Még fiatal legény volt, de már népszerű énekes, amikor Korda György igen közeli kapcsolatba került a két színészlegendával.

Korda György annak idején külön emeleten, de egy lakóházban lakott Ruttkai Évával, Csűrös Karolával, Horváth Ádámmal, valamint a legendás Latinovits Zoltánnal.

Korda most a Borsnak mesélt el egy érdekes történetet, amely magához Latinovitshoz köthető. Mint azt György elmondta, nem volt könnyű barátkozni a színészzsenivel, ám ők mégis jóba lettek. Ennek ellenére olykor előfordult, hogy Zoltán mindenkinek odaszúrt valamilyen kellemetlen megjegyzéssel. A művész kirohanásainak egyszer Korda is megitta a levét, ám ő inkább pozitív emlékként könyvelte el a hallottakat, sőt ,szerinte élete egyik legszebb kritikáját kapta.

„Amikor a Fészekben elkezdte piszkálni a kollégákat, mondtam neki, „Zolikám, hagyd már abba! Erre rám mordult: »Kuss, hát mi vagy te? Egy hang, semmi más!«”

– emlékezett vissza Gyuri.

„Ennél szebb kritikát, mint egy Latinovits szájából azt hallani, hogy egy hang vagyok!

Azóta is őrzöm a szívemben, a lelkemben. Varázslatos ember volt, annyival több az átlagnál, hogy nem tudta a színésztársadalom igazán befogadni. Mindent másként látott, ebből adódtak a konfliktusai. De az utókor elismeri, hogy zseni volt. Így laktam egy zsenivel egy házban” – tette hozzá.

Cikk- és címlapkép: Facebook/Korda György és Balázs Klári

(bors.hu)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
almalibre
Az egyik megfejthetetlen rejtély számomra, hogy mi alapján „legenda” Latinovits?
Egy elég vacak karakterszinész volt, aki csak pökhendi segfejeket volt képes eljátszani, azaz a saját személyiségét, mint ahogy a példa mutatja…
szaboria1
Emlékszem amikor elvették Latinovits jogsiját olyan cirkuszt csinált az ATI épületében mert újra kellett volna vizsgáznia elméletből és gyakorlatból. Azzal fenyegetőzött ha nem kapja vissza a jogsiját leugrik az emeletről. Rá egy hétre öngyilkos lett. Cserhalminak írt levelében már depresszióról panaszkodott.
almalibre
@Szeparepa2: Vagy kutatni kéne, hátha találok olyan filmet, vagy színházi felvételt, ahol Latinovics egy szimpatikus, jópofa szerepben tündöklik...
szaboria1
@almalibre: Sok darabot láttam vele drámát és vígjátékot nagy alakítások voltak. Ruttkaival igazi élvezet volt a játékuk.
ila51
@Szeparepa2: ... és olyan szépen kevesen adnak elő verset , ahogy Ő
( zárójelben : Kordát még fénykorában sem bírtam )
DURBINOS
@almalibre: hüje vagy-e alma? az vagy? miért vagy az? hogy lehet ilyeneket írni??? méghogy Latinovits nem legenda? te az vagy? neeemmm??? akkó hurrá???
kolnidre
Nekem egy szerepe tetszett: amikor a vonatot becsúszva akarta szerelni.Itt halt meg.
Lepényleső
Mi mást mondhatott volna,ő és Korda? Beleszólt olyanba,ami lehet egy ironikus poén lett volna?
almalibre
@szaboria1: @Szeparepa2: Köszi a választ! Végeredményben nem mondunk nagyon ellent egymásnak. Az, hogy valaki egy vígjátékban szerepel, nem jelenti azt, hogy vicces. Az sem hatásos érv, hogy “szem és fül kell ahhoz, hogy észleld, hogy jópofa és szimpatikus…”. Számomra Latinovits karaktere az Örnagy úr, a többi szerepben másként hívják a figurát, de mindig nagyjából ugyan azt hozza… Rengeteg karakter szinész van még rajta kívül, akik zseniálisak a maguk szerepkörében, csak őket nem szokás szinészlegendának hívni, így Latinovits esetében sem kiérdemelt…
Mrfingusz
gyuri,(direkt kicsi mert nem csípem ezt a szarházit ) csak nem uborka szezon van hogy bedobtad a sztorit ?
Mrfingusz
@almalibre: told csak a kordé szekerét ,Latinovits a szememben egy úr volt, a kordé egy szánalmas pöcs !
verőce21
"Ennél szebb kritikát, mint egy Latinovits szájából azt hallani, hogy egy Hang vagyok!" -
Latinovits varázslatos ember volt, annyival több az átlagnál, hogy nem tudta a színésztársadalom igazán befogadni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.