Baukó egykori szerelmi partnerének legérzékenyebb pontjával, a férfiasságával foglalkozott.

Baukó Éva a Gyertek át! című műsorban számolt be Talmácsi Gáborral átélt intim kalandjáról, amely elmondása szerint nem volt élete legjobb élménye. Az alkalmat az 5-ös skálán 0-ra értékelte, majd részletezte is, hogy mi történt.

A Bors a jelenetek adásba kerülését követően megkereste a sztárt, aki elmondta, már a ValóVilágban is elmondta, hogy egykor egy párt alkottak és nem tudja, miért került elő ez a téma megint.

Semmi okom nincs hazudni, tíz éve vagy még régebben lehetett, talán 2007-ben, és majd’ egy évet voltunk együtt. A kapcsolatunk teljesen komoly volt, még a szüleinek is bemutatott

– mondta a celeb, aki legutóbb a BeleValóVilág műsorvezetője volt. Éva azt is elárulta, a műsor óta nem kereste meg őt Talmácsi.

Nem jelentkezett, de nem is baj. Már bánom, hogy ismét felhoztam ezt a történetet, de Balázs kérte, hogy soroljak fel celebpasikat a múltamból. Bár őszintén szólva nem érdekel sem Gábor, sem ez az egész

– zárta le a témát az egykori valóságshow-szereplő.

A lap megpróbálta a másik felet, Talmácsi Gábort is megszólaltatni, azonban nem sikerült elérniük.

(Bors)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SystemError
Vergődik Bunkó Éva, csak valaki foglalkozzon az ezer éves ribanckodásaival. Nyilván eddig azért nem mondta, mert ezt beszélték meg, de hát ennyit ér az olcsó, alkoholista kurvák szava!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
SystemError
Vergődik Bunkó Éva, csak valaki foglalkozzon az ezer éves ribanckodásaival. Nyilván eddig azért nem mondta, mert ezt beszélték meg, de hát ennyit ér az olcsó, alkoholista kurvák szava!
ila51
Ő már csak tudja , volt alkalma a több ezres mintavételből , feltéve ha az elmeállapota is megengedi az emlékezést ...
Nessy
Kedvesem! Ez társasjáték! Ha az egyik játékos béna, a másik is az lesz!
Viszont úrinő nem mesél a kalandjairól, és nem osztályozza a partnereit! Ezt csak az olcsó kurtizánok teszik.
1magyar
De lehet, hogy Talmácsi sem a józan esetei közül emlegeti őt.
cikicakk55
na a következő résznél hangosan felröhögtem,aztán meg bele gondoltam,hogy milyen tv is az RTL. " Bors a jelenetek adásba kerülését követően megkereste a sztárt, aki elmondta, már a ValóVilágban is elmondta,"
Úgy őszintén! Hogy lehet egy ilyen lepusztult alkoholista,ikunuku nőt SZTÁR-nak említeni? Számomra a sztárok egész máshol kezdődnek. Sztár lehet egy színész,akinek a filmjein vagy az előadásain tolonganak.Sztár lehet,egy énekes akinek rengeteg rajongója van.De ugyan így sztár lehet,egy festő,egy híres orvos, egy ( nem Magyar) futballista,vagy bár milyen sportoló,aki érmeket nyer az országnak és büszke rájuk a nép. Ez a ribanc mit tett a sztárságért? Ivott éjjel napa benn a villában,de utána kinn is.Szinte naponta benne volt valami balhé miatt a tévében. A rendőrség gyakrabban látta,mint a szülei..Szégyen,hogy ebben az országban ilyen a média,hogy alkoholisták és magánéleti pletykák mennek műsoron. Szerencsére én nem vagyok kénytelen ezt a szennycsatornát nézni,de ha nem lenne kábel tévénk,akkor inkább olvasnék,de ezt a trágya műsort nem nézném.
arcmás
Újra dugtunk.
Talmácsinak IS kicsi a pöcse és szar az ágyban, én meg egy hülye kurva vagyok, aki azért fekszik le híres emberekkel, mert azt reméli, hogy attól ő is híres lesz.
15 perc hírnévért mindent.

Amikor addig jó egy nő, amíg ki nem nyitja a száját, az már nem is jó nő.

Vannak férfiak, akik fizetnek a szexért.
Vannak nők, akik ingyért is dugnak a párjuknál gázosabb csávókkal.

Mindent összerakva mi marad?
Primimitive man.
Mi irányítja az életed?
Fasszag, pinaszag, seggszag, vérszag?

Ahogy rácsorog a hányadékszagú nyálad a telehugyozott, teleszart menzeszszagú vérrízű buta agyhalálodra, te NYOMORULT GECI FIDESZES.

Nem bírom már tovább az ősmagyar gecik primitív dúlását.
Már csak arra várok, hogy ne védjék már ezeket a nemzetgyilkosokat annyira.
Akkor elszabadul a pokol...
papa.49
Békésen kell érdeklődni a ,,sarki kocsmákban,, a ,,HÖRPINTŐRŐL,, )))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
lópicigáspár
@papa.49: Békésben kell érdeklődni a sarkadi kocsmákban...? :)))
Dr plágium
Mocskos ribanc! Ha nulla volt az ágyban a partnere mi a f@szért maradt vele egy évig?
Ez a lény nem hasonlít emberre de főleg nőre nem. Nem tudom kit kellett neki leszopni ahhoz, hogy alkalmazzák, interjút készítsenek vele, de szégyen hogy egy ilyen luvnya nyilvánosságot kaphat.
papa.49
@lópicigáspár: Igen ott hallottam, hogy mielőtt ,,TÉVÉ SZTÁR,, lett kiitta a poharakban található maradék piát )))))))))))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.