Elhunyt kistestvére sírhantjánál láthatta viszont édesanyját L.L. Junior kisfia, Lacika. A Bors úgy tudja, a végzetes nap óta ez volt a harmadik ilyen alkalom. Junior később ezt egy Facebook-videóban cáfolta, és elmondta, hogy "nem akarja Lacikát elszakítani az édesanyjától."

Amióta a tragikus balesetben elvesztették kisebbik gyermeküket, Dávidkát, azóta L. L. Junior és Csilla másik kisfia,

Lacika a zenész felügyelete alatt van. 

Csilla így az utóbbi időben a nagyobbik fiukat kevesebbet láthatja. A napokban azonban rövid időre újra együtt lehettek, méghozzá a temetőben, ahol Dávidkát örök nyugalomra helyezték.

Hopp Csilla ügyvédje, dr. Horváth B. Gábor büntető szakjogász a Borsnak elmondta, hogy a napokban sor került Csilla és Lacika újabb, egész pontosan harmadik találkozására a tragédia óta.

Ügyfelem munka közben egy váratlan telefonhívást kapott Juniortól, és percei voltak, hogy kiérjen a temetőbe, ahol az édesapa engedélyével kerek húsz percre találkozhatott és magához ölelhette gyermekét

– mondta dr. Horváthtól. Az édesanya munkáját félbehagyva rohant a Fiumei úti sírkertbe, hogy magához ölelhesse Lacikát, aki nagy valószínűséggel először járt kint öccse nyughelyénél.

Junior és Csilla a jogi procedúrát a gyerekért még mindig nem adták fel. Úgy tudni, hogy Junior Csilla pszichés állapotára hivatkozva akarja elvenni édesanyától Lacikát, pedig korábban ezt a tényt maga Csilla és az ügyvédje is cáfolta a Borsnak.

Mint korábban is mondtam, ügyfelem teljesen ép mentális állapotban van, amit alátámaszt az is, hogy visszament dolgozni, és napok óta helyt áll a munkahelyén. Csilla mindent elkövet, hogy továbbra is biztosítsa maguk számára a kellő egzisztenciát, és biztonságban nevelhesse Lacikát

- mondta dr. Horváth B. Gábor.

Friss: L. L. Junior mindent tisztázott a kisfia halála után felröppent pletykákkal kapcsolatban

Forrás: Bors

Címlapkép: YouTube/Tv2

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

vacsi
Ennél gusztustalanabbat elképzelni sem tudok! Mit érezhet az a szerencsétlen kisfiú, aki elveszítette az egyetlen testvérét, majd elszakították a szeretett anyukájától, akivel ezek után a temetőben találkozhat, 20 percre?! Egyáltalán, egy 6 éves gyereknek semmi helye a temetőben! Otthon kell emlékezni az eltávozottra, szerető családi körben!
Ez a féreg nem alkalmas a kisfiú nevelésére - egy elmebeteg felnőttet fog belőle faragni, elszakítva az anyjától, és nyilván az anyai rokonságtól is! Őt nem a kisfia itánti szeretet vezérli, hanem a káröröm, hogy végre betarthat a volt feleségének!
bence
@vacsi: ! Ami a legundorítóbb ebben az emberben az , hogy ő hagyta el a családját az akkor egyhetes kisgyermekével , egy másik nő miatt és még van a bőr a pofáján a feleségét hibáztatni ! Remélem a törvény igazságot szolgáltat és visszakerül a kisfiú az édesanyjához ?!
vacsi
@bence: Beteg lelkű, undorító ember! Erős a gyanúm, hogy most a pénz miatt ragaszkodik annyira a korábban szívbaj nélkül elhagyott gyerekéhez... Sajnos, ügyvéd mindenre kapható, és a törvény igazságszolgáltatásában is egyre kevésbé hiszek! De ne legyen igazam!
kiring
A temetőbe hurcibálni a kisfiút, és az édesanyját? Ez egyrészt lelki terror, másrészt egy beteg elme - lelkileg, idegileg, tudatosan, ki akarja készíteni az anyát, tönkre akarja tenni. Remélem, a gyámhivatal is így látja, és az apát tiltja el a gyerektől. Csak a gyámhivatal jelenlétében találkozhasson vele!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.