A Joker című film operatőre, Lawrence Sher kapta a 27. Camerimage Nemzetközi Operatőrfesztivál Arany Béka-díját szombaton, a lengyelországi Torunban – számolt be róla a The Hollywood Reporter.

Rangos díjat kapott a Joker

A fesztivál díjátadó ceremóniáján Fernando Meirelles A két pápa című produkciójának operatőre, az uruguayi Cesar Charlone Ezüst Béka-díjban részesült. A Bronz Béka-díjat és a nemzetközi kritikusok FIPRESCI-díját a cseh Oscar-nevezett, A festett madár című fekete-fehér film operatőrének, Vladimir Smutnynak ítélték oda.

A Todd Phillips rendezésében forgatott Joker operatőre Lawrence Sher volt. A rendhagyó képregényfilm, amely világszerte nagy kasszasiker is lett, a fesztivál közönségének díját is megkapta.

Sher a The Hollywood Reporternek korábban elmondta, hogy mivel a Joker elsősorban karaktertanulmány, fontosnak tartotta, hogy minél közelebbről mutassa a főhőst alakító Joaquin Phoenix testbeszédének és arcának minden rezdülését.

A Camerimage díjai jó előrejelzői az operatőri Oscar-díjaknak: az elmúlt hat évben három Arany Béka-díjas operatőr is bekerült az Oscar-jelöltek mezőnyébe a kategóriában – emlékeztetett a hollywoodi hírportál.

A fesztivál fő versenyének zsűrijét Michael Hoffman filmrendező vezette, a testület munkájában John de Borman, Peter James, Teresa Medina, Anastas Michos, Dante Spinotti valamint a forgatókönyvíró Jordan Roberts vett részt.

A fesztivált Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című filmje zárta. A rendező és operatőre, Robert Richardson a Camerimage operatőr-rendező duónak járó díját vehette át.

A ceremónián az operatőr John Baileyt, az amerikai filmakadémia korábbi elnökét életműdíjjal jutalmazták. A fesztivál további díjazottjai között szerepelt Edward Norton, aki a Krzysztof Kieslowski-díjat kapta, Lech Majewski, aki rendezői különdíjban részesült, Jan Roefls, aki látványtervezőként kapott díjat és Richard Gere, akit színészi különdíjjal ismertek el. A Camerimage tiszteletbeli díjával emlékezett meg az alapítása 70. évfordulóját ünneplő Brit Operatőrök Társaságáról. A százéves Amerikai Operatőrök Társaságát már november 9-i megnyitóján köszöntötte a fesztivál.

A Camerimage hosszú idő után tért vissza Torunba, amely a fesztivál otthona volt az első hét évben. A fesztivál a város és a lengyel állam támogatásával szeretné létrehozni a European Film Center Camerimage elnevezésű új intézményt, amely a későbbiekben otthont adna a nemzetközi operatőri fesztiválnak és más eseményeknek is Torunban.

MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.