idén az Együtt 40 éve!!!.

Cikk- és címlapkép: Facebook/KARTHAGO együttes

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.