Az Oscara-díjra nevező bizottság döntése értelmében Magyarországot a 2019. évi „nemzetközi film” kategóriában Tóth Barnabás AKIK MARADTAK című filmje képviseli az Oscara versenyben.

Ezzel a filmmel nevez Magyarország a következő Oscarra – videó

Az Amerikai Filmakadémia szabályzata szerint a jövőre 92. alkalommal átadásra kerülő Oscar-díjakra a nemzetközi film kategóriában minden ország nevezhet egy filmet azok közül, amelyeket 2018. október 1 – 2019. szeptember 30. között mutatnak be hazai moziforgalmazásban. A Filmakadémia áprilisban változtatta meg a korábban „idegennyelvű filmnek” nevezett kategória elnevezését „nemzetközi film” kategóriára, melybe az Egyesült Államokon kívül gyártott, és nem angol nyelvű egészestés mozifilmek nevezhetők.

A hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testületben Fekete Ibolya filmrendező, Havas Ágnes Filmalap vezérigazgató, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató, Kovács István, Török Ferenc és Sándor Pál filmrendezők vettek részt.

Tóth Barnabás Akik maradtak című filmjének világpremierje a napokban volt Kolorádóban a legendás Telluride Filmfesztiválon, ahová magyar filmek közül legutóbb a Saul fia kapott meghívást. A mértékadó, amerikai Variety magazin filmkritikusa a magyar filmet „kitűnő, megrendítő alakításokkal előadott mesének” nevezte. Az Akik maradtak egy lélekemelő, könnyedséggel és melegséggel teli történet a szeretet gyógyító erejéről a második világháború utáni Budapesten.

A Jászai Mari-díjas Hajduk Károly és az ígéretes tehetségű Szőke Abigél főszereplésével készült film hazai premierje szeptember 19-én a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz, majd szeptember 26-tól lesz országszerte látható a mozikban a Budapest Film forgalmazásában.

Az Akik maradtak F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyve alapján készült, a forgatókönyvet Tóth Barnabás és Muhi Klára írták, az operatőr Marosi Gábor, a vágó Mógor Ágnes, a producerek Mécs Mónika és Mesterházy Ernő.

Forrás: hvg.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

simmering73
"Akik maradtak". Azt hittem a cím alapján arról szól a film, akik még nem tántorogtak ki külföldre egy jobb élet reményében.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.