Ahogy azt korábban megírtuk, negyedszerre is kés alá feküdt Molnár Anikó. A lábadozás hetei után Anikó máris nagy fába vágta a fejszéjét: zongorázni tanul.

Az egykori Nagy Ő szerint kész remekművet alkotott orvosa kebleiből. Molnár Anikó 27 kilót fogyott, emiatt mellei megereszkedtek, ezért döntött az újabb műtét mellett. 

Anikó három héttel az operáció után már úgy nyilatkozott a Borsnak, hogy kirobbanó formában érzi magát.

Semmi fájdalmam nincs, a melleim pedig elképesztően szépre sikerültek. A napokban voltam varratszedésen, akkor nézhettem meg először, és el kell mondjam, hogy teljesen elvarázsolt a látvány. A doki mesterművet alkotott, nem tudok más jelzőt használni erre

- mondta akkor a lapnak.

Most pedig máris belekezdett valami egészen új dologba a celeb.

 A Való Világ második szériájának versenyzője az Instagram oldalán számolt be arról, hogy elkezdett zongoraórákat venni, az első óra után pedig mosolyogva pózolt a billentyűk fölé hajolva. 

Első zongoraórám után

- írta Molnár Anikó a fotó mellé.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

molnarsminktetovalas (@molnarsminktetovalas) által megosztott bejegyzés,

Forrás: Life.hu

Címlapi kép: Instagram

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Azt hittem, hogy szoptatósdajkaságra adta a fejét.
papa.49
@namihami: Az oboa szakot már régen elvégezte ))))))))))))
parasutyo
hát ja... a szivolán már nagyon profin játszik... :D és kardnyelőként is nyugodtan felléphetne. :)
volvós
Ringyó néni !!! A vibrátorodba cserélj elemet...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.