Sztojka Tibi néhány nappal ezelőtt a Csaba Rádió stúdiójában elárulta, a jövőben modernebb hangzásvilág jellemzi majd dalait. A zenei irányzatváltás mellé pedig új előadói név is dukál. Sztojka Tibi a beszélgetés során elmondta, szeretné, ha dalait az ország minden pontján megismernék, ehhez pedig meg kellett lépni ezt az újítást. „Annak érdekében, hogy a fiatalok is befogadják a dalainkat, mindenképpen a mai trendnek megfelelő hangzásvilágot kell figyelembe vennünk” – fogalmazott. Mint elmondta: ahhoz, hogy a megújult zenei stílusirányzat és a név is összhangban legyen, a zenei producerével arra a következtetésre jutottak, hogy előadói nevet kell változtatniuk. Ezentúl az új dalok már Valentaine néven fognak megjelenni. „Hosszas gondolkodás után arra a döntésre jutottam, ha ennyire nyitottak vagyunk az új dolgokra, akkor ezt mindenképp meg kell lépnem. Hogy jó döntést hoztunk, vagy sem, azt majd az idő eldönti.” Megnyugtatásul közölte, a lírai daloktól sem szakad el. Ennek...

Feltöltő: youandmedia
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.