Gyermekei apját látja új párjában az énekesnő.

Dér Heni új párjával, Bakos Gergővel, aki a Konyhafőnök című műsorban tűnt fel, már a családalapítást fontolgatják.

Tudom, hogy szinte még friss ez a kapcsolat, de van úgy, hogy minden olyan magától értetődő. Én már tíz éve is azt mondtam, ha jönne a baba, boldog lennék, és gond nélkül átrendezném az életemet, Gerivel pedig ez most már teljesen egyértelmű. Bármikor jöhet a babánk!

– mondta a Borsnak az énekesnő, aki már az első találkozásuknál érezte, komoly kapcsolata lesz Gerivel.

A Borsnak az énekesnő hozzátette:

Hosszú évek és az egyedüllét után azt gondolom, végre megtaláltam azt a férfit, akivel megöregednék. Nagyon sokat ismerkedtem, próbálkoztam, csalódtam, de most sínen vagyok. Geri végre egy határozott férfi, akit nem eszek meg reggelire, de nem is nyomja le a torkomon az akaratát. A munkámból adódó állandó pörgés után olyan megértést, nyugalmat és szeretetet ad otthon, amire mindig is vágytam

Forrás: Blikk, Bors

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Edmond Dantes
Úristen,ez az ország még azt a tetovált Tóth Gabit sem heverte ki.
jesz
Kedves művésznő! Azért óvatosan tervezzen, mert együtt megöregedni az nagy kihívás. Tapasztalatból mondom. Én ötvekét éve bútoroztam össze a nejemmel, és nem bántam meg.

Csak az öregséggel járó gondok..azok igencsak kihívások minden nap. na ilyenkor sokat számít, hogy együtt öregedtünk.

Vigyázzon, ne csessze el. Ehhez kívánok nagy türelmet.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.