A Blikk úgy tudja, Várkonyi és Zsidró közel két hónapja egy párt alkotnak.

Várkonyi Andrea és Zsidró Tamás hétfőn osztotta meg ugyanazt a fotót a közösségi oldalán, amelyen kutyáik sétálgatnak.

Igen, a hír igaz. Valóban „barátkozunk”, nagyon jól alakulnak a dolgok, és reméljük, így is marad. Köszönjük szépen az érdeklődéseteket

– mondta a Blikknek a sztárfodrász, akinek Dobó Katával néhány hónappal ezelőtt ért véget a kapcsolata, ám az utóbbi időben sejteni lehetett, hogy Zsidró már nem magányos.

Ismerősei, akik az elmúlt hetekben találkoztak vele, arról számoltak be, hogy a sztárfodrásszal szinte madarat lehetett fogatni.

Tomi egyébként sem az a típus, aki gyakran rosszkedvű, de legutóbb, amikor összefutottam vele, nagyon fel volt dobódva. Andit ugyan név szerint nem említette, de azt mondta, nagyon boldog, miközben csillogott a szeme, és most már azt is tudni, kinek köszönhetően

– árulta el a lapnak Zsidró egyik, a neve elhallgatását kérő ismerőse.

A Blikk úgy tudja, Várkonyi és Zsidró közel két hónapja egy párt alkotnak, sőt, már a fodrász előző partnere, Dobó Kata is tud a szerelmükről. Zsidró korábban többször is szerepelt Várkonyi műsoraiban, volt vendég a Micsoda nők! című talkshow-ban és a Női titkok Várkonyi Andival című produkcióban is.

Köszönjük, jól vagyunk, reméljük, a továbbiakban is jól alakul a kapcsolatunk

– mondta a lap érdeklődésére Várkonyi Andrea.

Címlapkép: Facebook/Várkonyi Andrea hivatalos oldala

(blikk.hu)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

colibri
Igazán kár volt megszólalni a magánügyükről. Várkonyit sokkal komolyabbnak? gondoltam. Sosem fogom megérteni a celebek miért próbálják sorba a másik levetett dolgait/partnereit...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
colibri
@Málna: Nagyon tévedsz! 20 évesen kötöttem házasságot és képzeld el, még mindíg ugyan abban a párkapcsolatban élek! Általában az emberek saját magukból indulnak ki, mint valószínű te is tetted. Nem vagyok híve, hogy bárki egy rossz kapcsolatban éljen élete végéig.De! hogy milyen a párkapcsolatunk, arról elsősorban mi magunk tehetünk. Mellesleg jegyezed meg: attól, hogy valami ritka, még létezik!
advocat
Figarókám csak mások által levetett nőkre izgul?
advocat
@Málna: Lassan 46 éves. Azért már nem olyan fiatal. Szerintem.
levarosbukta
@colibri: Komolyabbnak? Azért mert anno fapofával felolvasta amit elé raktak a híradónál?
colibri
@levarosbukta: Hát ez az! Látod, nem véletlen tettem kérdőjelet a szó után , mert nem igazán találtam a megfelelő jelzőt rá. Egyébként még most sem tudom, mi volna illő, talán az, hogy igényesebbnek gondoltam. Bár minden megnyilatkozásából nekem az jött le, hogy nagyon vágyik már férfire ( és ezt most nagyon finoman írtam, sokkal vadabbul fogalmaznék, de nem illik.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.