A hat lakásos balatonboglári apartmanháznál csütörtökön délelőtt jelentek meg a rendőrök. Szinte mindegyik lakásban találtak rejtett kamerákat. Az apartmanház tulajdonosa a nyaralók szerint mindent beismert.

Rejtett kamerával kukkolták az appartmanház bérlőit

A Balaton Sound első napja után akart felfrissülni az a két 20 év körüli lány, akik fürdés közben vették észre, hogy a zuhanyzófülkében két, kis lyukba szerelt kamera követi minden mozdulatukat. Először megpróbálták betömködni a lyukakat, de miután a papírfecnik újra és újra kiestek, inkább kihívták a rendőröket.

Az Index névtelenséget kérő forrása szerint csütörtök délelőtt tíz órára több rendőr is megjelent a balatonboglári apartmanháznál. Egyesével járták végig a lakásokat és szinte mindegyikben találtak kameráknak kialakított kis lyukakat. Az apartmanházban hat lakás található egymás mellett. Forrásunk szerint az apartmanok főző- és fürdőfülkéi között kialakított rejtett folyosóról, a gipszkartonfalba fúrt lyukakon keresztül kukkoltál a lakókat.

„Ezekbe a lyukakba nagyjából három milliméter átmérőjű, száloptikás kamerákat helyeztek, azon keresztül nézték azt, akit éppen akartak" – állítja forrásunk, akit a rendőrök csütörtökön délelőtt szintén meghallgattak.

Forrás: index.hu

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
@jesz: Ha mindenki olvasna erről akik abban az apartmanba szálltak meg, akkor aggódhatnának valóban. De azok nemigen olvasgatnak gondolom ! Amúgy nem semmi dolog volt ez, vajon filmre is vehették így a fürdőszobában lévőket és ha igen akkor mit kezdtek a filmmel ?!
jesz
@maci0427: erre utaltam, hogy megrendelésre csinálta. Aztán jöttek a vevők..ez előbb-utóbb kipattan...megjelenik a jutubon, és egy szemfüles figyelő kiböki..

Innen nem tudjuk, hogy olcsóbb volt-e a szálloda, hogy minél többen jöjjenek...főleg fiatalok...

nagyon remélem, hogy a vendégek nem hagyják annyiban...de előbb átgondolja mindenki, mit is csinált a kamerázott helységekben.
Amúgy ez a kamerás kukkolás máshol is divat. Nem véletlenül nézik át a belépéskor a szobákat, wc-t, stb..még infra kamera is van.
Ez az eset gondolatébresztő lesz sokaknak. Lesz itt még balhé.
maci0427
@jesz: Ez nagy gáz és mi lehet a többi ilyen szállodákban ?
maci0427
@jesz: Ez nagy gáz és mi lehet a többi ilyen szállodákban ?
jesz
@maci0427: megkerülöm a választ...ha áruházakban, de inkább a kínai piacon már szarért-hugyért lehet kapni ilyen kamerákat, akkor nem csoda, ha már a szomszédok is kukkolják egymást...de csak az udvart,stb..

a szálloda sokkal izgalmasabb...Jézusom, ott van igazán néznivaló. amúgy ez csak a kezdet...a botrányok ezután jönnek..már a szeretőjével sem lehet az ember nyugodtan.
durbinsc
én is a sikarival?? ott? csináltuk???

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.