Már felült és első lépéseit is megtette a sikeres csigolyaműtét után Picard Lili, a Boszniában lezuhant artista. A lány vélhetően ma haza is térhet, hogy otthonában lábadozzon.

Újra tud járni a trapézról lezuhant légtornász

Emberfeletti erővel küzd a gyógyulásért Picard Lili, az a fiatal artistalány, aki 12-én zuhant le a trapézról Boszniában.

A lány múlt héten esett túl a csigolyaműtéten, Lili akkor pár órával az operáció előtt maga is bizakodva beszélt a Borsnak, most pedig kiderült, a beavatkozás tökéletesen zajlott.

– A műtét nagyon jól sikerült, három órán át tartott – mesélte a Borsnak Lili édesanyja, Picard Tünde. – Már fel tud ülni és az első lépéseit is megtette. Persze fájdalmai voltak utána, de a család, a barátok és a kollégák, mind mellette álltunk és állunk – szögezte le az édesanya. Lilinek nem csak ők, de az egész ország szurkol.

– Nagyon kemény fából fa­­ragták, és szerencsére mentálisan és fizikailag is erős. Nagyon jólesik neki, hogy ennyien mellette állnak, ez még jobban viszi előre. Rettentő elszánt, vissza szeretne térni a trapézra – mondta mosolyogva Tünde. Elárulta, olyannyira jól ment minden, hogy a fiatal lányt ma már haza is engedik a kórházból. Erejére szüksége is lesz, ugyanis még hosszas rehabilitáció vár rá.

(Képünk illusztráció)

Forrás: Bors

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.